Connect with us

Magazin

Emírségek a Ramadán ideje alatt? Miért is ne?! Ezt érdemes tudnod az utazás előtt

Emírségek a Ramadán ideje alatt? Miért is ne?! Ezt érdemes tudnod az utazás előtt

A böjtöléssel, megnyugvással és hálaadással összekötött Ramadán hónapja az Egyesült Arab Emírségek egy teljesen más, de szintúgy varázslatos oldalát fedi fel. Sokan úgy vélik, nem éri meg a Ramadán idején ideutazni a korlátozások miatt, mások meg éppen azt vallják, hogy még nagyobb élmény kulturális szempontból, mint az év többi szakaszában.

A Ramadán világszerte a böjt hónapja a muszlimok számára, így tisztelegve a Korán és maga Mohamed próféta előtt. Ebben az időszakban a hívők napfelkeltétől egészen alkonyatig tartózkodnak az evéstől és ivástól, s böjtjüket csak a nap lenyugvása után törik meg, általában pár szem datolyával. Időpontja minden évben változik – mindig az iszlám naptár kilencedik hónapja. 2024-ben ez március 10. és április 9. közé esik. Biztos téged is érdekel, hogyan befolyásolja ez a turisták élményét az Emírségekben, s mi most megpróbáljuk összefoglalni neked a fontos tudnivalókat, előnyöket, hátrányokat.

Ha a nyugalmat vagy autentikus élményt kutató turisták közé tartozol, imádni fogod!

Az ország „megnyugszik” ebben az időszakban. Sokkal kevesebb a turista, a hotelek üresebbek, a helyiek is csendesebbek és visszafogottabbak – tökéletes időszak ez a pihenésre és harmóniára. Ez szintén igaz a nagyvárosokra – tehát ha egy kis nyugalmat keresel a világ egyik legnyüzsgőbb nagyvárosában, irány Dubaj vagy Abu Dhabi!

Ilyenkor a munkanapok is rövidebbek, későbbi kezdéssel és koradélutáni végzéssel. Az Egyesült Arab Emírségek munkaügyi törvényei szerint ugyanis a normál munkaidőt két órával csökkenteni kell a Ramadán ideje alatt. A helyieknek így több ideje marad a családra és a pihenésre böjtölés közben.

Lesd meg, ahogy a napközben szunnyadó nagyvárosok életre kelnek naplemente után!

Bár a nyitvatartási idők általában nem változnak, a bevásárlóközpontok, vidámparkok és látnivalók nagy része viszonylag üres a nap folyamán. Ha például Dubajba utazol, könnyedén elkerülheted a várost egész éven át jellemző turistatömegeket, így ez egy nagy előny a ramadáni utazásod során. Ez az időszak amúgy sem számít csúcsszezonnak a magasabb hőmérséklet miatt, ez pedig nagy mértékben a javadra válhat, hiszen nincs is rosszabb annál, mint amikor egy végtelen turistatömegen kell átverekedned magad Dubaj valamennyi turisztikai csomópontján.

Naplemente után azonban, amikor a muszlimok ünnepelni kezdik az aznapi böjtjük végét, hatalmas élet kerekedik a városokban. Ha kint szeretnél vacsorázni, érdemes előre asztalt foglalnod, hiszen az éttermek jellemzően zsúfoltságig megtelnek. Ez az egyik legnagyobb előnye a ramadáni időszaknak a turisták szemszögéből: megfigyelheted, ahogy a napközben csendes és kihalt városok hogyan alakulnak át egyszerre nyüzsgő, vibráló és élettel teli központokká. Ha hajlandó vagy szembeszegülni a tömeggel, mindenképpen látogass el egy-két bevásárlóközpontba is, ahol ilyenkor különféle tánc- és zeneelőadások várnak a világ minden tájáról.

Tudj meg többet a helyi kultúráról egy „iftar” keretein belül!

Az „iftar” az az esti étkezés, amellyel a Meghrib-ima után megtörik az aznapi böjtöt. Ez egy örömteli alkalom számukra, amikor a baráti és családi társaságok összegyűlnek, hogy együtt étkezzenek az egész napos koplalás után. Ez egy igazi lakoma, több helyi fogással – és te is kipróbálhatod! Számos étterem szolgál fel tipikus iftar tálakat jó áron. Az is gyakori, hogy a helyiek büszkén és nagylelkűen meghívják a nem-muszlimokat, hogy szemtanúi lehessenek a hatalmas ünnepségnek. Ez pedig egy csodálatos lehetőség, hogy többet megtudj az Emírségek kultúrájáról és a szent hónaphoz kapcsolódó hagyományokról!

Spórolnál? A Ramadán ideje alatt olcsóbban utazhatsz

Ahogy már említettük, a szent hónap nem a főszezon része, sőt, a megszokottnál is kevesebb turista jellemzi – így sokkal megfizethetőbb hotel árakra számíthatsz! A különbség észrevehető lesz az éttermekben és kávézókban is, hiszen ilyenkor az árakat főleg a helyiek, és nem a turisták igényeihez igazítják.

Mire figyeljünk oda?

  • Légy illedelmes és ne zavard a helyieket. Ez az időszak kimondottan fontos számukra, és ezt tiszteletben kell tartani. A Ramadán alatti köszönés a „Ramadan Kareem„, vagy „Ramadan Mubarak„, így ha részt vennél egy kicsit a hagyományukban, köszönéskor ezt a kifejezést használd!
  • A napközbeni evés, ivás, dohányzás és rágózás nem megengedett nyilvános helyen. Ez mindenkire vonatkozik, hittől függetlenül. Ami az éttermeket illeti országszerte, sok közülük napnyugtáig zárva tart. Tudjuk, hogy ez egy kicsit korlátozónak hathat, de hidd el, hogy nem olyan vészes – főleg, ha Dubajba utazol. Ez a város ugyanis az évek során sokkal engedékenyebbé vált, s több helyen lehetővé tették, hogy a nap folyamán továbbra is ételt szolgáljanak fel a nem böjtölő turistáknak. Ezekben az éttermekben sötét lepedő borítja az ablakokat, és csak bent lehet étkezni. Nem egy mindennapi élmény, ugye? Emellett sok moziban, vidámparkban és más létesítményekben is vannak a nem muszlimoknak kijelölt területek, ahol szabadon ehetnek és ihatnak.
  • Ha bulizni érkeznél, más időpontot válassz. Bár a nagyvárosok, mint Dubaj és Abu Dhabi egyre jobban igyekeznek a szent hónap alatt a turisták igényeihez is igazodni, a hangos bulizás továbbra sem illő. Így ha ez a fő célod, kerüld el az év ezen szakaszát. Ha azonban csak egy laza kis koktélozásra és táncolásra vágysz, a nagyvárosokban ezt már megteheted. Dubaj a közelmúltban ugyanis lazított a ramadáni alkoholárusítási szabályokon, ami régebben csak naplemente után volt megengedett. A város lehetővé tette a bárok és éjszakai klubok számára, hogy egész nap alkoholt szolgáljanak fel.
  • Próbálj az átlagosnál is visszafogottabban öltözni. Javasoljuk, hogy ezen időszak alatt fektess nagyobb erőfeszítést a konzervatív öltözködésbe. Bár Dubaj ebben is engedékeny, ezzel is kimutathatod a tiszteletedet a helyiek felé. Lehetőleg ne viselj szűk és rövid ruhadarabokat, valamit pántos pólót. Ajánlott válltól egészen térdig eltakarni magad, ami egyébként a leégés elkerülésénél is jól jöhet.

Retúr repjegyek az Emírségekbe:


Különleges kedvezmények olvasóink számára!

  • 7 000 Ft engedmény repülőjegyeinkből - Töltsd le az új alkalmazásunkat (androidos okostelefonnal és iPhone-nal egyaránt kompatibilis).. Válaszd ki a repülőjegyed az akciós repjegyek kínálatából vagy kattints át a foglalásra közvetlenül valamelyik cikkből – természetesen az alkalmazásunkon keresztül. A foglalás fizetés lépésben másold be a SPOROLJ kedvezménykódot, és 7 000 Ft-tal olcsóbban foglalhatsz!
  • Autóbusz a reptérre? Mi a Flixbus járatait ajánljuk! ingyenes Wi-Fi, légkondi, megálló közvetlenül a repülőtéri terminál mellett. Budapest – Bécs útvonalon napi hatszor közlekednek.
  • Autóbérlés a Pelikan.hu oldalon! Válaszd ki a kívánt úti célt, hasonlítsd össze az árakat, majd válassz egy kocsit. A megrendelt autót máris felveheted a reptéren. Bizony, barátok vagyunk a Rentalcars.com-mal.
Kérjük, értékelje ezt a cikket.
Kattintson a megjegyzésre
To Top