Friss: a védett utazók számára eltörlik a karantént négymillió oltott után
Négymillió oltottnál karanténkötelezettség nélkül lehet hazajönni. A mai kormányinfón tett bejelentés szerint ettől az időponttól a külföldről hazatérő, védettségi igazolvánnyal rendelkező magyaroknak nem kell karanténba vonulniuk a megérkezést követően.
Már több mint 3 millió 870 ezer ember kapta meg legalább az első oltását Magyarországon. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint holnap elérhetjük a négymillió oltottat és érvénybe léphetnek az ehhez kötött újabb enyhítések. Ezen engedmények közül az egyik, hogy eltörlik a külföldről hazatérő magyarokkal szemben elrendelt 10 napos kötelező hatósági házikarantént, amelyet csak két önköltséges, negatív eredményű PCR-teszttel lehetett eddig kiváltani.
Mivel eddig a karantén volt sokak számára a külföldi utazások legnagyobb akadálya, így minden bizonnyal többen és bátrabban indulnak majd útnak. A schengeni belső határokon fenntartott határellenőrzés eltörlésének időpontjáról még nincs információ.
További fontos változás, hogy Magyarországon a védettségi igazolvánnyal rendelkezők (oltottak vagy a betegségen átesettek) és gyermekeik számára megnyílnak a vendéglátóhelyek belső terei, a szálláshelyek, valamint a szabadidős és kulturális létesítmények is. A védetteknek és a velük lévő kiskorúaknak nem kell maszkot viselniük a kulturális- és sportrendezvényeken.
- Ez is érdekelhet: Kiderültek a részletek, így lehet igazolni majd a védettséget
Kedvezményes repjegyek Budapestről
(Forrás: airportal.hu)
Különleges kedvezmények olvasóink számára!
- 3 000 Ft engedmény repülőjegyeinkből - Töltsd le az új alkalmazásunkat (androidos okostelefonnal és iPhone-nal egyaránt kompatibilis).. Válaszd ki a repülőjegyed az akciós repjegyek kínálatából vagy kattints át a foglalásra közvetlenül valamelyik cikkből – természetesen az alkalmazásunkon keresztül. A foglalás fizetés lépésben másold be a SPOROLJ kedvezménykódot, és 3 000 Ft-tal olcsóbban foglalhatsz!
- A bookingon foglalnál? Most akár 50%-kal kevesebbet is fizethetsz egy-egy szállásért Csak kattints és keress rá az adott célállomásra.
- Autóbusz a reptérre? Mi a Flixbus járatait ajánljuk! ingyenes Wi-Fi, légkondi, megálló közvetlenül a repülőtéri terminál mellett. Budapest – Bécs útvonalon napi hatszor közlekednek.
- Autóbérlés a Pelikan.hu oldalon! Válaszd ki a kívánt úti célt, hasonlítsd össze az árakat, majd válassz egy kocsit. A megrendelt autót máris felveheted a reptéren. Bizony, barátok vagyunk a Rentalcars.com-mal.
