Connect with us

Hírek

Bali az év végéig megtiltja a külföldi turisták belépését

Bali az év végéig megtiltja a külföldi turisták belépését

Az indonéz kormány eredetileg úgy nyilatkozott, hogy Délkelet-Ázsia legnépszerűbb szigete szeptemberben már újra fogadhatja a turistákat – ma már egyértelmű, hogy a külföldiek ebben az évben nem jutnak el a szigetre, írja a BangkokPost.com.

A koronavírus miatt az indonéz kormányzó úgy döntött, hogy visszavonja a Bali megnyitására vonatkozó tervet és 2021. januárig halasztja azt.

Bali márciusban zárta le határait és függesztette fel a vízumok kiadását a turisták számára. A Reuters szerint a sziget nagyon jól megbirkózott a pandémiával, csak néhány esetről számolnak be, és Bali jóval elmarad Indonézia nemzeti átlagától. A határok bezárása viszont csak ideiglenes és megelőző.

Bali főként az idegenforgalomtól függ és a koronaválság jelentős pénzügyi károkat okoz a szigeten. Ketut Ardana, az Indonéz Nemzeti Utazási és Utazási Szervezet (ASITA) Bali fiókjának vezetője elmondta az ABC-nek, hogy „a helyiek 80%-a közvetve vagy közvetlenül él a turizmusból.”

„Tekintettel arra, hogy Bali a legfontosabb turisztikai célpontunk, azonnali és gyors fellépésre van szükség az turizmus helyreállítása.” – mondta Ni Wayan Giri Adnyani, indonéz turisztikai titkár.

Ha Indonézia szigetein sikerül alacsonyan tartani a fertőzöttek számát, januártól újra fogadhatnak turistákat. Viszont szigorú egészségügyi protokollokat vezetnének be a nemzetközi látogatók és a szálláshelyek számára.

Indonézia egy speciális higiéna programot, a CHS-t vezetné be (tisztaság, egészség és biztonság) a szállodák, éttermek és turisztikai látványosságok biztonságos megnyitása érdekében.

Először Nusa Dua luxus üdülőhely megnyitását tervezik. Az indonéz kormány hamarosan újból megnyitja Jáva turisztikai területeit, valamint az egzotikus Riau-szigeteket, amely Indonézia második legnépszerűbb úti célja Bali után.


Különleges kedvezmények olvasóink számára!

  • 7 000 Ft engedmény repülőjegyeinkből - Töltsd le az új alkalmazásunkat (androidos okostelefonnal és iPhone-nal egyaránt kompatibilis).. Válaszd ki a repülőjegyed az akciós repjegyek kínálatából vagy kattints át a foglalásra közvetlenül valamelyik cikkből – természetesen az alkalmazásunkon keresztül. A foglalás fizetés lépésben másold be a SPOROLJ kedvezménykódot, és 7 000 Ft-tal olcsóbban foglalhatsz!
  • Autóbusz a reptérre? Mi a Flixbus járatait ajánljuk! ingyenes Wi-Fi, légkondi, megálló közvetlenül a repülőtéri terminál mellett. Budapest – Bécs útvonalon napi hatszor közlekednek.
  • Autóbérlés a Pelikan.hu oldalon! Válaszd ki a kívánt úti célt, hasonlítsd össze az árakat, majd válassz egy kocsit. A megrendelt autót máris felveheted a reptéren. Bizony, barátok vagyunk a Rentalcars.com-mal.
Kérjük, értékelje ezt a cikket.
Kattintson a megjegyzésre

"Boldogságot pénzért venni nem lehet, de repülőjegyet igen, és az már majdnem ugyanaz." Az utazásba gyorsan beleszerettem, még talán gyerekkoromban, majd az egyetemi tanulmányaim során a Repjegykirály csapatában találtam magam. Ha időm engedi, imádok új helyeket felfedezni, de számomra Olaszország a legnagyobb szerelem, ahova mindig nagy lelkesedéssel térek vissza.

To Top