Connect with us

Hírek

Szigorították a nagyobb csoportok beutazását a Baleár-szigeteken

Szigorították a nagyobb csoportok beutazását a Baleár-szigeteken

Szigorították a beutazási feltételeket a Baleár-szigeteken, miután megugrott a koronavírus-fertőzések száma több középiskolás csoport megfertőződése miatt.

Szigorították a beutazási feltételeket a Baleár-szigeteken, miután megugrott a koronavírus-fertőzések száma több középiskolás csoport megfertőződése miatt. A korábbinál jóval több beteget szállítottak kórházba, a pozitív tesztek száma pedig több mint kétszeresére emelkedett a helyi médiumok híradása szerint– olvasható a Reise vor 9 hétfőn megjelent cikkében.

A Baleár-szigetek kormánya így úgy határozott, hogy a több mint 20 főből álló turistacsoportok résztvevőinek ezentúl negatív PCR-tesztet vagy komplett oltást tanúsító igazolást kell felmutatniuk ahhoz, hogy bejelentkezhessenek egy szálláshelyre. A Baleár-szigeteken vegyes érzésekkel tekintenek az Egyesült Királyságból nagy számban várható turisták beutazására is. A spanyol kormány emiatt újra kötelezővé tette a britek számára a negatív teszt, oltásigazolás vagy a fertőzésből való felgyógyulás igazolásának felmutatását még a Spanyolországba történő beutazás előtt.

Spanyolország belépési feltételek

Spanyolország jelenleg 2 kategóriába sorolja az országokat: kockázatos és nem kockázatos országok. Azok, akik a járvány szempontjából nem kockázatos országból utaznak be (jelenleg Magyarország is ide tartozik), a formanyomtatványt kell kitölteniük előzetesen, azon kívül további kötelezettségük nincsen.

Azoknak, akik beutaznak az országba – beleértve azokat is, akik tranzitálnak más országba – kötelező kitölteniük egy formanyomtatványt az indulás előtt. A formanyomtatvány kitöltése után az utas egy QR-kódot kap, amelyet be kell mutatni egyrészt az indulás előtt a beszállást kezelő személyzetnek, másrészt érkezéskor az ellenőrzés során. A formanyomtatvány a következő honlapon vagy a SPAIN TRAVEL HEALTH – SpTH applikáción keresztül tölthető ki. 

A 12 év alatti kiskorúaknak nem kell igazolással rendelkeznie (igazolás beoltottságról, igazolás teszteredményről, igazolás arról, hogy átesett a COVID-19 betegségen), azonban a formanyomtatványt rájuk vonatkozóan is ki kell tölteni.

Kedvezményes repjegyek Spanyolországba

Baleár-szigeteken

(Forrás: Turizmus.com, Konzuli Szolgálat)


Különleges kedvezmények olvasóink számára!

  • 7 000 Ft engedmény repülőjegyeinkből - Töltsd le az új alkalmazásunkat (androidos okostelefonnal és iPhone-nal egyaránt kompatibilis).. Válaszd ki a repülőjegyed az akciós repjegyek kínálatából vagy kattints át a foglalásra közvetlenül valamelyik cikkből – természetesen az alkalmazásunkon keresztül. A foglalás fizetés lépésben másold be a SPOROLJ kedvezménykódot, és 7 000 Ft-tal olcsóbban foglalhatsz!
  • Autóbusz a reptérre? Mi a Flixbus járatait ajánljuk! ingyenes Wi-Fi, légkondi, megálló közvetlenül a repülőtéri terminál mellett. Budapest – Bécs útvonalon napi hatszor közlekednek.
  • Autóbérlés a Pelikan.hu oldalon! Válaszd ki a kívánt úti célt, hasonlítsd össze az árakat, majd válassz egy kocsit. A megrendelt autót máris felveheted a reptéren. Bizony, barátok vagyunk a Rentalcars.com-mal.
5/5 - (1 vote)
Kattintson a megjegyzésre
To Top