Biztonságos utazás: Törökország elkezdte beoltani a turizmusban dolgozókat
Horvátországhoz hasonlóan Törökország is oltási kampányt indított a turisztikai szakemberek számára, hogy ezzel is segítse az a koronavírus által érintett turizmus fellendülését.
Horvátországhoz hasonlóan Törökország is oltási kampányt indított a turisztikai szakemberek számára. A program során a tervek szerint több mint egymillió turisztikai munkavállalót oltanak be. Volkan Yorulmaz, a török Professional Hotel Managers Association igazgatósági tagja úgy nyilatkozott, hogy az oltási program jelentős fellendülést hozhat a turizmusban, mivel javítja Törökország biztonságos úti cél imázsát, majd hozzátette, hogy Törökország valószínűleg versenyelőnyt élvez majd az újrainduló nemzetközi utazásoknál.
A turisztikai dolgozók oltása mellett az ország egy „Biztonságos Turizmus Tanúsítvány Program” bevezetésére is készül. A program keretében Törökország szigorú egészségügyi és biztonsági irányelveket követ. A 30 vagy annál több szobával rendelkező szállásegységek esetében kötelező a tanúsítvány megszerzése. A Safe Tourism júniusi elindítása óta több mint 8000 létesítményt tanúsítottak.
- Ez is érdekelhet: A Török Riviéra legszebb és legjobb látnivalói
First minute utazások: Foglalj most kedvezményes áron!
Törökország sok szempontból csodás ország. Egyrészről az eposzi múlt emlékei, másrészről a bőkezű természet tengertől tengerig, hegyektől nagyvárosokig terjedő szépséges adományai miatt is oly lenyűgöző. Ráadásul a gasztronómia szerelmeseinek a török konyha biztosan nem ismeretlen, fűszeres ételeik és mézes-cukros édességeik igazi csemegék, a helyiek pedig különös vendégszeretetet tanusítanak.
Vedd igénybe változatos előfoglalási akcióink valamelyikét és válogass kedvedre az elérhető, szuper ajánlatokból! A bőséges kínálaton felül széleskörű információs adatbázissal várunk, mely megkönnyíti a szükséges tájékozódást és a döntést.

(Forrás: turizmus.com)
Különleges kedvezmények olvasóink számára!
- 3 000 Ft engedmény repülőjegyeinkből - Töltsd le az új alkalmazásunkat (androidos okostelefonnal és iPhone-nal egyaránt kompatibilis).. Válaszd ki a repülőjegyed az akciós repjegyek kínálatából vagy kattints át a foglalásra közvetlenül valamelyik cikkből – természetesen az alkalmazásunkon keresztül. A foglalás fizetés lépésben másold be a SPOROLJ kedvezménykódot, és 3 000 Ft-tal olcsóbban foglalhatsz!
- A bookingon foglalnál? Most akár 50%-kal kevesebbet is fizethetsz egy-egy szállásért Csak kattints és keress rá az adott célállomásra.
- Autóbusz a reptérre? Mi a Flixbus járatait ajánljuk! ingyenes Wi-Fi, légkondi, megálló közvetlenül a repülőtéri terminál mellett. Budapest – Bécs útvonalon napi hatszor közlekednek.
- Autóbérlés a Pelikan.hu oldalon! Válaszd ki a kívánt úti célt, hasonlítsd össze az árakat, majd válassz egy kocsit. A megrendelt autót máris felveheted a reptéren. Bizony, barátok vagyunk a Rentalcars.com-mal.
