Connect with us

Hírek

Koronavírus: Újabb hírek a nagyvilágból!

Koronavírus: Újabb hírek a nagyvilágból!

A John Hopkins Egyetem legfrissebb adatai szerint a koronavírussal fertőzöttek száma 339 041 főre emelkedett – a vírust összesen 167 országban és területen mutatták ki. Bizakodásra ad okot azonban, hogy hétfő reggelre a gyógyult betegek száma is nőtt: 98 799 tünetmentes embert tartanak nyilván! A járványnak turizmus fronton is hasonló vetületei vannak. Az elmúlt hetek során egyaránt tapasztalhattunk hideget és meleget… Cikkünkben összegyűjtöttük számotokra a legfontosabb információkat. Az Európai légi-forgalom helyzete, Olimpia, kényszer-szülte leállások… Minden amit eddig tudunk itt, és még több itt!

TOKIÓ 2020 – Először nyilatkoztak a játékok esetleges elhalasztásáról!

Miután a Nemzetközi Olimpia Bizottság – röviden NOB – vasárnap közölte, hogy az elkövetkező négy hétben döntenek majd az esemény sorsáról, Japán kormányfője is megszólalt és a körülményekre való tekintettel számításba veszik az esemény elhalasztását. Abe Sindzó úgy nyilatkozott: ”A mostani körülmények között nehéz kitartani a játékok mellett, döntenünk kell majd a halasztásról, mert a sportolók egészsége a legfontosabb!

A 2020-as nyári, tokiói olimpia az eredeti tervek szerint július 24-én indult volna. A világjárvány miatt azonban több sportszervezet is kénytelen volt a leállás mellett dönteni. A norvég sportot felügyelő, olimpiai és paralimpiai bizottságként is működő NIF, valamint a Szlovén Olimpia Bizottság elnöke is úgy véli: a nyári játékok nem tarthatóak meg júliusban az olimpia szellemiségével összhangban. Már csak azért sem, mert a világjárvány miatt a sportolók számára sem egyenlőek a felkészülési lehetőségek.

A helyzet súlyosságát mutatja, hogy a Kanadai Olimpiai Bizottság közben úgy határázott, hogy a jelentős egészségügyi kockázatra való tekintettel nem küld sportolókat az idei versenyekre.

Ha a nyári játékok valóban halasztásra kerülnek, az nem csak a sportéletre gyakorolna nagy hatást, de történelmi döntés is lenne. Az ötkarikás életében eddig mindössze öt alkalommal fordult elő, hogy törölték a játékokat… Döntés a játékok esetleges halasztásáról a következő napokban születik majd!

Nem zár be a ferihegyi repülőtér!

Bár több budapesti járatot függesztenek fel, nem zár be a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér, továbbra is indít, valamint fogad járatokat, ugyanakkor az országba útlevél-ellenőrzés után csak magyar állampolgárok léphetnek be, valamint csak a 2B Terminálra érkezhetnek járatok – közölte a reptér kedden az MTI-vel. További információkat itt találsz.

Március 17-én, kedden lépett életbe az a kormányrendelet, amely külföldi állampolgárok részére megtiltja a Magyarországra való belépést. Épp ezért a Repülőtéri Rendőri Igazgatóság minden utas úti okmányát ellenőrzi, de a családok együtt utazása esetén, ha legalább az egyik fél magyar állampolgár, akkor nem magyar közeli hozzátartozója (gyermek, szülő, nagyszülő) is beléphet Magyarországra. Azok a külföldiek, akik nem léphetnek be az ország területére, az erre a célra kijelölt tranzitban várakozhatnak az elutazásukig.

A korábbi évek sikeres működésének hála, illetve az elmúlt napokban megtett válságkezelési intézkedéseknek köszönhetően a Budapest Airport helyzete ugyanakkor stabil, és a cég bízik abban, hogy egy esetleges elhúzódó válságot is át tud majd vészelni. A koronavírus járvány idején is dolgozik a légi teheráruszállítás zavartalan működéséért, továbbra is fogad és indít légi teheráruszállító járatokat, lehetőséget biztosítva ezzel a további egészségügyi szállítmányok érkezésére is… Olvasóink figyelmébe ajánljuk, hogy a Budapest Airport oldalán továbbra is tájékozódhatnak a legfrissebb intézkedésekről: minden nap délelőtt 10 órakor Repülőtéri Napi Értesítőt adnak ki, hogy a friss információkról tájékoztassák a közvéleményt.

Kínában emelkedik a légi forgalom, Európában az áruszállítás a biztos pont!

Míg az európai légitársaságok sorra kénytelenek a leállás mellett dönteni, addig a CAPA légi-közlekedési tudásközpont által közzétett statisztikák szerint Kínában a belföldi hálózatban a következő hetekben több új járat is elindul majd: 4 millióról 8 millióra emelkedik a felkínált ülőhelyek száma. A nemzetközi forgalomban jelenleg 1 millió szék állt rendelkezésre, de ez a következő hetekben 2 millióra is emelkedhet.

Ugyanakkor a kapacitás növelése nem jár együtt az utasforgalom azonnali növekedésével, mint arra a szakértők fel is hívták a figyelmet. Bár Kínában a belföldi hálózatban már tetőzött a kapacitáscsökkentés, 71 százalékkal estek vissza a légitársaságok, ugyanakkor az emberek elővigyázatosabbak is!

Mindeközben Európában az áruszállítás válik a biztos ponttá! Szomorú, de Európába nyolcvankilenc százalékkal kevesebb repülő érkezett más kontinensekről, mint egy éve ilyenkor. Az elemzések az mutatják, hogy húsvétra az európai turizmus nyolcvanöt százalékkal fog visszaesni.

Döntöttek: Lezárja schengeni külső határait(!) az Európai Unió!

Az Európai Unió tagországainak vezetői együttesen elfogadták az uniós bizottság egy korábbi javaslatát a harmincnapos beutazási korlátozásról az Európai Unión kívül eső térségekből – közölte az Európai Tanács elnöke kedden, a vezetők vészhelyzeti videokonferenciáját követően.

Az Európai Bizottság arra is javaslatot tett, hogy a Schengen-övezeten belül milyen formában és feltételek mellett járjanak el a tagállamok. A tagállamok visszaállíthatják a határellenőrzést a belső uniós határokon, valamint az egyes országok területére belépő személyek mindegyikét egészségügyi ellenőrzéseknek lehet alávetni. Magyarország mellett ezt már számos ország eszközölte is.

Leállnak az óceánjárok!

A járvány nem csak a légi-közlekedésre gyakorol jelentős hatást, de számos más szférában érezhető. Miután a világ legnagyobb hajózási iparági szövetsége a Cruise Lines International Association – röviden CLIA – közölte, hogy ideiglenesen felfüggeszti a tengeri hajók üzemeltetését az USA kikötőiből és az USA kikötőibe az elkövetkező 30 napra, a világ egy másik, szintén jelentős üdülőhajókat üzemeltető cég, a Royal Caribbean Cruises Ltd is bejelentette, hogy a körülményekre való tekintettel, világszerte felfüggeszti óceánjáró flottájának üzemeltetését.

Az, hogy a cégek a leállás mellett döntöttek az adott helyzetben mindenképp pozitívum, ugyanakkor a világ gazdaságára gyakorolt hatása felmérhetetlen. Csak a Cruise Lines International Association több mint 421 000 amerikai munkahelyet teremt, és évente közel 53 milliárd dollárral járul hozzá az amerikai gazdasághoz. A hajózás emellett megrendeléseket hoz nem csak a légitársaságoknak, de a szállodáknak és a különböző üdülőközpontoknak is!

A negatívumok pozitív oldala! Tisztább levegő, tisztább vizek!?

A sok negatívum mellé érkezett pár pozitív hír is. Az ESA honlapján jelent meg például az timelapse videófelvétel, amely az utóbbi időkben a levegőben bekövetkező változásokra hívta fel a figyelmet. A koronavírus elleni intézkedések hatására Kína mellett, Európa és Amerika felett is tisztább lett a levegő, a felmérések szerint.

Emellett Olaszországban az általában gondolákkal és hajókkal zsúfolt csatornákban megjelentek a hattyúk, Szardínián a kikötőkben pedig számos helyen delfinek úsznak. Velence polgármestere szerint azonban nem is a víz, inkább a város levegője tisztult jelentősen, hiszen a csatornákból eltűntek a vízibuszok, és a kikötőkben sem állomásoznak most óceánjárók! A velencei lagúnarendszer tudományos vizsgálatával foglalkozó kutatók is hasonló véleményen vannak. A vizek azért látszanak tisztábbnak, mert a forgalom csökkenésével az üledéket sem kavarja fel semmi.

A koronavírus megjelenése óta egyre több hamis információ kering a világhálón, így továbbra is felhívjuk a figyelmeteket arra, hogy csak ellenőrzött forrásból tájékozódjatok! Ajánljuk ezt az oldalt! A Repjegykirály munkatársai is ehhez mérten dolgoznak.


Különleges kedvezmények olvasóink számára!

  • 7 000 Ft engedmény repülőjegyeinkből - Töltsd le az új alkalmazásunkat (androidos okostelefonnal és iPhone-nal egyaránt kompatibilis).. Válaszd ki a repülőjegyed az akciós repjegyek kínálatából vagy kattints át a foglalásra közvetlenül valamelyik cikkből – természetesen az alkalmazásunkon keresztül. A foglalás fizetés lépésben másold be a SPOROLJ kedvezménykódot, és 7 000 Ft-tal olcsóbban foglalhatsz!
  • Autóbusz a reptérre? Mi a Flixbus járatait ajánljuk! ingyenes Wi-Fi, légkondi, megálló közvetlenül a repülőtéri terminál mellett. Budapest – Bécs útvonalon napi hatszor közlekednek.
  • Autóbérlés a Pelikan.hu oldalon! Válaszd ki a kívánt úti célt, hasonlítsd össze az árakat, majd válassz egy kocsit. A megrendelt autót máris felveheted a reptéren. Bizony, barátok vagyunk a Rentalcars.com-mal.
4/5 - (2 votes)
Kattintson a megjegyzésre
To Top