Connect with us

Király repjegyek

#Viajosola, vagy miért utazik egyre több nő egyedül

Az egyedül utazom, avagy #viajosola, hashtag szinte futótűzként terjed a közösségi hálókon. Azok a nők használják, akik egyedül utaznak. Miután tavaly februárban két turistalányt gyilkoltak meg Ecuadorban ezt a spanyol kifejezést a nők világszerte elkezdték használni. Ezzel a frázissal is szeretnék kifejezni, hogy a nőknek is joguk van hátizsákjuk társaságában utazni.

„Muszáj hinnünk magunkban és az ösztöneinkben”

Két argentin lányt, a huszonkét éves Maria Conit és huszonégy éves Marina Menegazzot az ecuadori parton találták meg. Az ecuadori kormány két embert ítélt el gyilkosság vádjával. Az incidens után rengeteg kritika érte a szülőket, hogy mégis, hogyan engedhették el kíséret nélkül a két lányt. Természetesen az utazás veszélyes lehet egy nő számára. De az is, ha az éjszaka közepén egyedül indul haza egy szórakozóhelyről. „Hasonlóan, sok női társamhoz, akik naponta osszák meg utazásaik során készült képeiket, én sem hagyom abba a szóló utazást.” – nyilatkozta Nicole Precel a The Daily Telegraphnak. „Az utazás kiterjeszti a látószögemet, és olyan szabadságot ad, amit más nem. Muszáj, hinnünk magunkban és az ösztöneinkben. Tisztában kell lennünk a velejáró kockázatokkal.” Nicole utazott, élt vagy dolgozott a világ közel harminc különböző országában. „Emlékeztetnünk kell magunkat arra, hogy bár egyedül utazunk, de sok más nő ugyanabban az időben, ugyanúgy egyedül utazik a világban. Mindannyian együtt vagyunk.”

A női eltökéltség, mint filmes inspiráció

Manapság egyre több rendező foglalkozik a témával és vetítik filmvászonra az egyedül utazó nők történeteit.  Az egyik ilyen a „Tracks”, amely az ausztrál író, Robyn Davidson tapasztalatai szerint készült. 1977-ben négy tevéjével és kutyájával együtt úgy döntött, hogy közel 2,736 kilométeres zarándokútra indul az ausztrál sivatagban. Robyn ezt az utat mindenfajta „médiaboom” nélkül szerette volna megtenni, de Rick Smolan a National Geographic fotósa többször lencsevégre kapta a sivatagban és akaratlanul is híressé tette a nő történetét. Cheryl a „Vadon” főhősnője, akit Reese Whiterspoon alakított, úgy dönt, hogy leküzdi a veszélyes alpesi útvonalat a Pacific Crest Trail-t. Az útvonal a Mojave-sivatagtól, Kalifornián, Oregonon át vezet egészen Washingtonig. A reménytelenség és a kimerültség pillanatai után végül megtalálja saját erejét és bátorságát.

Ha a kényelmet részesíted előnyben

Képzeld el, hogy az utazási terveidről és a kényelmedről szakemberek gondoskodnak. Természetesen az ilyesfajta szolgáltatásoknak meg van az áruk. És néha valóban borsosak. Ha például hajókiránduláson szeretnél részt venni, a legtöbb esetben a fülkék két személyesek, és az egyes társaságok a teljes kabin árát fizettetik ki a turistákkal. A jó hír az, hogy egyre több cég hirdet egyszemélyes fülkéket is szóló utazók számára. Ha ilyen módon szeretnéd tölteni szabadságod, érdeklődj az elsők között. Az egyéni fülkék a legnépszerűbbek, és nagyon gyorsan elkelnek. A másik lehetőség az, hogy megosztod fülkédet egy másik utazóval. Például a Holland America Line egy egységes partnerprogramot kínál, ahol ugyanazok a nemek megoszthatják egymással kabinjaikat. Ha nem találnak melléd senkit, nem számolnak fel extra költségeket. A Norwegian Cruise Line, a P&O Cruises és a Vantage Travel külön kabinokat is kínálnak. Az árak függnek az úti céltól és a tartózkodás hosszától is, de kb. 300 000 Ft-tól kezdődenek.

Térj le a megszokott útról

Vedd fel a hátizsákod és kalandra fel! Ez a fajta utazás nem mindenkit vonz, de ha bátorságot kapsz, biztosan elvarázsol. Próbálj meg letérni a megszokott útról. Látogass meg olyan helyeket, amelyek szinte érintetlenek és ismeretlenek a turisták körében. Persze itt is találkozhatsz csaló kereskedőkkel és „no go” részekkel. De az élmény az új felfedezéséből sokkal erősebb lesz. Ha már régóta fontolgatod, hogy meglátogatsz egy bizonyos helyet, keress fel olyan embereket, akik már jártak ott előtted, vagy próbáld meg felvenni a helyiekkel a kapcsolatot. Ez különösen igaz a kétes hírnévvel rendelkező területekre. Hatalmas élményekkel gazdagít az ilyesfajta utazás. Ilyennek mondhatnánk Iránt – óriási a hézag a média által létrehozott kép és az országot megjáró utazók véleményei között. Az irániak számos etnikai csoport nemzete. Évtizedekig görög, arab, török vagy mongol megszállás alatt éltek. A helyiek nagyon melegszívűek és valószínűleg egy-két vacsora meghívás nélkül nem úszod meg az országban töltött időt. Utazásodnak egy közlekedési eszöz is nyújthat új dimenziót. Két keréken hasíthatsz át Franciaországon, vagy egy bérelt kocsival fedezheted fel Fokvárost és környékét, esetleg kajakozás közben csodálhatodmeg az Amazonast. Ez a fajta függetlenség számos váratlan lehetőséget tár eléd.

Készülj fel arra, hogy a figyelem központjába kerülsz

Barátaiddal és ismerőseiddel fog kezdődni, akik szinte elhalmoznak kérdésekkel, hogy „Te nem félsz?”, „Biztos vagy benne, hogy ez jó ötlet?”. Majd sok országban egzotikus újonccá fogsz válni. Sok szólóban utazó nő ajánlja a karikagyűrű viselését. A „sarkon várakozó férj” története sok kellemetlenségtől menthet meg, főleg olyan országokban, ahol a házasság a „valakinek a tulajdona vagyok-ot ” jelenti. Például Délkelet-Ázsiában jobban járunk, ha eltakarjuk vállunkat és a térdeinket sem mutogatjuk különösebben. Bár ez sokszor megterhelő a kánikulák miatt, de tartsuk magunkat a szóláshoz: „Ha Rómában vagy, élj úgy, mint egy római”.

Lesznek nehéz pillanatok?

Mindenkivel előfordul, hogy érzelmileg kifárad és csak nagyon nehezen veszi rá magát az első lépésre. A szóló utazás szépsége pont az, hogy a magad ura vagy. Nem kell feszegetned határaid. Bármennyire is sietős, élvezd ki a pillanatot, állj meg egy fagyira vagy egy finom italra. Ha már épp tervezgeted az utad, de még mindig hezitálsz, hisz hiányzik a túrafelszerelés, még nem tanultál meg két idegen nyelvet és még pár ezer forint is jóil jönne. Az az igazság, hogy nincs olyan, hogy ez az a pillanat! Mindig lesznek feszült, kellemetlen helyzetek, de az utazás során szerzett élmények mindenért kárpótolnak.


Különleges kedvezmények olvasóink számára!

  • 7 000 Ft engedmény repülőjegyeinkből - Töltsd le az új alkalmazásunkat (androidos okostelefonnal és iPhone-nal egyaránt kompatibilis).. Válaszd ki a repülőjegyed az akciós repjegyek kínálatából vagy kattints át a foglalásra közvetlenül valamelyik cikkből – természetesen az alkalmazásunkon keresztül. A foglalás fizetés lépésben másold be a SPOROLJ kedvezménykódot, és 7 000 Ft-tal olcsóbban foglalhatsz!
  • Autóbusz a reptérre? Mi a Flixbus járatait ajánljuk! ingyenes Wi-Fi, légkondi, megálló közvetlenül a repülőtéri terminál mellett. Budapest – Bécs útvonalon napi hatszor közlekednek.
  • Autóbérlés a Pelikan.hu oldalon! Válaszd ki a kívánt úti célt, hasonlítsd össze az árakat, majd válassz egy kocsit. A megrendelt autót máris felveheted a reptéren. Bizony, barátok vagyunk a Rentalcars.com-mal.
Kérjük, értékelje ezt a cikket.
Kattintson a megjegyzésre

"Boldogságot pénzért venni nem lehet, de repülőjegyet igen, és az már majdnem ugyanaz." Az utazásba gyorsan beleszerettem, még talán gyerekkoromban, majd az egyetemi tanulmányaim során a Repjegykirály csapatában találtam magam. Ha időm engedi, imádok új helyeket felfedezni, de számomra Olaszország a legnagyobb szerelem, ahova mindig nagy lelkesedéssel térek vissza.

To Top