Connect with us

Hírek

Wizz Air: újabb görög üdülőhelyre indít járatot a légitársaság

Wizz Air: újabb görög üdülőhelyre indít járatot a légitársaság

A Wizz Air légitársaság július 16-tól járatot indít Kosz szigetére Budapestről. A bővítésnek köszönhetően a magyar utasok mostantól már 10 görög úti cél közül választhatnak a légitársaság kínálatából.

Kosz szigetével gyarapodik a Wizz Air görög célállomásainak kínálata, Athén és Szantoríni mellett ezzel újabb mediterrán nyaralóhely kerül fel a Wizz Air budapesti útvonal-térképére.

Kosz szigetén többek között megtalálható Hippokratész fája, Aphrodité temploma, de a helyiek kedvenc tavernái is számtalan élménnyel várják a látogatókat, akik akár rövidebb, akár hosszabb nyaralás helyszínéül is választhatják a barátságos hellén szigetet. Július 16-tól ugyanis hetente két alkalommal, a hétfői és pénteki napokon közlekedik majd a Wizz Air Budapest és Kósz szigete között.

A Wizz Air mellett azonban, nemrégiben új járatokat jelentett be Budapestről a Ryanair is, az ír fapados júliustól három görög szigetre is repül majd. A tervek szerint heti két járatot indítanak majd Zakynthos szigetére, míg Korfura és a krétai Chaniára a tavalyinál is gyakrabban repülnek majd.

Görögország belépési követelmények

Jelenleg az érkezőknek a beutazástól számított 72 óránál nem régebbi negatív PCR tesztet kell bemutatniuk, amennyiben nem rendelkeznek oltási igazolvánnyal. Az angol nyelvű vizsgálati eredményen fel kell tüntetni: a letesztelt személy nevét, valamint személyazonosító igazolványának, vagy útlevelének a sorszámát. 5 év alatti gyermekektől nem kérnek PCR tesztet. A beutazások esetében Görögország karanténkötelezettséget rendel el, amely alól azonban több ország állampolgárai, köztük a magyar állampolgárok is mentesülnek, amennyiben rendelkeznek oltási igazolvánnyal, vagy negatív PCR teszttel.

Kedvezményes Wizz Air repjegyek

Wizz Air

(Forrás: Aiportal.hu)


Különleges kedvezmények olvasóink számára!

  • 7 000 Ft engedmény repülőjegyeinkből - Töltsd le az új alkalmazásunkat (androidos okostelefonnal és iPhone-nal egyaránt kompatibilis).. Válaszd ki a repülőjegyed az akciós repjegyek kínálatából vagy kattints át a foglalásra közvetlenül valamelyik cikkből – természetesen az alkalmazásunkon keresztül. A foglalás fizetés lépésben másold be a SPOROLJ kedvezménykódot, és 7 000 Ft-tal olcsóbban foglalhatsz!
  • Autóbusz a reptérre? Mi a Flixbus járatait ajánljuk! ingyenes Wi-Fi, légkondi, megálló közvetlenül a repülőtéri terminál mellett. Budapest – Bécs útvonalon napi hatszor közlekednek.
  • Autóbérlés a Pelikan.hu oldalon! Válaszd ki a kívánt úti célt, hasonlítsd össze az árakat, majd válassz egy kocsit. A megrendelt autót máris felveheted a reptéren. Bizony, barátok vagyunk a Rentalcars.com-mal.
5/5 - (1 vote)
Kattintson a megjegyzésre
To Top