Connect with us

Hírek

Három év után itt a vége: feloldják a Katarral szembeni blokádot

Három év után itt a vége: feloldják a Katarral szembeni blokádot

Az Öböl-menti országok vezetői kedden aláírtak egy megállapodást, melynek értelmében véget ért a Katarral szembeni, a szomszédos államok által még 2017-ben elindított blokád. 

2017-ben négy arab ország: az Egyesült Arab Emirátusok, Szaúd Arábia, Bahrein és Egyiptom is lezárta légterét a katari repülőgépek előtt. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy a katari repülőgépek nem teljesíthettek járatokat az érintett országokba, valamint át sem repülhettek az országok légterein. A Dohába tartó repülőgépek például csak néhány, szűkös kapacitású útvonalon közelíthették meg, és hagyhatták el a Hamad repülőteret. Emiatt pedig a Qatar Airways több útvonalán jelentősen növekedett a repült távolság és idő. A tiltásról szóló döntés egyébként azt követően született meg, hogy az említett országok megszakították a diplomáciai kapcsolataikat Katarral, mondván az terrorista csoportokat támogatott.

Az elmúlt hónapokban azonban, Kuvait és az Egyesült Államok is sokat tett annak érdekében, hogy a konfliktus feloldódjon, a tárgyalások hatására pedig, végül sikerült megállapodni. A békülést jelzi az is, hogy miután Szaúd-Arábia újra megnyitotta légterét és határait Katar felé, kedden a szaúdi koronaherceg már hazájában köszöntötte a katari emírt. 

Mi lesz ezután?

A Qatar Airways nem az egyetlen légitársaság, amely kihasználja a blokád végét. Az olyan fuvarozók, mint az Emirates, a Saudia és a Gulf Air, szintén hozzáférhetnek majd Dohához, és több utast szállíthatnak. A globális légi közlekedésben a Közel-Kelet így az átlagosnál jóval erősebb évet zárhat majd 2021-ben.


Különleges kedvezmények olvasóink számára!

  • 7 000 Ft engedmény repülőjegyeinkből - Töltsd le az új alkalmazásunkat (androidos okostelefonnal és iPhone-nal egyaránt kompatibilis).. Válaszd ki a repülőjegyed az akciós repjegyek kínálatából vagy kattints át a foglalásra közvetlenül valamelyik cikkből – természetesen az alkalmazásunkon keresztül. A foglalás fizetés lépésben másold be a SPOROLJ kedvezménykódot, és 7 000 Ft-tal olcsóbban foglalhatsz!
  • Autóbusz a reptérre? Mi a Flixbus járatait ajánljuk! ingyenes Wi-Fi, légkondi, megálló közvetlenül a repülőtéri terminál mellett. Budapest – Bécs útvonalon napi hatszor közlekednek.
  • Autóbérlés a Pelikan.hu oldalon! Válaszd ki a kívánt úti célt, hasonlítsd össze az árakat, majd válassz egy kocsit. A megrendelt autót máris felveheted a reptéren. Bizony, barátok vagyunk a Rentalcars.com-mal.
5/5 - (1 vote)
Kattintson a megjegyzésre
To Top