Connect with us

Hírek

Változások Szlovákiában. Felfüggesztették a be nem oltott határátlépőkre vonatkozó karantén kötelezettséget

Változások Szlovákiában. Felfüggesztették a be nem oltott határátlépőkre vonatkozó karantén kötelezettséget

Szlovákiában az Alkotmánybíróság felfüggesztette a Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ) rendeletét, melynek értelmében szigorúbb beutazási szabályok vonatkoztak azokra, akik nincsenek beoltva – jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség.

Az Alkotmánybíróság döntése értelmében Szlovákiában visszatérnek a korábbi utazási szemaforhoz, amely a járványhelyzet alapján három kategóriára osztotta az országokat – zöldre, pirosra és feketére. A fő szempont tehát nem az lesz, be van-e oltva a Szlovákiába visszatérő személy, hanem az, hogy mennyire biztonságos országból érkezik. 

Az alkotmánybíróság szerdai döntésére reagálva a szlovák közegészségügyi hivatal sajtóközleményében azt írta: tiszteletben tartják a bíróság döntését, ugyanakkor egyeztetéseket kezdtek arra vonatkozólag, hogy milyen intézkedések meghozatalára kerülhet sor a felfüggesztettek helyett. Ezzel összefüggésben a közegészségügyi hivatal ígéretet tett arra, hogy ezekről a lehető leghamarabb tájékoztatni fogja a nyilvánosságot. 

  • Jelenleg ha zöld besorolású országból (az európai államok többsége ilyen) utazunk Szlovákiába, elég egy negatív teszt, és nem kell karanténba menni. Piros országból való utazás esetén kötelező a 14 napos házi karantén, amit a 8. napon végzett PCR-teszttel lehet lerövidíteni. A beoltott vagy ingázó személynek nem kell tesztre mennie. Fekete országból való érkezést követően a 14 napos házi karantént nem lehet kiváltani PCR-teszttel. A beoltott ingázók kivételt élveznek. Továbbá minden Szlovákiába belépő személynek, így az oltással rendelkezőnek, illetve 12 év feletti kiskorúnak is regisztrálnia kell magát legkésőbb a határon a https://korona.gov.sk/ehranica/ oldalon.

Felhívjuk olvasóink figyelmét, hogy 2021. 06. 09- től Magyarország állampolgárai korlátozás (azaz teszt- és karanténkötelezettség) nélkül léphetnek be Szlovákiába az oltási igazolások és védettségi igazolványok kölcsönös elismeréséről szóló kétoldalú megállapodás értelmében, amennyiben rendelkeznek az oltottságot igazoló, magyar illetékes hatóság által kiállított érvényes védettségi igazolvánnyal és az oltóanyag típusát és valamennyi oltás dátumát rögzítő oltási igazolással, amelynek szlovák, cseh, vagy angol nyelvűnek kell lennie.

Kedvezményes utazások: foglalj a Pelikan.hu oldalán!

Mikszáth regényeinek dombos-hegyes színhelye ma már Szlovákia. Számtalan a magyar történelem dicső napjaira emlékeztető vár, bányaváros és gyönyörű táj található itt. Nyugaton érdemes meglátogatni Pozsonyt, az egykori magyar koronázóvárost. Kelet-Szlovákiában kiemelendő Kassa, amely az ország második legnépesebb városa. Ha Szlovákia középső részét vesszük célba, akkor természet és ember alkotta látnivalók egyaránt várnak minket. Fedezd fel magadnak Te is! Vedd igénybe változatos előfoglalási akciónk valamelyikét és válogass kedvedre az elérhető ajánlatokból! 


Különleges kedvezmények olvasóink számára!

  • 7 000 Ft engedmény repülőjegyeinkből - Töltsd le az új alkalmazásunkat (androidos okostelefonnal és iPhone-nal egyaránt kompatibilis).. Válaszd ki a repülőjegyed az akciós repjegyek kínálatából vagy kattints át a foglalásra közvetlenül valamelyik cikkből – természetesen az alkalmazásunkon keresztül. A foglalás fizetés lépésben másold be a SPOROLJ kedvezménykódot, és 7 000 Ft-tal olcsóbban foglalhatsz!
  • Autóbusz a reptérre? Mi a Flixbus járatait ajánljuk! ingyenes Wi-Fi, légkondi, megálló közvetlenül a repülőtéri terminál mellett. Budapest – Bécs útvonalon napi hatszor közlekednek.
  • Autóbérlés a Pelikan.hu oldalon! Válaszd ki a kívánt úti célt, hasonlítsd össze az árakat, majd válassz egy kocsit. A megrendelt autót máris felveheted a reptéren. Bizony, barátok vagyunk a Rentalcars.com-mal.
5/5 - (1 vote)
Kattintson a megjegyzésre
To Top