Connect with us

Hírek

Fenntartható turisztikai stratégia Spanyolország egyik legszebb városában

Fenntartható turisztikai stratégia Spanyolország egyik legszebb városában

Valencia, Spanyolország harmadik legnagyobb városa, az új fenntartható turisztikai stratégia részeként megkezdte a helyi turizmushoz kapcsolódó szén-dioxid-kibocsátás mérését és nyomon követését, ezzel pedig világelső lett.

Advertisement

Spanyolország egyik legszebb városa, Valencia évek óta halad a zöld jövő felé. A város még 2015-ben elkötelezte magát egy fenntartható turisztikai modell kidolgozása mellett, amely integráltabb és hozzáférhetőbb mind a polgárok, mind pedig a látogatók számára. A város európai szinten is részt vállal több környezetvédelmi projektekben, valamint helyi szinten is dolgozik a város fenntarthatósági tanúsítványainak javításán. Ennek keretében jött létre a Global Omniummal az a megállapodás is, amely segítségével az idegenforgalom által generált szén-dioxid-kibocsátás kiszámítását és auditálását érik el.

A nemrég közzétett adatok szerint, 2019-ben az idegenforgalom 1,3 millió tonna szén-dioxidot termelt ki. Ennek 81% -a a városba irányuló közlekedésből származott. A városon belüli közlekedés kevesebb mint 1% -ot tett ki. A tanulmány azt is megállapította, hogy az idegenforgalmi tevékenység által kibocsátott üvegházhatású gázok mennyisége megegyezik a városlakók élelmiszer-fogyasztása által létrehozott szénlábnyom (az emberi tevékenység környezeti hatásának egyik mércéje) egyharmadával. Valencia most arra törekszik, hogy 2025-ig széndioxid-semleges célállomássá váljon.

Fenntartható turisztikai stratégia, Valencia...

Valencia Barcelonához vagy épp Madridhoz képest kevésbé ismert, de annál különlegesebb, rengeteg látnivalót nyújtó, barátságos, kellemes város, jó közbiztonsággal. A város történelme már a Krisztus születése előtti időkre visszanyúlik, előbb római kolónia létesült itt, később pedig a mórokhoz is tartozott a város. A valenciai látnivalók között egyaránt találhatunk lenyűgöző középkori és elképesztően látványos ultramodern épületeket… Nem is beszélve a szép tengerpartról, amely fantasztikus méretekkel rendelkezik.

(Forrás: Lonely Planet)


Különleges kedvezmények olvasóink számára!

  • 3 000 Ft engedmény repülőjegyeinkből - Töltsd le az új alkalmazásunkat (androidos okostelefonnal és iPhone-nal egyaránt kompatibilis).. Válaszd ki a repülőjegyed az akciós repjegyek kínálatából vagy kattints át a foglalásra közvetlenül valamelyik cikkből – természetesen az alkalmazásunkon keresztül. A foglalás fizetés lépésben másold be a SPOROLJ kedvezménykódot, és 3 000 Ft-tal olcsóbban foglalhatsz!
  • Autóbusz a reptérre? Mi a Flixbus járatait ajánljuk! ingyenes Wi-Fi, légkondi, megálló közvetlenül a repülőtéri terminál mellett. Budapest – Bécs útvonalon napi hatszor közlekednek.
  • Autóbérlés a Pelikan.hu oldalon! Válaszd ki a kívánt úti célt, hasonlítsd össze az árakat, majd válassz egy kocsit. A megrendelt autót máris felveheted a reptéren. Bizony, barátok vagyunk a Rentalcars.com-mal.
Kattintson a megjegyzésre

Kedvezmények

Röphírek

Utazási hírek és ajánlatok

Irány a mesebeli Bari! Foglalj most 11 215 Ft-tól https://t.co/bLmVZhMsIuMennyi ideje jött ki ez a hír? 1 nap
NAP AJÁNLATA: Exkluzív all inclusive nyaralás Egyiptomban, ötcsillagos szállodában 164 615 Ft-tól https://t.co/ZGpGPY2IGPMennyi ideje jött ki ez a hír? 1 nap
Megszűnt a beutazási korlátozás Magyarországra hat országból https://t.co/kEbQGF1iXwMennyi ideje jött ki ez a hír? 1 nap
Olaszország feloldja a korlátozásokat, elfogadják a covid-igazolványokat https://t.co/EZXTlXu5xAMennyi ideje jött ki ez a hír? 2 nap
Bővíti kínálatát Debrecenből a Wizz Air légitársaság. Foglalj most 8 814 Ft-tól https://t.co/qAlrrnJCvNMennyi ideje jött ki ez a hír? 2 nap
Július 1-re minden magyarországi fürdő kinyithat. Wellness csomagok most 27 900 Ft-tól https://t.co/MTGRqagW7hMennyi ideje jött ki ez a hír? 2 nap
Törökországban minden korlátozást feloldanak https://t.co/pkNHPGSbnOMennyi ideje jött ki ez a hír? 2 nap
FRISS HÍREK: Oltás és teszt nélkül utazhatunk Spanyolországba https://t.co/yTMxbN3e9AMennyi ideje jött ki ez a hír? 3 nap
Oltás és teszt nélkül utazhatunk Horvátországba https://t.co/m5ubF88gMPMennyi ideje jött ki ez a hír? 3 nap
Görögország: koronavírus vonatkozású utazási és belépési követelmények https://t.co/EnLa0pJSzAMennyi ideje jött ki ez a hír? 3 nap
1 2 3 5

Mai kedvencek

Ajánljuk:

Advertisement
Advertisement
To Top