Connect with us

Hírek

Jelentősen bővíti koronavírus-biztosítását az Emirates

Jelentősen bővíti koronavírus-biztosítását az Emirates

Az Emirates légitársaság számos egészségügyi és biztonsági intézkedést vezetett be a koronavírus-járvány kirobbanása óta. Most bejelentette, hogy az AIG Travellel közösen kibővített, koronavírus jelentette kockázatokra is vonatkozó utasbiztosítás értékhatárát és a fedezett kockázatok körét is kész bővíteni.

Az Emirates a légitársaságok közül elsőként vezette be, hogy fedezi utasai egészségügyi, illetve karanténnal kapcsolatos költségeit, amennyiben utazásuk során koronavírus fertőzéssel diagnosztizálják őket. A légitársaság most bejelentette, hogy mind az értékhatárt, mind pedig a fedezett kockázatok körét jelentősen kibővíti.

A korábban bevezetett és most az AIG Travellel közösen kibővített, koronavírus jelentette kockázatokra is vonatkozó utasbiztosítás továbbra sem jelent többletköltséget az utasok számára. Automatikusan jár december 1-jétől minden Emirates-foglaláshoz. Valamint, a partner légitársaságok által indított codeshare járatokra váltott repülőjegyeknél is érvényes, amennyiben a repülőjegy száma 176-os számmal kezdődik.

A kibővített utasbiztosítás tartalmazza:

  • Országon kívüli sürgősségi orvosi kiadások és ellátás költségeinek megtérítése 500 ezer dollárig, amennyiben az utast az utazás során COVID-19 fertőzéssel diagnosztizálják, Vagy bármilyen más sürgősségi egészségügyi szolgáltatást vesz igénybe.
  • 7500 dollárig terjedő kártérítés a vissza nem térítendő költségekre, amennyiben az utast vagy családtagját COVID-19 fertőzéssel diagnosztizálják az utazás előtt és emiatt kénytelen az utazását lemondani. A fedezeti kör továbbá kibővül azokkal a betegségekkel, amelyekre az utasbiztosítások általában fedezetet nyújtanak.
  • 7500 dollárig terjedő kártérítés az utazás lemondása vagy lerövidítése esetén, amennyiben az iskolai tanévet a járvány miatt az indulási dátumon túl meghosszabbítják és az utas vagy hozzátartozója általános iskolában vagy középiskolában főállású tanár, alkalmazott vagy diák.
  • 7500 dollárig fedezi az utazás vissza nem térítendő költségeit, valamint az utas vagy hozzátartozója tartózkodási helyére való hazautazás további költségeit, amennyiben az utas vagy hozzátartozója súlyosan megbetegszik az utazása során.
  • 7500 dollár értékig terjedő biztosítás, ha az utas reptéri COVID-19 tesztje pozitív eredményt mutat vagy nem megy át a reptéri egészségügyi szűrésen, és emiatt megtagadják tőle az utazást.
  • 14 napon keresztül napi 150 dollár kártérítés, amennyiben az utazás során az utast külföldön COVID-19 fertőzéssel diagnosztizálják és köteles hatósági karanténba vonulni.

Biztonságos repülés. Érintésmentes technológiák

A Safe Travel Barometer járvánnyal kapcsolatos egészségügyi felmérése alapján, az Emirates lett a leginkább Covid-biztos légitársaság. A vizsgált 230 légitársaság közül a dubaji székhelyű vállalat 4,4 pontot ért el a maximális 5-ből.

A légitársaság a járvány kitörésekor számos intézkedést vezetett be annak érdekében, hogy utasai a járvány idején is a lehető legnagyobb biztonságban repülhessenek. Az utasok ingyenes higiéniai készletet kapnak, amely maszkot, kesztyűt, antibakteriális törlőkendőt és kézfertőtlenítőt is tartalmaz. A dubaji reptérten pedig már érintésmentes technológiák is az utasok rendelkezésére állnak.

(Forrás. airporatl.hu)


Különleges kedvezmények olvasóink számára!

  • 7 000 Ft engedmény repülőjegyeinkből - Töltsd le az új alkalmazásunkat (androidos okostelefonnal és iPhone-nal egyaránt kompatibilis).. Válaszd ki a repülőjegyed az akciós repjegyek kínálatából vagy kattints át a foglalásra közvetlenül valamelyik cikkből – természetesen az alkalmazásunkon keresztül. A foglalás fizetés lépésben másold be a SPOROLJ kedvezménykódot, és 7 000 Ft-tal olcsóbban foglalhatsz!
  • Autóbusz a reptérre? Mi a Flixbus járatait ajánljuk! ingyenes Wi-Fi, légkondi, megálló közvetlenül a repülőtéri terminál mellett. Budapest – Bécs útvonalon napi hatszor közlekednek.
  • Autóbérlés a Pelikan.hu oldalon! Válaszd ki a kívánt úti célt, hasonlítsd össze az árakat, majd válassz egy kocsit. A megrendelt autót máris felveheted a reptéren. Bizony, barátok vagyunk a Rentalcars.com-mal.
5/5 - (2 votes)
Kattintson a megjegyzésre

Kedvezmények

Ajánljuk:

Advertisement
Advertisement
To Top