Connect with us

Hírek

A világ legbiztonságosabb légitársaságai

A világ legbiztonságosabb légitársaságai

A légitársaságok értékelésével foglalkozó Airline Ratings ebben az évben is közzétette a legbiztonságosabb légitársaságok listáját. A dobogó első fokán újra a Qantas légitársaság foglal helyet, de mutatjuk, kik kerültek még fel a top 10-es listára.

Ez az év sem múlt el repülés nélkül, így pedig a légicégek biztonsági auditjával foglalkozó Airline Ratings is rangsorolta a világ legbiztonságosabb légitársaságait. Az összeállításban háromszáznyolcvanöt társaság szerepel, a rangsort pedig olyan tényezők határozták meg, mint: a balesetek gyakorisága, a repülőgépek kora, a fejlesztések, vagy a légitársaságok körüli botrányok. Mindezek alapján az abszolút győztes a címvédő, Qantas légitársaság lett.

A szaklap a cikkében azzal indokolta a döntést, hogy az ausztrál légitársaság a világ legidősebb, üzemszünet nélkül működő vállalataként több olyan intézkedést is bevezetett, amelyek a baleset megelőzését szolgálják. A társaság egyébként biztonsági szempontból hosszú évek óta kiemelkedően teljesít, 2014-től 2017-ig, majd 2019-ben és 2020-ban is a lista első helyén végzett.

A top 10-es listába egyetlen európai vállalat fért be, a listán inkább távol- és közel-keleti légicégek, valamint egyetlen amerikai óriásként az Alaska Airlines szerepel.

1. Qantas
2. Qatar Airways
3. Air New Zealand
4. Singapore Airlines
5. Emirates
6. EVA Air
7. Etihad Airways
8, Alaska Airlines
9. Cathay Pacific Airways
10. British Airways

Az Airline Ratings egy Covid–19-kompatibilis biztonsági listát is összeállított, melyen az alábbi légitársaságok jutottak kiemelt helyhez: Air Baltic, Air New Zealand, Alaska Airlines, All Nippon Airways, AirAsia, British Airways, Cathay Pacific Airways, Delta Air Lines, Emirates, Etihad Airways, EVA Air, Japan Airlines, JetBlue, KLM, Korean Air, Lufthansa, Singapore Airlines, Southwest Airlines, Qatar Airways és a WestJet.


Különleges kedvezmények olvasóink számára!

  • 7 000 Ft engedmény repülőjegyeinkből - Töltsd le az új alkalmazásunkat (androidos okostelefonnal és iPhone-nal egyaránt kompatibilis).. Válaszd ki a repülőjegyed az akciós repjegyek kínálatából vagy kattints át a foglalásra közvetlenül valamelyik cikkből – természetesen az alkalmazásunkon keresztül. A foglalás fizetés lépésben másold be a SPOROLJ kedvezménykódot, és 7 000 Ft-tal olcsóbban foglalhatsz!
  • Autóbusz a reptérre? Mi a Flixbus járatait ajánljuk! ingyenes Wi-Fi, légkondi, megálló közvetlenül a repülőtéri terminál mellett. Budapest – Bécs útvonalon napi hatszor közlekednek.
  • Autóbérlés a Pelikan.hu oldalon! Válaszd ki a kívánt úti célt, hasonlítsd össze az árakat, majd válassz egy kocsit. A megrendelt autót máris felveheted a reptéren. Bizony, barátok vagyunk a Rentalcars.com-mal.
5/5 - (1 vote)
Kattintson a megjegyzésre
To Top