Connect with us

Magazin

A Brandenburgi kapun túl: Berlin trendi részei

A Brandenburgi kapun túl: Berlin trendi részei

Berlin télen sötét, melankolikus, nedves és hideg. A legtöbb berlini így írná le azt az időszakot, ami a nyarat előzi meg a német fővárosban. A melegebb időjárás viszont teljes értékű vigaszt nyújt a sok fagyoskodásért és kicsalogatja a lakókat a laza hangulatú, bolhapiacokkal teleszórt, élőzene hangjaival kísért és a török konyha finomságaitól illatozó utcákra, a söröző fiatalok és turisták közé.

A helyiek még tisztán emlékeznek arra az időszakra, amikor a város „Westre” és „Ostra” volt felosztva. Ez volt a hidegháború egyik legerősebb megnyilvánulása és a mai napig szimbóluma. Néhány következménye ég most is intenzíven él. Ez a cikk arról (is) szól, hogyan gyógyult meg Berlin annyira, hogy ma már Európa legtrendibb helyei közül sok pont itt található meg.

Prenzlauer Berg

Egykor ez volt a bohém élet központja, ahol művészek tömegei kerestek székhelyeket az elhagyatott épületekben. Ez már csak a múlt. A főszerepet átvették a fagyizók, kávézók, játszóterek, hogy mindig rendelkezésére álljanak azoknak az itt élő fiatal családoknak, akik éttermekben étkeznek és dizájnos lakásokban laknak, ahová a bútorokat és kiegészítőket nemcsak művészek butikjaiban, de piacokon is vásárolják. Itt minden vasárnap megnyitják a Mauerpark bolhapiacot a világ legkülönfélébb tájairól beszerzett árúval. A városrész éjszakai életéről a Kulturbrauereig gondoskodik.

Neukölln

Multikulturális szellemű utcák olcsó török, arab és vegán étkezési lehetőségekkel, turkálókkal, kávéházakkal és művészekkel. A Let them eat cake a városrész egyik közkedvelt vintage-üzlete, mely egyben művészeti központ is.  

A Klunkerkranich egy tetőtéri bár, mely táncparkettet és olcsó italokat kínál a bulizni vágyóknak. A Tempelhof sötét múltja (náci repülőtér) ellenére ma már egy rekreációs központhoz hasonlító terület, melyet zenei fesztiválok szervezésére is használnak.

Wedding

Főleg éjjel él, ezzel együtt közkedveltek a reggeliző helyei is.

Jól tudsz lakni például a Café Pförtner étteremben, mely egy graffitis autóbusz és főleg az olasz ízek felé orientálódik. Vagy fogyaszd el a sajátkezűleg csomagolt tízoraidat a Plötzensee tó partján, és igyál rá egy sört az Eschenbräu sörfőzdében.

Kreuzberg

Ez a kerület több különböző típusú szomszédságból áll. Wrangelkeizba, például, az építészet miatt érdekes ellátogatni, a régi és az új él egymás mellett békében. Gräfekiezbe az éheseket és a kávéházrajongókat küldenénk. Bergmannkiez főutcája az óriási piacával hívogatja a turistákat. És megint csak valami teljesen másat kínál a Viktoriapark: Berlin egyetlen vízesését.

Friedrichshain

Az Eastside Gallery-t mindenképpen látogasd meg, ez a Berlini fal egyik megmaradt része. De ajánljuk a legendás Berghain klubbot is vagy a Simon-Dach Kiez-t, mely mozikkal és különleges éttermekkel van tele.


Különleges kedvezmények olvasóink számára!

  • 7 000 Ft engedmény repülőjegyeinkből - Töltsd le az új alkalmazásunkat (androidos okostelefonnal és iPhone-nal egyaránt kompatibilis).. Válaszd ki a repülőjegyed az akciós repjegyek kínálatából vagy kattints át a foglalásra közvetlenül valamelyik cikkből – természetesen az alkalmazásunkon keresztül. A foglalás fizetés lépésben másold be a SPOROLJ kedvezménykódot, és 7 000 Ft-tal olcsóbban foglalhatsz!
  • Autóbusz a reptérre? Mi a Flixbus járatait ajánljuk! ingyenes Wi-Fi, légkondi, megálló közvetlenül a repülőtéri terminál mellett. Budapest – Bécs útvonalon napi hatszor közlekednek.
  • Autóbérlés a Pelikan.hu oldalon! Válaszd ki a kívánt úti célt, hasonlítsd össze az árakat, majd válassz egy kocsit. A megrendelt autót máris felveheted a reptéren. Bizony, barátok vagyunk a Rentalcars.com-mal.
5/5 - (1 vote)
Kattintson a megjegyzésre
To Top