Friss: UV-fénnyel a vírusok ellen!
UV-fénnyel működő tisztítóeszközök tervezésébe fogott a Boeing. A hordozható berendezések segítségével a cég szerint gyorsan és hatékonyan távolíthatók el a kórokozók a felületekről.
A pandémia hatására újra életre kelt egy több évtizedes eljárás, ami képes legyőzni a vírusokat és baktériumokat: az UV-fény. Ilyen eszközök tervezésébe fogott most a Boeing is. A hordozható berendezések segítségével a cég szerint gyorsan és hatékonyan távolíthatók el a kórokozók a felületekről. A Boeing mindössze hat hónap alatt dolgozta ki az ötletet, a gyártással és forgalmazással azonban már egy másik céget bíztak meg. A berendezés így, akár már novemberben elérhetővé válhat a légitársaságok számára.
Az új eszköz a Boeing azon programjának részét képezi, amely a légitársaságok támogatására, illetve az utasok és a személyzet biztonságának a fokozására irányul. A hordozható készülék 222 nanométer hullámhosszúságú UV-C fénnyel világít, használatával a személyzet könnyen és gyorsan tudja megtisztítani azokat a felületeket, amelyeket sokan megérintenek egy-egy repülés alakalmával. A pilótafülkét kevesebb mint 15 perc alatt lehet fertőtleníteni… A berendezést elsőként az Etihad légitársaság próbálhatta ki, egyik augusztus 21-i járatán, amelyen a Boeing ecoDemonstrator programjának részeként számos új, környezetbarát módszert is tesztelt már.

Nem a Boeing azonban az egyetlen, aki ezt a fajta technikát teszteli. Nemrégiben a világ egyik legnagyobb világítástechnikával foglalkozó vállalata, a Signify a Bostoni Egyetem kutatóival karöltve tesztelte a módszert a koronavírus ellen, az előzetes eredmények alapján hatásosnak bizonyult. Eric Rondolat, a Signify vezérigazgatója szerint az UV-fények részecskéi olyan mértékben képesek a vírus DNS-láncát megzavarni, hogy azzal hatástalanná is tudja tenni őket.
(Forrás: airportal.hu)

A teljes cikk elérhető az új REPJEGYKIRALY alkalmazásban is! Az app értesítést küld a legkedvezőbb ajánlatokról, figyelemmel kíséri az utazás világának történéseit, cikkeinket internetkapcsolat nélkül is elérhetik a letöltők. Az alkalmazás kompatibilis mind az iPhone, mind az Androidos telefonokkal.
Különleges kedvezmények olvasóink számára!
- 3 000 Ft engedmény repülőjegyeinkből - Töltsd le az új alkalmazásunkat (androidos okostelefonnal és iPhone-nal egyaránt kompatibilis).. Válaszd ki a repülőjegyed az akciós repjegyek kínálatából vagy kattints át a foglalásra közvetlenül valamelyik cikkből – természetesen az alkalmazásunkon keresztül. A foglalás fizetés lépésben másold be a SPOROLJ kedvezménykódot, és 3 000 Ft-tal olcsóbban foglalhatsz!
- A bookingon foglalnál? Most akár 50%-kal kevesebbet is fizethetsz egy-egy szállásért Csak kattints és keress rá az adott célállomásra.
- Autóbusz a reptérre? Mi a Flixbus járatait ajánljuk! ingyenes Wi-Fi, légkondi, megálló közvetlenül a repülőtéri terminál mellett. Budapest – Bécs útvonalon napi hatszor közlekednek.
- Autóbérlés a Pelikan.hu oldalon! Válaszd ki a kívánt úti célt, hasonlítsd össze az árakat, majd válassz egy kocsit. A megrendelt autót máris felveheted a reptéren. Bizony, barátok vagyunk a Rentalcars.com-mal.
