Kedvenc Netflix sorozataink 2020-ból és ahol forgatták azokat
A koronavírus-járvány egyik legnagyobb nyertese a Netflix volt. A 2020-as év első három hónapjában 16 millióval nőtt a felhasználótábora, köztük számos magyarral. Bevalljuk, mi is a képernyő előtt ragadtunk párszor, de ha már így alakult, összeállítottuk a kedvenceinket is. TOP 3 kedvenc Netflix sorozatunk 2020-ból és ahol forgatták azokat…
Stílusos gengszterek – Peaky Blinders
Füstös díszletek, puskapor, gőzmozdonyok, Ford-T modellek és persze a csigatáras Thompson géppisztolyok, csak hogy igazán korhű legyen a hangulat… A „Peaky Blinders”, vagy magyarul „Birmingham bandája” című remekmű az 1919-es angol iparváros fémes, zajos, esős, nem egyszer sáros világába szippant be minket. A sorozat szerint a két világháború között járunk, Birmingham városában, ahol a Shelby bűnöző-család (véres) küzdelmeibe nyerhetünk bepillantást.
A sorozat, dacára annak, hogy nagyrészt fikció, rendelkezik történeti gyökerekkel. Alapja a szegény ipari munkásság világa, ahol a rettegett bandák tiltott fogadásokkal, csempészettel és egyéb illegális tevékenységekkel jutottak jövedelemhez… Ehhez mérten a sorozat cselekménye is 1919-ben egy poros munkásnegyedből indul.
A sorozat számos jelenetét Liverpool utcáin, Leedsben, néhányat pedig Yorkshire és környékén vettek fel. A Black Country Living Museum Dudley városában Birmingham közelében található. Ez a 26 hektáros terület többször szolgált a sorozat forgatási helyszínéül. Ez azonban nem is csoda! Az itt található szabadtéri múzeum közel 200 éves történelmet mutat be. A sokak kedvencének számító lenyűgöző Arley Hall & Gardens vidéki ház, Arley faluban található, négy órás autóútra Londontól.
Egy vérbeli angol sorozat – The Crown
Az epizódonként 10 millió dollárba is kerülő The Crown sikerét a válogatott szereplőgárdának, a Hans Zimmer által komponált bámulatos zenének, a pazar vizuális hatásoknak és az ámulatba ejtően szép látványvilágnak köszönheti – mondják a kritikusok. És valóban! A Netflixen futó sorozat angolosabb már nem is lehetne, így ha valaki rajong a jellegzetesen brit hangulatú filmekért, annak nagyon tudjuk ajánlani!
A Condé Nast Traveller nemrégiben egy egész cikket szentelt a legfontosabb forgatási helyszíneknek. A stáb forgatott többek között Dél-Afrikában, Spanyolországban és igen, még Magyarországon is. Sopron városa a sorozatban a németországi Darmstadtot „helyettesíti”, ahová a királyi család a történet szerint azért érkezik, mert a Windsor-ház német ágának több tagja tragikus módon, repülőgép-balesetben életét vesztette.
Az amerikai Fehér Ház hasonlóan zseniális dublőrt kapott a sorozatban, a monumentális épületet a chelmsfordi Hylands House pótolja. New York helyett pedig többször Manchester városa szerepel, ahol az amerikai metropoliszban játszódó filmkockák kerültek rögzítésre.
Vissza a múltba – Outlander
Az Outlander, magyarul Az idegen egy igazi vadregényes, hősszerelmes, kosztümös sorozat, amely Diana Gabaldon hatalmas sikert arató regénysorozata alapján készült. Az alapkoncepció szerint Claire a II. világháborús nővér egy megmagyarázhatatlan esemény után visszautazik az időben 1743-ba, ahol aztán megpróbál beilleszkedni a társadalomba.
A sorozat látványvilága magával ragadó, a skótdudák hangja, a tökéletesen kiválasztott szereplők, és korhűségre való törekvés jellemzi. A sorozat kedvelőinek ráadásul nem kell az Egyesült Államokig utazniuk. Az epizódok legtöbbjét ugyanis a skót Felföldön forgatják, meseszép környezetben. A készítők kedvenc helyszíne Kinloch Rannoch volt, de helyet kapott a sorozatban Midhope Castle (mint Lallybroch), a MacKenzie klán székhelyéül szolgáló Doune Castle (mint Castle Leoch) is. A könyvben szereplő háború utáni Inverness városát a sorozatban Falkland alakítja.
Ez is érdekelhet:
- Amikor Tom Hardy nálunk járt, avagy Magyarországon forgatott filmek
- Te még nem imádod Tokiót? Nézd meg ezt a 7 filmet, és megváltozik az életed
Különleges kedvezmények olvasóink számára!
- 3 000 Ft engedmény repülőjegyeinkből - Töltsd le az új alkalmazásunkat (androidos okostelefonnal és iPhone-nal egyaránt kompatibilis).. Válaszd ki a repülőjegyed az akciós repjegyek kínálatából vagy kattints át a foglalásra közvetlenül valamelyik cikkből – természetesen az alkalmazásunkon keresztül. A foglalás fizetés lépésben másold be a SPOROLJ kedvezménykódot, és 3 000 Ft-tal olcsóbban foglalhatsz!
- A bookingon foglalnál? Most akár 50%-kal kevesebbet is fizethetsz egy-egy szállásért Csak kattints és keress rá az adott célállomásra.
- Autóbusz a reptérre? Mi a Flixbus járatait ajánljuk! ingyenes Wi-Fi, légkondi, megálló közvetlenül a repülőtéri terminál mellett. Budapest – Bécs útvonalon napi hatszor közlekednek.
- Autóbérlés a Pelikan.hu oldalon! Válaszd ki a kívánt úti célt, hasonlítsd össze az árakat, majd válassz egy kocsit. A megrendelt autót máris felveheted a reptéren. Bizony, barátok vagyunk a Rentalcars.com-mal.
