Connect with us

Hírek

Görögország minden oltást elfogad, az orosz és a kínai vakcinát is

Görögország minden oltást elfogad, az orosz és a kínai vakcinát is

Görögország elsőként jelentette be, hogy nemcsak az Európai Gyógyszerügynökség által engedélyezett vakcinákkal beoltott turistákat fogadja.

Advertisement

Harisz Teokarisz görög turisztikai miniszter nemrégiben úgy nyilatkozott, hogy a kínai és orosz vakcinával beoltott szerbek is mehetnek nyáron Görögországba. De nem csak a szerbek. Görögország minden koronavírus elleni oltást el fog fogadni akkor is, ha azokat még nem engedélyezte az Európai Gyógyszerügynökség. Az elfogadott vakcinák kiterjesztése így pedig más nemzeteket, így a magyarokat is érinti. A jelenlegi tervek szerint nemcsak oltás lesz elég a belépéshez, hanem egy negatív PCR-teszt is beutazáskor, tíz év alatti gyerekeknek pedig egyikre sem lesz szükség.

A görög oltási programban jelenleg nagy hangsúlyt fektetnek a turisztikai ágazatban dolgozók vakcinálására, a szezon kezdetére várhatóan 40 kisebb görög sziget teljes lakosságát be fogják oltanielsősorban az ezer lakosnál kevesebbel rendelkezőket. A nagyobbak, mint például Korfu szigete, rögvest az után jönnek.

Kedvezményes repjegyek Görögországba

(Forrás: hvg.hu)


Különleges kedvezmények olvasóink számára!

  • 3 000 Ft engedmény repülőjegyeinkből - Töltsd le az új alkalmazásunkat (androidos okostelefonnal és iPhone-nal egyaránt kompatibilis).. Válaszd ki a repülőjegyed az akciós repjegyek kínálatából vagy kattints át a foglalásra közvetlenül valamelyik cikkből – természetesen az alkalmazásunkon keresztül. A foglalás fizetés lépésben másold be a SPOROLJ kedvezménykódot, és 3 000 Ft-tal olcsóbban foglalhatsz!
  • Autóbusz a reptérre? Mi a Flixbus járatait ajánljuk! ingyenes Wi-Fi, légkondi, megálló közvetlenül a repülőtéri terminál mellett. Budapest – Bécs útvonalon napi hatszor közlekednek.
  • Autóbérlés a Pelikan.hu oldalon! Válaszd ki a kívánt úti célt, hasonlítsd össze az árakat, majd válassz egy kocsit. A megrendelt autót máris felveheted a reptéren. Bizony, barátok vagyunk a Rentalcars.com-mal.
5/5 - (1 vote)
Kattintson a megjegyzésre

Kedvezmények

Röphírek

Utazási hírek és ajánlatok

Szardínia retúrjegy a főszezonban Budapestről már 10 480 Ft-tól! https://t.co/322y3wJP4wMennyi ideje jött ki ez a hír? 4 óra
Indonézia: A belépéshez már nem szükséges PCR-teszt https://t.co/MxwSKosdtxMennyi ideje jött ki ez a hír? 1 nap
Európa 20 legszebb UNESCO helyszíne https://t.co/KYsTdBZFhsMennyi ideje jött ki ez a hír? 6 nap
Turkish Airlines egzotikus repjegyek most akár 114 900 Ft-tól! https://t.co/VC0dhvMogcMennyi ideje jött ki ez a hír? 6 nap
Vietnamba úgy utazhatunk, mint a járvány előtt https://t.co/OyV3DM4xucMennyi ideje jött ki ez a hír? 6 nap
Mykonos retúr repjegyek Budapestről 22 885 Ft-tól (nyári időpontok) https://t.co/XqsalLuV2zMennyi ideje jött ki ez a hír? 7 nap
Dreamliner-rel egyszerűen jobb repülni. Így repültünk a LOT-tal Amerikába https://t.co/4PPxq3KwWpMennyi ideje jött ki ez a hír? 7 nap
Csodálatos Bologna: 5+ tipp Toszkána egy darabjának megismeréséhez https://t.co/nGFB15YBa9Mennyi ideje jött ki ez a hír? 1 hét
A gyönyörű Dubrovnik Bécsből 16 885 Ft-tól (júniusban) https://t.co/sskLsygAohMennyi ideje jött ki ez a hír? 1 hét
Spanyolország kisokos: tippek, látnivalók + akciós repjegyek https://t.co/fMinpqyVx5Mennyi ideje jött ki ez a hír? 2 hét
1 2 3 5

Mai kedvencek

Ajánljuk:

Advertisement
Advertisement
To Top