Connect with us

Hírek

Németország kockázatos területnek minősítette egész Magyarországot

Németország kockázatos területnek minősítette egész Magyarországot

Németország kockázatos területnek minősítette egész Magyarországot, az új típusú koronavírus (SARS-Cov-2) terjedése miatt. A listát legutóbb október 22-én frissítették, akkor már csak négy megye – Bács-Kiskun, Békés, Fejér és Tolna – nem szerepelt rajta.

A Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI) listájára szeptember közepén előbb Budapestet vették fel, majd fokozatosan egyre több megyét. Az újabb, pénteki frissítéssel, Németország Magyarország teljes területét kockázatos területnek minősítette. A listára felkerült egy sor további ország és terület is. Mint például Ciprus, a közép-európai régióból pedig egyebek mellett több horvátországi megye és szlovéniai község.

A besorolás azzal jár, hogy az ilyen terletekről Németországba érkezőknek tíz napra házi karanténba kell vonulniuk, valamint értesíteniük kell a helyi egészségügyi hivatalt. A megérkezés után készített negatív koronavírusteszt esetén az egészségügyi hivatal elrendelheti a karantén feloldását. Egy november 8-án életbe lépő új szabály szerint tesztet legkorábban az ötödik nap elteltével lehet készíttetni.

Németország kockázatos területnek minősítette Magyarországot.

A kockázatos besorolás azzal is jár, hogy a külügyminisztérium utazási figyelmeztetést ad ki, amelyben nyomatékosan eltanácsolja a német állampolgárokat attól, hogy felkeressék az adott régiót, országot.

(Forrás: airportal.hu)

A teljes cikk elérhető az új REPJEGYKIRALY alkalmazásban is! Az app értesítést küld a legkedvezőbb ajánlatokról, figyelemmel kíséri az utazás világának történéseit, cikkeinket internetkapcsolat nélkül is elérhetik a letöltők. Az alkalmazás kompatibilis mind az iPhone, mind az Androidos telefonokkal.


Különleges kedvezmények olvasóink számára!

  • 7 000 Ft engedmény repülőjegyeinkből - Töltsd le az új alkalmazásunkat (androidos okostelefonnal és iPhone-nal egyaránt kompatibilis).. Válaszd ki a repülőjegyed az akciós repjegyek kínálatából vagy kattints át a foglalásra közvetlenül valamelyik cikkből – természetesen az alkalmazásunkon keresztül. A foglalás fizetés lépésben másold be a SPOROLJ kedvezménykódot, és 7 000 Ft-tal olcsóbban foglalhatsz!
  • Autóbusz a reptérre? Mi a Flixbus járatait ajánljuk! ingyenes Wi-Fi, légkondi, megálló közvetlenül a repülőtéri terminál mellett. Budapest – Bécs útvonalon napi hatszor közlekednek.
  • Autóbérlés a Pelikan.hu oldalon! Válaszd ki a kívánt úti célt, hasonlítsd össze az árakat, majd válassz egy kocsit. A megrendelt autót máris felveheted a reptéren. Bizony, barátok vagyunk a Rentalcars.com-mal.
5/5 - (1 vote)
Kattintson a megjegyzésre
To Top