Connect with us

Hírek

Mi várja 2019-ben a magyar turistákat?

Mi várja 2019-ben a magyar turistákat?

Új év, új célok? 2019-ben újabb úti célokat törölhetsz ki bakancslistádról és ebben a budapesti Liszt Ferenc repülőtér is segíteni fog. Megnéztük, milyen újdonságok várnak a magyar tusitákra, új járatok, újdonságok a Ferihegyről és a közeli bécsi reptérről.

Új légitársaság Budapesten – Helló flydubai

Jövő év júniusától a magyar fővárosba is repülnek a flydubai légitársaság Boeing 737 MAX 8-asai. A június 27-től közlekedő napi járatok az Emirates járatait egészítik majd ki, mivel a két cég között code-share partneri viszony jött létre. A Boeing 737-8MAX gépek 17:35-kor indulnak Dubaiból és 21:30-kor érkeznek Budapestre, majd 2 óra után 23:30-kor indulnak a magyar fővárosból Dubaiba, ahova helyi idő szerint reggel 7:05-kor érkeznek meg a Dubai Nemzetközi repülőtérre.

Budapestre indít járatot a Laudamotion

A Ryanair tulajdonában lévő Laudamotion növeli stuttgarti bázisának úti céljait, 6 olaszországi városba, de Horvátországba, Spanyolországba, Franciaországba, balkáni desztinációkba is repülnek a 2019-es nyári menetrend szerint. Idén a magyar fővárosba is indítanak járatokat, heti két alkalommal csütörtökön és vasárnap repülhetünk majd Stuttgartba.

LOT-tal már London szívébe is

A lengyel légitársaság London City és Budapest között fog repülni napi kétszer. Az új járat leginkább a üzleti utazóknak kedvez, amelyeket a LOT Embraer E190-esekkel teljesíti majd. A lengyel légitársaság flottájába négy új E190-es típusú gép érkezik. Repülőjegyeket február végei időponokkal lehet foglalni.

Hat új Ryanair járat Budapestről!

Az ír fapados légitársaság újabb járatokkal örvendeztette meg a magyar turistákat. Hálozatának bővítésében főleg tengerparti úti célokat találsz, mert 2019 májusától új járatokat indít Bariba, Szalonikibe, Riminibe, Szardíniára (Cagliaribe) valamint az ír Corkba és a gyönyörű spanyol Sevillába. Így a nyáron újabb úti célokat fedezhetsz fel szuper árakon.

Nantes áprilistól

A Transavia France légitársaság a nyári menetrendben, áprilistól üzemelő járatot indít Budapest és Nantes között. A heti kétszer, csütörtökön 20:50-kor és vasárnap 21:10-kor induló repülőjárat 2 óra 50 perc repülés után érkezik a Nantes Atlantique repülőtérre, amely egyben a Transavia France egyik bázisa is.

Nagyobb az eddiginél

Törökország valószínűleg remek összekötő pont lesz kelet és nyugat között. Bár ez eddig is így volt, hiszen Isztambult a kelet kapujának is nevezik. Nemzeti légitársasága, a Turkish Airlines több országba repül, mint bármelyik másik légitársaság a világon, és hamarosan ezt már az új isztambuli repülőtérről teszi. A régebbi Atatürk Repülőtér helyett egy igazi stílusos és méretei alapján is hatalmas repülőtérről repülnek, amely képes lesz évi akár 150 millió utast kiszolgálni. Bár a megnyitónak 2018 október végen kellett volna lennie, ha minden igaz 2019 márciusában nyitják meg.

Wizz Air 2 új útvonal

A Wizz Air 2019 márciusától naponta közlekedő járattal köti össze Budapestet a London Gatwick repülőtérrel, amely az Egyesült Királyság második legforgalmasabb légikikötője a London Heathrow után. 2019 áprilisában pedig újabb útvonalat indít Oslóba, Norvégiába, ahova heti négy alkalommal (hétfő, szerda, péntek, vasárnap) utazhatunk.

Azt suttogják, hogy…

2019 nyarától valószínűleg növekedni fog a kínai turisták száma a magyar fővárosban. Az a hír járja, hogy a világ hetedik legjobb légitársasága a China Eastern közvetlen járatot indít Sanghaj és Budapest között. A tervek szerint heti négy alkalommal utazhatunk majd.

De mi vár minket a bécsi reptéren?

Bécsből Torontóba átszállás nélkül

A tavalyi év végén az Air Canada sok mindenkinek örömöt okozott. Októberben bejelentette, hogy 2019. április 29-től közvetlen járatokat indít Bécs-Toronto útvonalon. Nyáron a járatok minden nap közlekednek majd, a téli menetrend szerint pedig heti 5 alkalommal.

Tokió közvetlenül és ötcsillagosan

Nemrég írtunk az ANA (All Nippon Airways) tulajdonságairól. Az említett cikkben budapesti indulással láthattál repjegyet. A remek hír ebben az esetben az, hogy 2019. február 17-től az 5* ANA naponta fog repülni Tokióból Bécsbe! Az új vonalon az utasok élvezhetik a Boeing 787-9 Dreamlinert, amely 215 férőhellyel rendelkezik (ebből 48 biznisz osztályon és 167 a turista osztályon).

Két újdonság az Austrian Airlines-tól

2019. április 29-től az Austrian Airlines új hosszú távú járatokkal bővítette portfólióját: Montreal. Az osztrák légitársaság egész évben repülni fog a kanadai nagyvárosba. A nyári menetrend szerint naponta, a téli menetrendben pedig heti 5 alkalommal.

A második újdonság a népszerű Fokváros – hetente kétszer repülnek majd az említett Dél-afrikai Köztársaságba. Mind a két útvonalon Boeing 777-kel közlekednek.

Népszerű úti célok a Laudamotiontől

2019-ben nagy valószínűséggel több magyar fogja előnyben részesíteni a bécsi repteret, ahonnan páratlan áron repülhetünk majd közkedvelt görög szigetekre. Nyolc új járattal bővíti a Laudamotion járathálózatát. Február 1-től Kijevbe (Boryspil) és Stuttgartba, március 31-től Korfura és Rhodosra, Mykonosra áprilistól repülnek majd, május végétől pedig vígan utazhatunk Krétára, Kosra és Zakynthosra.

Új járat Portugáliába

A LEVEL légitársaság, amely Spanyolországból repül Észak- és Dél-Amerika-i országokba, idén újabb úti céllal bővül a bécsi reptérről. Ami nem más, mint a népszerű Porto. 2019. április 1-től közlekednek majd és csak remélni tudjuk, hogy ez nem egy áprilisi tréfa.????

Üdv Casablanca

Ha leginkább Marokkóval kacsingatsz, akkor jól teszed, mert a marokkói királyi légitársaság új célállomása nem más, mint Casablanca. 2019. április 1-től a Royal Air Maroc közvetlen járatokat indít Bécsből Casablancába.

Bor és Volotea – mi a közös?

Bécsből Franciaország délnyugati részére a Volotea-val utazhatsz. Ugyanis új járatot indít – Bécs – Bordeaux útvonalon. Ha szívesen kiruccannál egy borkóstolós hétvégére a Volotea jó döntés, hisz híres szuper árairól.

Toszkána és London is

Még ejtünk egy pár szót a fapados légitársaságokról. Konkrétan a Vueling-ről van szó, amely 2019 márciusában új járatot indít Londonba. Szeptemberben a brit fővároshoz csatlakozik a csodás Firenze is.

Wizz Air sem marad ki

Madrid, Malmö, Milánó (Malpensa), Reykjavík (Keflavík) és Stockholm (Skavsta). A magyar diszkont légitársaság 2019-ben öt új vonalat indít. A Bécsből induló Wizz Air járatok teljes kínálata ITT található.


Különleges kedvezmények olvasóink számára!

  • 7 000 Ft engedmény repülőjegyeinkből - Töltsd le az új alkalmazásunkat (androidos okostelefonnal és iPhone-nal egyaránt kompatibilis).. Válaszd ki a repülőjegyed az akciós repjegyek kínálatából vagy kattints át a foglalásra közvetlenül valamelyik cikkből – természetesen az alkalmazásunkon keresztül. A foglalás fizetés lépésben másold be a SPOROLJ kedvezménykódot, és 7 000 Ft-tal olcsóbban foglalhatsz!
  • Autóbusz a reptérre? Mi a Flixbus járatait ajánljuk! ingyenes Wi-Fi, légkondi, megálló közvetlenül a repülőtéri terminál mellett. Budapest – Bécs útvonalon napi hatszor közlekednek.
  • Autóbérlés a Pelikan.hu oldalon! Válaszd ki a kívánt úti célt, hasonlítsd össze az árakat, majd válassz egy kocsit. A megrendelt autót máris felveheted a reptéren. Bizony, barátok vagyunk a Rentalcars.com-mal.
5/5 - (2 votes)
Kattintson a megjegyzésre

"Boldogságot pénzért venni nem lehet, de repülőjegyet igen, és az már majdnem ugyanaz." Az utazásba gyorsan beleszerettem, még talán gyerekkoromban, majd az egyetemi tanulmányaim során a Repjegykirály csapatában találtam magam. Ha időm engedi, imádok új helyeket felfedezni, de számomra Olaszország a legnagyobb szerelem, ahova mindig nagy lelkesedéssel térek vissza.

To Top