Connect with us

Utazások

Péntektől újra megnyílik a magyar és a horvát határ

Péntektől újra megnyílik a magyar és a horvát határ

Péntektől szabadon utazhatunk Horvátország és Magyarország között. Már nem kell karanténba vonulniuk azoknak, akik Horvátországba/ból utaznak. – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter szerdán közösségi oldalán.

Szijjártó Péter videójából kiderült, hogy a horvát és a magyar miniszterelnök kedden telefonbeszélgetést folytatott egyebek mellett a határnyitásról is.

A külgazdasági és külügyminiszterelnök szerint közép-európai országok jól védekeztek a vírus ellen. Így péntektől a magyar és a horvát állampolgárok is korlátozásoktól mentesen utazhatnak a két országba mind a hét közös határátkelőhelyen.

Arról mér értesítettünk titeket, hogy múlt péntek reggeltől korlátozás mentesen, mindenfajta karanténkötelezettség nélkül tartózkodhatnak Magyarország, Ausztria, Csehország, valamint Szlovákia állampolgárai egymás országaiban. Vasárnap óta azok a korlátozások is megszűntek, amelyek Magyarország és Németország között eddig a személyforgalomra vonatkoztak.

Ha idén te is szívesen nekivágnál a horvát partoknak, akkor nézd meg repjegyeinket.

Ha előnybe részesíted az egyéni közlekedést, akkor figyelmedbe ajánljuk a pelikan.hu oldalon foglalható apartmanokat.


Különleges kedvezmények olvasóink számára!

  • 7 000 Ft engedmény repülőjegyeinkből - Töltsd le az új alkalmazásunkat (androidos okostelefonnal és iPhone-nal egyaránt kompatibilis).. Válaszd ki a repülőjegyed az akciós repjegyek kínálatából vagy kattints át a foglalásra közvetlenül valamelyik cikkből – természetesen az alkalmazásunkon keresztül. A foglalás fizetés lépésben másold be a SPOROLJ kedvezménykódot, és 7 000 Ft-tal olcsóbban foglalhatsz!
  • Autóbusz a reptérre? Mi a Flixbus járatait ajánljuk! ingyenes Wi-Fi, légkondi, megálló közvetlenül a repülőtéri terminál mellett. Budapest – Bécs útvonalon napi hatszor közlekednek.
  • Autóbérlés a Pelikan.hu oldalon! Válaszd ki a kívánt úti célt, hasonlítsd össze az árakat, majd válassz egy kocsit. A megrendelt autót máris felveheted a reptéren. Bizony, barátok vagyunk a Rentalcars.com-mal.
Kérjük, értékelje ezt a cikket.
Kattintson a megjegyzésre

"Boldogságot pénzért venni nem lehet, de repülőjegyet igen, és az már majdnem ugyanaz." Az utazásba gyorsan beleszerettem, még talán gyerekkoromban, majd az egyetemi tanulmányaim során a Repjegykirály csapatában találtam magam. Ha időm engedi, imádok új helyeket felfedezni, de számomra Olaszország a legnagyobb szerelem, ahova mindig nagy lelkesedéssel térek vissza.

To Top