Connect with us

Hírek

Légiközlekedés: állatkert a levegőben, fokozatos újraindulás a reptereken

Légiközlekedés: állatkert a levegőben, fokozatos újraindulás a reptereken

A gazdasági helyzet egyre komolyabbá válik a légitársaságok számára. Járatok ezreinek törlése egyik pillanatról a másikra változtatta az eddig túlzsúfolt reptereket ürességtől kongó épületekké. Az újraindulás, a szakértők szerint, minden eddiginél nehézkesebbnek látszik. A BBC-nek adott egyik interjújában Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója is nehezményezte, hogy még mindig nincsenek nemzetközileg elfogadott egységes sztenderdek a koronavírus terjedésének megakadályozására.Olyan ez, mint egy állatkert!” – nyilatkozta. Májustól azonban, visszatérni látszik az élet a repülőterekre. Alább mutatjuk pontosan milyen formában.

Advertisement

Májustól apránként, fokozott biztonsági intézkedések mellett már Európa több országában is megindult a légiközlekedés, egyre több európai ország nyitja meg repülőterét. Szlovénia, ahol hivatalosan is bejelentették a koronavírus-járvány végét, május 12-étől a ljubljanai repülőtéren európai uniós és harmadik országbeli utasokat is fogadhat. A párizsi Charles De Gaulle repülőtéren mindenki számára kötelezővé tették a szájat és az orrot fedő maszk viselését, emellett a francia légitársaság járataira felszálló utasoknak a hőmérsékletét is ellenőrzik. A londoni Heathrow reptéren a koronavírus-fertőzés terjedését megakadályozó technológiák tesztelését kezdték meg.

A hónap elejétől a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér forgalma úgyszintén fokozatosan újraindult, egyre több légitársaság jelenti be az újra üzemelő járatait. Május 5. és 11. között 100 induló, és érkező járat közlekedett a fővárosból, összesen 16 városba.

“A koronavírus-járvány az áprilisi utasforgalmat befolyásolta legerőteljesebben, mely az adatokon is jól látható: 2019 áprilisához képest egész hónapban a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér összesen csupán 9870 utast kezelt, míg tavaly ilyenkor 1 337 871 főt. Az átlagos napi utasforgalom tavaly áprilisban mintegy 44 500 volt, ez a szám idén áprilisban 329 utas/nap, és volt olyan nap, amikor nem érte el a 180 főt.” – áll a Budapest Airport repülőtéri értesítőjében.

Újrainduló járatok

Májustól újra üzemelnek a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről a WizzAir azon járatai, amelyeket a koronavírus-járvány következtében átmenetileg felfüggesztett a légitársaság. Budapestről újra elérhető többek között: Athén, Barcelona, Bázel, Berlin, Birmingham, Dortmund, Eindhoven, Göteborg, Liverpool, London, Madrid, Podgorica, Szarajevó, Stockholm és Marosvásárhely is.

E hónap elejétől naponta üzemel a KLM amsterdami járata, illetve május 16-án újraindul heti két napon az Eurowings düsseldorfi járata is.

A nyár folyamán fokozatosan több légitársaság is újraindítja járatait. A British Airways Budapest-London, az Eurowings Budapest-Stuttgart, a Lufthansa Frankfurt–Budapest, a Jet2 leeds-i és manchesteri járatai, valamint a Qatar Airways Budapest-Doha és a Swiss Budapest-Zürich útvonala is elérhetővé válik júniustól. A nyár második hónapjától az Emirates tervezi a Budapest-Dubai közvetlen járatának indítását.

Fő a biztonság!

A jelenlegi járványügyi helyzetre való tekintettel több megelőző intézkedést vezetettek be a reptéren:

  • az utasok közötti megfelelő távolság megtartását padlómatricákkal és információs táblákkal segítik,
  • a biztonságos távolság megtartása érdekében meghatározott székekre tiltó matrica került,
  • folyamatosan utántöltik, illetve cserélik a terminálon kihelyezett kézfertőtlenítőket,
  • kiemelt hangsúlyt helyeznek a sokkal gyakoribb fertőtlenítő takarításra,
  • a személyzet azon tagjai számára, akik munkájukból adódóan nem tudják betartani a személyek közötti 1,5 méteres távolságot a Budapest Airport kötelezővé tette a maszk viselését,
  • plexi elválasztóelemek kerültek az olyan helyekre, ahol az utasok a személyzettel találkoznak (check-in pultok, beszállítás, vendéglátóegységek és egyéb szolgáltatók)

(Tartalom és képek forrás: bud.hu, airportal.hu)

Kattintson a megjegyzésre

Sziasztok! Bianka vagyok, a Comenius Egyetem végzős hallgatója. Életfilozófiám, hogy a kreativitás minden dolog alapja. Mindennek a jó oldalát keresem, tudatos optimistának tartom magam. Kultúra rajongó vagyok, szeretem az irodalmat és a balettet. Szeretek kirándulni, új embereket, helyeket megismerni, az olasz konyhát, szinte minden desszertet… Jógázom, és szinte mindig pötyögök valamit a klaviatúrán.

Röphírek

Utazási hírek és ajánlatok

Hogy vélekednek rólunk mások? Magyarország legszebb helyei külföldi utazási portálok szerint https://t.co/toqdTpxo8fMennyi ideje jött ki ez a hír? 17 óra
Bangkok a főszezonban! Retúr repjegy Budapestről 149 900 Ft-ért https://t.co/g1ArWXml1nMennyi ideje jött ki ez a hír? 20 óra
Mallorca Bécsből nyár végén most 25 120 Ft-tól! https://t.co/UMNU68qnyhMennyi ideje jött ki ez a hír? 2 nap
Immár hivatalos: Málta újra várja a magyar utazókat! https://t.co/i7jZXHruECMennyi ideje jött ki ez a hír? 2 nap
Észtország 24 ország lakosainak engedélyezte a karantén nélküli belépést https://t.co/zeFLNQJdTvMennyi ideje jött ki ez a hír? 3 nap
NAP AJÁNLATA: Nyaralj Brač szigetén medencés szálláshelyen 33 900 Ft-tól! https://t.co/ycUOTpR9VXMennyi ideje jött ki ez a hír? 3 nap
Június 1-től Bulgária eltörölte az EU polgárai számára a kötelező karantént https://t.co/VZO9Tdigb0Mennyi ideje jött ki ez a hír? 3 nap
Miami retúrjegyek 67 900 Ft-tól és kipróbált tippekkel tőlünk! https://t.co/AToex7sOerMennyi ideje jött ki ez a hír? 4 nap
10 ok, amiért Costa Rica a világ legjobb helye! https://t.co/ztn5BAwlhEMennyi ideje jött ki ez a hír? 4 nap
Fapados repjegyek! Foglalj most 6 900 Ft-tól https://t.co/1Haw525HAxMennyi ideje jött ki ez a hír? 7 nap
1 2 3 5

Mai kedvencek

Ajánljuk:

Advertisement
Advertisement
To Top