Olaszországban a beoltottak léphetnek majd be a múzeumokba, színházakba, edzőtermekbe
Vakcinaigazolványt vezethetnek be augusztus hatodikától Olaszországban: csak a beoltottak léphetnek majd be az éttermekbe, múzeumokba, színházakba, edzőtermekbe – írta meg nemrégiben az Euronews.
Olaszországban augusztus hatodikától vakcinaigazolványt vezethetnek be. Csak a beoltottak léphetnek majd be az éttermekbe, múzeumokba, színházakba, edzőtermekbe… Az olasz kormány ezzel a lépéssel akarja felpörgetni az oltási kampányát. Az „oltottsági zöldkártyát” bárki igényelheti majd, aki már megkapta a vakcinája első adagját.
„Más európai országokban magasabb a fertőzések száma, mint nálunk. De tudjuk, hogyha most nem reagálunk, akkor minket is elér a fertőzések növekedése. Ha nem intézkedünk időben és megfelelően, úgy Olaszországba is megérkezik az, ami most Franciaországban, Angliában, Spanyolországban történik” – nyilatkozta Mario Draghi miniszterelnök.
Belépési feltételek Olaszországba
Olaszország május végén hivatalosan megnyitotta határait a turisták előtt, az akkori rendelkezések értelmében azonban még nem fogadták el az oltási igazolásokat. Az Európai Unióban július elsejétől bevezetendő digitális covid-igazolvány életbe lépésével azonban Olaszország eltörölte a külföldről érkezőkkel szembeni korlátozásokat.
Az Európai Uniós országból az alábbi személyi kör léphet korlátozás nélkül Olaszország területére:
- Covid-oltási igazolás birtokosa, amennyiben az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) által elismert vakcina második beadását követően legalább 14 nap telt el;
- azon személy, aki hitelt érdemlően igazolja, hogy a COVID-19 betegségen esett át és a hatóságilag előírt karanténidőszakot letöltötte;
- 48 óránál nem régebbi negatív antigén/PCR teszt birtokosai.
A fentiek igazolásához használható az európai uniós egységes zöldigazolvány formai keretén kívül bármilyen egyéb, uniós tagállami hatóság által angol, francia, spanyol vagy olasz nyelven kiállított papír vagy elektronikus formátumú igazolás. A fenti dokumentumok egyikével sem rendelkező személy olaszországi belépését követően 10 napos hatósági karantén és járványügyi megfigyelés alá kerül, mely 10 nap elteltével kötelező a PCR/antigén teszt elvégzése.
Emellett minden egyéni utazás esetén a beutazó, csoportos utazás esetén a csoport/család egy tagja köteles a következő hivatkozáson található adatlapot kitölteni, még a beutazás előtt – olvasható a Konzuli Szolgálat oldalán.
Kedvezményes repjegyek Olaszországba

(Forrás: Euronews)
Különleges kedvezmények olvasóink számára!
- 3 000 Ft engedmény repülőjegyeinkből - Töltsd le az új alkalmazásunkat (androidos okostelefonnal és iPhone-nal egyaránt kompatibilis).. Válaszd ki a repülőjegyed az akciós repjegyek kínálatából vagy kattints át a foglalásra közvetlenül valamelyik cikkből – természetesen az alkalmazásunkon keresztül. A foglalás fizetés lépésben másold be a SPOROLJ kedvezménykódot, és 3 000 Ft-tal olcsóbban foglalhatsz!
- A bookingon foglalnál? Most akár 50%-kal kevesebbet is fizethetsz egy-egy szállásért Csak kattints és keress rá az adott célállomásra.
- Autóbusz a reptérre? Mi a Flixbus járatait ajánljuk! ingyenes Wi-Fi, légkondi, megálló közvetlenül a repülőtéri terminál mellett. Budapest – Bécs útvonalon napi hatszor közlekednek.
- Autóbérlés a Pelikan.hu oldalon! Válaszd ki a kívánt úti célt, hasonlítsd össze az árakat, majd válassz egy kocsit. A megrendelt autót máris felveheted a reptéren. Bizony, barátok vagyunk a Rentalcars.com-mal.
