Connect with us

Magazin

Ízek, fák, szerelmek. Kijev jöhet bármikor!

Ízek, fák, szerelmek. Kijev jöhet bármikor!

A Dnyeper folyó két partján fekvő Kijev körülbelül 178 méter tengerszint feletti magasságban helyezkedik el, és 839 négyzetkilométer nagyságú területet foglal el. Ez nem kis méret, London ötszöröse, Párizs tízszerese, így nem meglepő, hogy fővárosi rangján kívül Ukrajna legnagyobb települése is egyben. Közel ötven évvel ezelőtt még a világ legzöldebb városának előkelő címét tudhatta magáénak, de ebből még mindig maradt „valami”. Hiszen 2017-ben Európa metropoliszai között a legjobb vegetációs index tulajdonosa lett (Normalized Difference Vegetation Index, NDVI). De nemcsak a természeti „díszeinek” köszönheti azt, hogy sokan a világ legszebb városai közé sorolják be. Kelet-Európa egyik legrégibb városa nem annyira a turisztikai attrakcióival, mint inkább a különleges stílusával, stabil hagyományaival és egyedi hangulatával különbözik a többi európai úti céltól. Most megmutatjuk neked azokat a helyeket, amelyeket nem kellene kihagynod, ha Ukrajna fővárosát látogatod meg.

Pecserszka Lavra – ortodox környezet, autentikus hangulat

A Pecserszka Lavra egy ortodox barlangkolostor, melyet csak egyszerűen Kijevi Barlangkolostornak is neveznek. A keleti ortodox keresztények egyik fontos központja, de legfőképpen a Kijevi Rusz idején volt nagy jelentősége e vallás számára. Bátran állítjuk, hogy nemcsak Kijev, hanem az egész ország legpopulárisabb és legszebb történelmi műemlékei közé tartozik. Évente turisták és zarándokok milliói látogatják meg. Épületek komplexuma, része például a Nagy Harangtorony, mely a kijevi panoráma egyik legszimbolikusabb eleme, valamint a Boldogságos Szűz Mária Mennybemenetele székesegyház. Az épületegyüttes egyik leglenyűgözőbb része azon folyosók és barlangok hálózata, melyek a felszín alatt rejtőznek.

Megváltó zöld, éltető oxigén – a kijevi parkok és kertek

Ahogy azt már a cikkünk elején is ismertettük, Kijev joggal lehet büszke zöld területeire. A zajos világ, a gyors nagyváros nyomása elől könnyen elrejtőzhetsz kertjeinek vagy parkjainak egyikében. A Mariinszkij-park például nagyon jó választás, a természet lágy ölén kívül a fenséges Mariinszkij-palotának, a kijevi Bábszínház csodálatos épületének és a Sóhajok (szerelmesek) hídjának gyönyörű látványát is élvezheted. Kijevi látogatásod során biztosan menj el a Hryshko Nemzeti Botanikus Kertbe. A világ minden tájáról ideszállított több mint tizenháromezerfajta fáival, virágaival és másféle növényeivel egy igazi pihentető oázis. A Dnyeper panorámájának hátterét tölti ki. Ha valami kalandos mesének a hangulatát szeretnéd megélni, akkor irány a Golosiyivsky-park, mely valójában egy erdő a városon belül. A festői táj és a friss levegő azonnal elfeledteti veled a mindennapok gondjait, hirtelen egy teljesen más világba csöppensz bele. A fenyőfák között villamos jár, de ha igazán eggyé szeretnél válni a természettel, jobb választás lesz talán a kerékpár.

Híres utca mélyreható történetekkel – az Andrejevszkij lejtő

Az Andrejevszkij lejtő, avagy az Andriyivsky Uzviz nem éppen egy hosszú utca, de annál híresebb. A múltban Kijev ún. Felsővárosát kötötte össze a Dnyeper partján húzódó Pogyillal (Podil), mely egykor az ukrán főváros kereskedelmi és üzleti központja volt. Az utca tele van történelmi emlékekkel. Például nem lehet tátott szájjal nem megállni a barokk stílusban épült Szent András-templom mellett.  Vagy ha csak egy kicsit is szereted a klasszikus irodalmat, akkor téged is lenyűgöz talán, hogy itt találod a Mester és Margarita remekmű zseniális alkotójának, avagy Bulgakov házát is. De az Andrejevszkij lejtő egyben egyfajta művészeti bazár is, galériák színes választéka, kézműves boltok és helyi művészek alkotásai között tölthetsz el néhány hosszú percet, de akár órákat is.

A fénykép forrása: vvoe / Shutterstock.com

Tradicionális piac vagy hagyományos ételek? Mindkettő!

Egy kijevi utazás során nem megkóstolni a hagyományos ételeket ugyanolyan hanyagság lenne, mint nem látni egyetlen fát sem. Jó éttermekből van itt bőven. Ha nem akarsz vagyonokat költeni az étkezésre, akkor javasoljuk például a Puzata Hata vendéglőt, mely a hagyományos ukrán ételeket elég olcsón kínálja. Nem kérdés, hogy borscsot szolgálnak-e fel, és ha még nem ettél kijevi kotlettet, akkor annak is itt az ideje. A vareniki (nálunk derelyeként, barátfüleként szerepelne a menüben) szintén a tradicionális ukrán ételek csoportjába tartozik. Finoman készítik a Varenichnaya Katyusha étteremben. Ebéd után ropogtass el néhány darab friss zöldséget vagy gyümölcsöt, a helyi babuskáktól vásárolhatsz efféle egészséges étket valamelyik piacon. A város központjához elég közeli Bessarabsky Bazaar teljesen rendben van, de autentikusabb élményért utazz el a Verkhnii Val utcára, ott találod Zhytniy Bazaar piacot.

A fénykép forrása: BalkansCat / Shutterstock.com

Szobrok között gyermekként – a Pejzazna utca

Nem olyan tipikus, komoly, tekintélyes szobrokra gondolj. Ha vidám helyen szeretnél megpihenni, akkor a Pejzazna utcán található szobrok parkja (Peizazhna Park Landscape Alley megnevezés alatt keresd az útleírásokban) felel meg talán a legjobban ennek az elvárásnak Kijevben. Eredetileg gyerekeknek tervezte Avraam Miletsky ukrajnai születésű építész, még a nyolcvanas években. 2009 óta színes mozaikjaival, avantgárd művészeti elemeivel, fiatalos légkörével eléggé bohém hellyé nőtte ki magát. Az, hogy a hely kevésbé ismert turisták között, nem az egyediség hiányának mércéje. Jó hír, hogy a park éjjel-nappal nyitva van, szóval bármikor meglátogathatod, ha egy kis pozitív energiára lenne szükséged.

A fénykép forrása: Verkhovynets Taras / Shutterstock.com

Kijev mikrocsodái

Tudod, milyen pici a világ legkisebb könyve? A Mykola Syadristy Mikrominiatűr Múzeumában megtudod, meglátod. Nem meglepő tény, hogy ennek a lélegzetelállító helynek és az itt található mikrocsodáknak a megteremtője Mykola Syadrsity vagy Mikola Szjadrisztij. Ő egy ukrán művész, aki visszajár a művei közé, csak hogy lássa a látogatók reakcióit alkotásainak láttán. Hogy legalább egy kicsit el tudd képzelni, milyen varázslatos jelenségeknek lehetsz itt tanúja, eláruljuk, hogy a kiállított tárgyak között szerepel például egy tűfejbe beillesztett arany tevecsorda vagy mákszemen nyugvó szélmalom. Ja, és el ne felejtsük: a múzeum a Pecserszka Lavra komplexumának egyik része.

Kortárs művészet Pinchuk művészeti centrumban

A Pinchuk Art Centre a kortárs művészet nemzetközi központja Kijevben, az európai művészek között nagyon közismert. Viktor Pinchuk alapította, ő maga nem művész, hanem egy filantróp vállalkozó, aki mecénási és jótékonysági aktivitásait a Viktor Pincsuk Alapítványon keresztül végzi.

A galéria egyik célja, hogy különleges alkotásokat mindenki számára elérhetővé tegye, a belépés ezért ingyenes. Állandó kiállításai nincsenek, a tárlatok rendszeresen, viszonylag gyorsan és dinamikusan változnak. Úgy is mondhatnánk, hogy minden ideiglenes. Másik fontos szándéka a fiatal művészek támogatása. Ennek érdekében 2 díjat is kioszt közöttük rendszeresen: a Jövő Generációs Művészeti Díjat (Future Generation Art Prize) és a PinchukArtCentre díjat.

Jelenleg a Pinchuk művészeti központ hat emeletet foglal el, négy emeleten csak kiállításokkal, aztán van még könyvtár, oktatási terem, könyvesbolt, videó-terem és természetesen kávézó is. A teljes kiállítási terület több mint 3000 négyzetméter. És itt nem ciki, ha te is a toalettek csodálóinak és a WC-s fényképeket készítők népes csoportjába tartozol. A mellékhelyiség nagyon szuper. Hogy miért? Menj, és nézd meg.

A fénykép forrása: Slavko Sereda / Shutterstock.com

Csernobil emléke Kijevben is él

Az 1986-os tragédia emléke még mindig él, az utóbbi években pedig egyre nagyobb tömegeket foglalkoztat. De a kijevi Csernobil Múzeum még a mai felhajtás előtt, 1992-ben jött létre, gyűjteményének összes darabja természetesen a történelem ezen óriási katasztrófájára emlékezik és hívja fel a látogatók figyelmét. Bár a tematika már önmagában is érdekfeszítő, a múzeum nyújtotta vizuális élmény ehhez csak hozzájárul. Az épület, melyben a múzeum székel, egykor a tűzoltóság tulajdona volt (az állami tűzvédelmi felügyelet 1992-ben a múzeumnak adományozta).


Különleges kedvezmények olvasóink számára!

  • 3 000 Ft engedmény repülőjegyeinkből - Töltsd le az új alkalmazásunkat (androidos okostelefonnal és iPhone-nal egyaránt kompatibilis).. Válaszd ki a repülőjegyed az akciós repjegyek kínálatából vagy kattints át a foglalásra közvetlenül valamelyik cikkből – természetesen az alkalmazásunkon keresztül. A foglalás fizetés lépésben másold be a SPOROLJ kedvezménykódot, és 3 000 Ft-tal olcsóbban foglalhatsz!
  • Autóbusz a reptérre? Mi a Flixbus járatait ajánljuk! ingyenes Wi-Fi, légkondi, megálló közvetlenül a repülőtéri terminál mellett. Budapest – Bécs útvonalon napi hatszor közlekednek.
  • Autóbérlés a Pelikan.hu oldalon! Válaszd ki a kívánt úti célt, hasonlítsd össze az árakat, majd válassz egy kocsit. A megrendelt autót máris felveheted a reptéren. Bizony, barátok vagyunk a Rentalcars.com-mal.
5/5 - (1 vote)
Kattintson a megjegyzésre

Kedvezmények

Röphírek

Utazási hírek és ajánlatok

5* OBLU Select Lobigili: stílusos és modern butikhotel a pároddal töltött gondtalan pillanatokhoz https://t.co/8H4hZ5puzRMennyi ideje jött ki ez a hír? 9 óra
Túráznál a Kanári-szigeteken? Fuerteventura 5 legjobb útvonala https://t.co/qJxDnxV2rmMennyi ideje jött ki ez a hír? 9 óra
UTOLSÓ HELYEK: Etihad Airways repjegyek 214 900 Ft-tól! Seychelle-szigetek, Maldív-szigetek… https://t.co/glV5rHvkfqMennyi ideje jött ki ez a hír? 13 óra
India eltörölt minden korlátozást. Teszt, oltás és karantén nélkül utazhatunk https://t.co/lmHZ2PUcvxMennyi ideje jött ki ez a hír? 4 nap
Trópusi Srí Lanka most akár 279 900 Ft-tól https://t.co/jsuyVZfrHDMennyi ideje jött ki ez a hír? 4 nap
Ismerd meg Nápoly környékét közelebbről! Retúrjegy 16 345 Ft-tól https://t.co/DJdRk7CUOVMennyi ideje jött ki ez a hír? 4 nap
A napsütötte Andalúzia több a hosszú partoknál https://t.co/oXRqKlwErfMennyi ideje jött ki ez a hír? 4 nap
Lanzarote olyan, mintha nem is ezen a bolygón lenne. Mit is kell tudni róla? https://t.co/UT5vcsRW9sMennyi ideje jött ki ez a hír? 5 nap
BLACK FRIDAY: Abu Dhabi repjegyes utazás, 4*hotellel és reggelivel 170 900 Ft-tól https://t.co/OeAypEMl1SMennyi ideje jött ki ez a hír? 5 nap
Mallorca retúrjegy már 19 445 Ft-tól https://t.co/b15JqX73ogMennyi ideje jött ki ez a hír? 6 nap
1 2 3 5

Mai kedvencek

Ajánljuk:

Advertisement
Advertisement
To Top