Connect with us

Magazin

Cool road trip az USA-n keresztül: 5. rész (Monument Valley)

A Holiday Inn Expressből, Farminghtonól, amely egyébként szuper volt, és csak 24 dollárért fizettünk érte, elindultunk a Monument Valley-be. Egy amerikai hölgytől, akivel a benzinkúton találkoztunk, megtudtuk, hogy a Four Corners helyet nem hagyhatjuk ki. Ez az a hely, ahol négy amerikai állam – New Mexico, Arizona, Utah és Colorado találkozik. Tehát alapvetően négy államban lehetsz egyszerre. Első hallásra nagyon coolnak hangzik, de az igazság az, hogy fejenként 5 dollárt fizettünk azért, hogy a betonon elkészítsünk egy képet. A környéken indiánok árulják portékáikat, ha nemcsak giccses kulcstartókat szeretnél vásárolni, akkor érdemes egy kicsit körülnézni a boltok között.

Utunkat a 160-as úton folytattuk és tátott szájjal bámultuk a környéket. A vörös hegyeket és a kiszáradt folyók medreit csak egy pár bokor díszítette. Ami a benzinkutakat illeti, azokból nincs sok, de nem kell félned és nem szükséges kannákban vinni az üzemanyagot.

A Monument Valley lenyűgöző volt. Az ember azt sem tudja, hogy merre nézzen. Még az érkezésünk előtt, rengeteg ember dicsérte, így egy kicsit tartottunk attól, hogy nagyon magasak lesznek az elvárásaink és majd csalódunk a végén. De az ellenkezője volt igaz. A hosszú, poros ösvény mély, vörös alakzatok között húzódott, úgy éreztük magunkat, mintha egy másik világba csöppentünk volna. A térképen kiemelt összes megállóhelyen megálltunk. A térképet a bejáratnál kaptuk egy autóért (4 személy) 20 dollárt fizettünk. Egy extra személyért, ez volt a mi esetünk 6 dollárt fizettünk még pluszba. Ne feledd, hogy a Navahhoz tartozó területeket Annual Pass nem tartalmazza. Ez csak a nemzeti parkokra vonatkozik.

Egy apró tipp – ha Forrest Gump rajongó vagy, nézd meg, hol készült a híres jelenet, ahol befejezte a futást. Könnyen megtalálod. A 163-as út mentén kb. 24 km-re északra fekszik. Itt megtalálod a hivatalos Forrest Gump pontot.

A Monument Valley mellett, erre a napra még elterveztük az Antelope Canyon meglátogatását, a szállást Flagstaff-ban és egy rövid szünetet a Horseshoe Bend-en. Valószínüleg rózsaszín szemüveget viseltünk, amikor ezt a tervet szövögettük. Bár a szállást Farminghtonban már reggel 8-kor elhagytuk, a Monument Valley-ben egészen délután kettőig voltunk, innen pedig az Antelope Canyon két órányi autóútra fekszik. Sajnos miután kigoogliztuk, rájöttünk, hogy az Antelope Canyon csak este öt óráig áll rendelkezésre a nagyközönség számára. Így hát az Antelope Canyon-t, a Horseshoe Bend-et és a Grand Canyont egy napra tettük. Valószínűleg ez annyira bolond ötlet, mint az előző. Na de erről majd a következő részben 😉


Különleges kedvezmények olvasóink számára!

  • 7 000 Ft engedmény repülőjegyeinkből - Töltsd le az új alkalmazásunkat (androidos okostelefonnal és iPhone-nal egyaránt kompatibilis).. Válaszd ki a repülőjegyed az akciós repjegyek kínálatából vagy kattints át a foglalásra közvetlenül valamelyik cikkből – természetesen az alkalmazásunkon keresztül. A foglalás fizetés lépésben másold be a SPOROLJ kedvezménykódot, és 7 000 Ft-tal olcsóbban foglalhatsz!
  • Autóbusz a reptérre? Mi a Flixbus járatait ajánljuk! ingyenes Wi-Fi, légkondi, megálló közvetlenül a repülőtéri terminál mellett. Budapest – Bécs útvonalon napi hatszor közlekednek.
  • Autóbérlés a Pelikan.hu oldalon! Válaszd ki a kívánt úti célt, hasonlítsd össze az árakat, majd válassz egy kocsit. A megrendelt autót máris felveheted a reptéren. Bizony, barátok vagyunk a Rentalcars.com-mal.
Kérjük, értékelje ezt a cikket.
Kattintson a megjegyzésre

"Boldogságot pénzért venni nem lehet, de repülőjegyet igen, és az már majdnem ugyanaz." Az utazásba gyorsan beleszerettem, még talán gyerekkoromban, majd az egyetemi tanulmányaim során a Repjegykirály csapatában találtam magam. Ha időm engedi, imádok új helyeket felfedezni, de számomra Olaszország a legnagyobb szerelem, ahova mindig nagy lelkesedéssel térek vissza.

To Top