Connect with us

Magazin

Húszéves vagy? Akkor Berlin neked egy sorsdöntő kirándulást is jelenthet

Húszéves vagy? Akkor Berlin neked egy sorsdöntő kirándulást is jelenthet

Az biztos, hogy Berlin Európa egyik legközkedveltebb úti célja, látogatja kicsi és nagy, csendes és hangos, kommersz és alternatív turista. Ez a cikk viszont kimondottan azoknak szól, akik a húszas éveiket tapossák (vagy nem, de valójában nem érzik magukat sokkal többnek), és a közeljövőben meglátogatják Németország fővárosát.

Barátkozz

Berlin nemcsak hogy diákváros, de annyira szívélyes az egyetemistákhoz, hogy sokan még a harmincas éveikben is tanulásra szánják magukat nappali diákokként. Ez persze jócskán hozzátesz ahhoz, hogy az idegenekkel való ismerkedés teljesen könnyedén, kötetlenül menjen végbe, szóval csak úgy, mint egy kollégium folyosóján. Ha nem érzed magad túl bátornak, hogy bárhol, bármikor kezdeményezz, akkor menj el olyan helyekre, ahol sok a fiatal. Ilyen például a Kreuzberg negyed, ahol minden sarkon van valami „hip”, tele van galériákkal, utcai árusokkal, éjszakai klubokkal, a falakat pedig graffiti díszíti. Ezenkívül itt csoportosulnak a „trendi” berliniek valamint a fiatalok.

A hotelek nagy kényelmet kínálnak, ma már nagyon jó szállodát tudsz foglalni potom áron. De ha a húszas éveidet éled, akkor szánd rá magad egy kicsit személyesebb tapasztalatra: lakj hosztelben, de ami még jobb, WG-zz, azaz találj magadnak egy jó kis Wohngemeinschaft-ot. Közös lakást jelent, szóval egy pár napra kipróbálhatod, milyen albérletezni Berlinben helyiekkel vagy talán külföldiekkel is. Ennek a cikknek a végén találsz egy pár hasznos linket, amelyeken kiválaszthatod a neked legmegfelelőbb lakást.

Keltsd fel magadban a partyállatot

Ha Európának van party-fővárosa, akkor ez nem lehet más, mint Berlin. Az underground bulikból nincs hiány, bármihez is legyen kedved, a választék nem csekély. Raktári partik, helyi bárok, az Alexanderplatz közelében bulizó turisták, többszintes klubok, és hogy mikor? Berlinben vagy, ami annyit jelent, hogy bármikor. Ha konkrét ajánlásokat szeretnél, akkor a Berghain (Friedrichshain) a TOP 10 listákon stabilan tartja magát. Ha a punk gyökereihez térnél vissza, akkor ott van az SO36, electro, house, hip-hop vadászatra menj el a Club Gretchen-be.

Tapasztald meg a berlini technót

A berlini techno világhírű, és bár ez a zenei műfaj az USA-ban született, sokan állítják, hogy Berlinben fejlődött azzá, ami most. De nem mindegy, hogy melyik klubban tapasztalod meg. Mielőtt beleveted magad a mélységeibe, nem árt megkérdezni a helyieket vagy átböngészni egy pár portált, hogy tudd, melyik éppen az aktuális kedvenc. A Spree folyó környékén van a legtöbb klub csomópontja, itt található például a legendás Tresor is.

A technót természetesen nemcsak a turisták szeretik, hanem a berlinieknek is szívügyük. Ha úgy akarsz bulizni, mint egy helyi, akkor válassz hétköznapi öltözetet, lehetőleg sötét színekben, és ami még nagyon fontos, húzz kényelmes cipőt. Számolj azzal, hogy nem valószínű, hogy napfelkelte előtt érsz haza, és egy euforikus táncmaratont igazán nehéz lenne tűsarkú cipőben végigcsinálni.

Értsd meg anyuék meséit

Már az Y generáció legfiatalabb tagjai sem érezték saját bőrükön a 20. század elnyomó szellemét, nyomai mégis hatással vannak életeikre, szüleiknek köszönhetően. Az ún. Z generáció viszont már (szerencsére) teljesen szabadlelkű. Sokan úgy gondolják, hogy nem elég csak teoretikusan ismerni a történelmet, hanem meg is kell érteni. A legjobban ebben természetesen az idősebbekkel való beszélgetések segítenek, de ha a szubjektív élményeket tényszerűséggel egészíted ki, akkor teljesebb képet kapsz. Nézd meg azokat a helyeket és emlékműveket Berlinben, melyek éppen erre az útra vezetnek rá. Németország történelme erős, hagyd, hogy hatással legyen rád. Mindenképpen nézd meg a berlini fal még álló szakaszát, az East Side Gallery-t, de látogass el a Stasi Múzeumba, a Holokauszt-emlékműhöz és Múzeumba, A terror topográfiájába vagy a Szovjet emlékműhöz a Treptower Parkban.

Légy jól kevés pénzzel is (ingyenes programok)

A már említett East Side Gallery például ingyenes. De más tipikus turisztikai programok is elérhetőek teljesen díjtalanul, példuál a Recihstag audio-tárlatvezetéssel, mely Németország parlamentjének a székhelye. A tetejéről elég jó kilátásod lesz a városra, de ami még csábítóbb: itt találod meg Norman Foster üvegdómját is. Ha más szemszögből is szeretnél egy pillantást vetni Berlinre, megteheted ezt egy vízesés tetejéről is, a Viktoriaparkban. Bár a Múzeum-sziget (Museumsinsel) múzeumaiba belépőt kell fizetni, azért egy körutat így is megér, ha nem érzed szükségét annak, hogy mindegyikbe bemenj (Pergamonmuseum, Bode-Museum, Neues Museum, Alte Nationalgalerie, Altes Museum).

Számos berlini buszos kirándulás teljesen megfizethető, azonban ha tényleg spórolni szeretnél, akkor pattanj fel a 100-as buszra egy szokványos buszjeggyel. Több kulcsfontosságú látnivalón mellett halad el, mint például a Siegessäule, a Kaiser Wilhelm templom, Zoologischer Garten és az Alexanderplatz.

Ha szereted a standupot, akkor a Bar In A Jar vagy a Comedy Café bárokban eltölthetsz egy pár estét. Ha kifogsz egy open-mic estét, akkor nincs kötött belépő, hanem annyival járulsz hozzá az estéhez, amit éppen meg tudsz magadnak engedni.

Egyél és igyál kint

Kint sörözni Berlinben legális, tehát minden aggodalom nélkül választhatod ezt a fajta programot a szabad ég alatt. Ha veszel hozzá egy currywurstot vagy egy schnitzelt (kolbász és bécsi szelet), akkor már létre is hoztál egy tipikus, kihagyhatatlan berlini programot. Mivel sok török él itt, kóstold meg a kebabot is, ajánlani tudjuk a Mustafa’s doners evőhelyet. De mivel ez egy tényleg közkedvelt hely, számolj azzal, hogy nem rövid sor áll előtte. Mellette van a Curry 36, melyben szintén találsz néhány finomságot. És nem is kerül majd sokba. A város utcai árusai nem adják sok pénzért portékáikat, viszont ez nem jelenti azt, hogy nem lennének rendkívül finomak vagy minőségiek. Ezenkívül Berlin egyre több vegán alternatívát is kínál, éhes nem marad senki sem.


Különleges kedvezmények olvasóink számára!

  • 7 000 Ft engedmény repülőjegyeinkből - Töltsd le az új alkalmazásunkat (androidos okostelefonnal és iPhone-nal egyaránt kompatibilis).. Válaszd ki a repülőjegyed az akciós repjegyek kínálatából vagy kattints át a foglalásra közvetlenül valamelyik cikkből – természetesen az alkalmazásunkon keresztül. A foglalás fizetés lépésben másold be a SPOROLJ kedvezménykódot, és 7 000 Ft-tal olcsóbban foglalhatsz!
  • Autóbusz a reptérre? Mi a Flixbus járatait ajánljuk! ingyenes Wi-Fi, légkondi, megálló közvetlenül a repülőtéri terminál mellett. Budapest – Bécs útvonalon napi hatszor közlekednek.
  • Autóbérlés a Pelikan.hu oldalon! Válaszd ki a kívánt úti célt, hasonlítsd össze az árakat, majd válassz egy kocsit. A megrendelt autót máris felveheted a reptéren. Bizony, barátok vagyunk a Rentalcars.com-mal.
Kérjük, értékelje ezt a cikket.
Kattintson a megjegyzésre
To Top