Connect with us

Hírek

Mongóliába és Georgiába is szabadon utazhatnak a beoltott magyarok

Mongóliába és Georgiába is szabadon utazhatnak a beoltott magyarok

Mongóliával és Georgiával is létrejött a megállapodás, így tesztelési kötelezettség nélkül utazhatnak a magyarok ezekbe az országokba – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter a közösségi oldalán csütörtökön délelőtt.

Advertisement

Mongóliával és Georgiával is létrejött a megállapodás, így tesztelési kötelezettség nélkül utazhatnak a magyarok ezekbe az országokba. “Ennek értelmében mindkét országgal kölcsönösen elismerjük egymás oltási igazolványait, a hétvégétől életbe léptetjük a szabad utazási rendszert, ami azt jelenti, a magyar és mongol, valamint a magyar és georgiai állampolgárok egymás országai között karantén- és tesztkötelezettség nélkül, szabadon utazhatnak.”

Szijjártó Péter elmondta, hogy zajlanak a kétoldalú tárgyalások arról, hogy “elismerjük egymás igazolványait más országokkal és ez alapján lehetővé tegyük a szabad utazást”. Európában Magyarország áll a legjobban az átoltottság tekintetében, “mi vagyunk a leginkább biztonságban, ezért mi tudunk a legjobban mozdulni, a többiek kevésbé”.

Magyarország eddig az alábbi országokkal kötött már kétoldalú megállapodást az oltási igazolványok kölcsönös elismeréséről: Bahrein, Csehország, Észak-Macedónia, Horvátország, Montenegró, Szerbia, Szlovénia, Törökország.

Kedvezményes repjegyek Budapestről

(Forrás: MTI)


Különleges kedvezmények olvasóink számára!

  • 3 000 Ft engedmény repülőjegyeinkből - Töltsd le az új alkalmazásunkat (androidos okostelefonnal és iPhone-nal egyaránt kompatibilis).. Válaszd ki a repülőjegyed az akciós repjegyek kínálatából vagy kattints át a foglalásra közvetlenül valamelyik cikkből – természetesen az alkalmazásunkon keresztül. A foglalás fizetés lépésben másold be a SPOROLJ kedvezménykódot, és 3 000 Ft-tal olcsóbban foglalhatsz!
  • Autóbusz a reptérre? Mi a Flixbus járatait ajánljuk! ingyenes Wi-Fi, légkondi, megálló közvetlenül a repülőtéri terminál mellett. Budapest – Bécs útvonalon napi hatszor közlekednek.
  • Autóbérlés a Pelikan.hu oldalon! Válaszd ki a kívánt úti célt, hasonlítsd össze az árakat, majd válassz egy kocsit. A megrendelt autót máris felveheted a reptéren. Bizony, barátok vagyunk a Rentalcars.com-mal.
5/5 - (1 vote)
Kattintson a megjegyzésre

Kedvezmények

Röphírek

Utazási hírek és ajánlatok

Barcelona retúrjegy Budapestről most 13 715 Ft-tól https://t.co/4XK9g9CaLdMennyi ideje jött ki ez a hír? 13 óra
Közvetlen járat New Yorkba az Austrian Airlines-szal 154 900 Ft-ért https://t.co/CvuI4zUBEIMennyi ideje jött ki ez a hír? 14 óra
NAP AJÁNLATA: Családbarát nyaralás Egyiptomban? 5*-os pihenés Makadi Bay-en 138 295 Ft-ért https://t.co/2Nxnl0d3r7Mennyi ideje jött ki ez a hír? 2 nap
Isztambul a Pegasus Airlines légitársasággal, repjegyek Budapestről 35 900 Ft-ért! https://t.co/RS2VLkRX8TMennyi ideje jött ki ez a hír? 2 nap
Ínycsiklandozó Bologna Budapestről már 7 840 Ft-tól https://t.co/Y5WTTXaPRcMennyi ideje jött ki ez a hír? 2 nap
NAP AJÁNLATA: Tenerife all inclusive ellátással most 149 900 Ft-tól https://t.co/u9MzKILzIbMennyi ideje jött ki ez a hír? 4 nap
5 ingyenes program az Emirates-től (Burj Khalifa, Dubai Fountain és sok más) https://t.co/vJp1kvZSfpMennyi ideje jött ki ez a hír? 5 nap
Az USA december 6-tól szigorítja a belépési feltételeket. 24 óránál nem régebbi negatív tesztet kérnek https://t.co/fQddTw0vFMMennyi ideje jött ki ez a hír? 5 nap
Lombardia rejtett gyöngyszeme, Bergamo https://t.co/wmXhF0ImMHMennyi ideje jött ki ez a hír? 5 nap
Egyiptom és a Maldív-szigetek is elfogadja a magyar védettségit https://t.co/abHGl7eaB7Mennyi ideje jött ki ez a hír? 1 hét
1 2 3 5

Mai kedvencek

Ajánljuk:

Advertisement
Advertisement
To Top