Connect with us

Magazin

A portugál bonbon, én így imádlak Lisszabon

A portugál bonbon, én így imádlak Lisszabon

Nehéz lenne megállapítani, melyik a legszebb vagy legnépszerűbb lisszaboni turisztikai nevezetesség. A város legrégibb temploma, a Sé katedrális vagy a Szent György vár, az UNESCO világörökségét képező Szent Jeromos-kolostor esetleg az Eiffel torony alkotójától (Raoul Mesnier de Ponsard) származó Santa Justa lift. Sokan az első helyre rakják a 28-as villamost és az Eduardo VII parkot. Vitázhatnánk, de érdemes? A következő 10 pontban ezzel meg sem próbálkozunk, inkább rámutatunk pár olyan érdekességre, mely annyira nem kézzelfogható, ennek ellenére, ha bármelyiket kihagyod, nem is voltál igazán a portugál fővárosban.

A portugál sors

Ha Lisszabonba készülsz, mindenképpen keress rá a fado-ra, különben könnyen megtörténhet, hogy kérdő arckifejezéseddel vagy ártatlan kérdéseiddel magadra haragítod újdonsült portugál barátaidat, de akár a szuvenír árusokat vagy a pincéreket is. Ez a tradicionális zenei műfaj 2011-ben felkerült az UNESCO szellemi kulturális örökségeket tartalmazó listájára, de lényegesebb a szó jelentése, mely egyben magában hordozza a portugálok fado-hoz való hozzáállását is: a sors. Amennyiben a száraz definíciókon kívül meg szeretnél ismerkedni az élménnyel is, nem kell hosszú koncertkalauzokat bújnod, néha elég, ha beülsz egy kocsmába tőkehalsalátára fincsi portugál borocskával, és máris egy előadás közepén találhatod magad. De akkor csak csendben egyél, ha nem akarsz egy fado-énekes rosszalló pillantásának középpontjába kerülni.

Kép forrása: Inge Hogenbijl | Dreamstime.com

Szeress belém, Pastel de Belém

Szereted az édességet? Nem? Nem baj, most majd fogod. A belémi kosárka vagy pastel de Belém valamilyen vaníliás krémszerűséggel töltött leveles tészta, melynek fenséges ízét fokozza az a tudat is, hogy receptje titkos. Ezért ne téveszd össze a pastel de natával, mely állítólag csak az eredeti utánzata. Ha van időd (és legyen!), látogass el a 3-400 férőhelyes Pastéis de Belém cukrászdába és kóstold meg a portugál mennyországot.

Majdnem tengerpart

A Tagus-folyó vagy a Tejo az Ibéria-félsziget leghosszabb folyója és Lisszabonnál ömlik tölcsértorkolattal az Atlanti-óceánba. Állj csak oda a partjára a Kereskedők terénél (Praca do Commercio), de ne érezd magad bután, ha kételkedni kezdesz abban, hogy nem véletlenül a tengert látod-e magad előtt. Igen, félelmetes és halszagú, de a hangulata egyedülálló és Lisszabon általános kisugárzása nagy részben ennek köszönhető.

Azok a piros háztetők!

A lisszaboni kilátás olyan nevezetesség, mely után nem kell járnod, nem szükséges keresned, persze csak ha nem akarod a napjaid egy hotelszobában tölteni magányosan. Menj bármerre, nagyon nehéz nem megállni és gyönyörködni a dombos városban felülnézetből. A kilátókat miroadouroknak hívják és nagyon bajos lenne megállapítani, melyik a legjobb.

Rándulj ki Belémbe

Igaz, hogy Lisszabon turisztikai toplistájára tartozik, mégsem volt szívünk kihagyni ezt a helyet rendhagyó cikkünkből. Ha kedved van elutazni egy pár órára Lisszabon centrumából, érdemes meglátogatni Belémet, a 15. és 16. századi portugál felfedezők kiindulási pontját. 1497-ben innen indult tengerentúli útjára Vasco da Gama is. Természetesen itt is módodban áll fentről nézni a világot, mivel a Belém-torony terasza 35 méter magasan fekszik.

Turistából fotóművész

Van olyan ismerősöd, aki minden fényképen úgy néz ki, mint egy modell? Nos, Lisszabon pont ilyen város, ezért ne felejtsd otthon a fényképezőgéped töltőjét, szükséged lesz rá. A lisszaboni csempe és az egyedülálló mintázatai, a metróállomások falai, a portugálok tekintete és újra csak az a híres panoráma, ez mind olyan inger, melynek nem tudsz majd ellenállni és örömmel hazaviszed őket kamerád vagy telefonod memóriakártyáján.

Icipici könyvesbolt

A Szent Kristóf lépcsőnél található a Livraria Simao néven működő könyvesbolt, mely terjedelme nem több, mint 3,8 négyzetméter. Igen, jól látod, körülbelül egy panellakás fürdőszobájának mérete, nem véletlen, hogy ez a világ legkisebb könyvesboltja. Egyébként az egész Portugália könyvkedvelő ország, így könyvesboltoktól kezdve antikváriumokon keresztül könyvpiacig minden megtalálható Lisszabonban, ami egy könyvmoly szükségleteit kielégíti. Ha nem tudsz portugálul, például a Livraria Bivar antikvárium kínálatában csak angol könyveket találsz majd.

Kép forrása: Helissa Gründemann | Dreamstime.com

Cselló, ACDC, csacsacsa

Lisszabon utcazenészei tényleg igazi zenészek, melyet az a tény is bizonyít, hogy turistaszezonon kívül ugyanúgy hallhatod kidolgozott produkcióikat, mint a legnagyobb tömegek időszakában. Minden sarkon találsz egyet más-más zenei műfajt képviselve, a legközkedveltebbek a magányos spanyolgitárosok vagy a melankolikus fado-énekesek. És természetesen ők is nagyon fotogének.

Kép forrása: Elena Dijour / Shutterstock.com

Egy pillanatra San Francisco, aztán kicsit Brazília

Láttad már az Április 25. hidat? Éppen rákerestél és azt hitted az internetes keresőd zavarodott meg és helyette a san franciscoi Golden Gate hidat dobta ki? Pontosan, a két híd egymás kiköpött mása. A lisszaboni 1966-tól működik és 2277,64 m hosszú. Ugyanez a helyzet a 28 méteres Krisztus király szoborral is, mely a Tejo partjáról őrzi Lisszabont. Ránézel, és az az érzésed, hogy hirtelen más országba csöppentél, konkrétan Brazíliába, a riói Megváltó Krisztus szobra alá.

Csak nyugi

Még a kirándulásod első napján próbálj meg ráhangolódni Lisszabon nagyvárosi, mégis valamiért vidéki hangulatára. Ülj le egy padra, hallgasd az americanosok (villamosok) zakatolását és engedd, hogy a portugál napfény rátelepedjen az arcodra (ne felejts el napszemüveget vinni). Mindehhez nagyon ajánlatos kávé vagy portói fogyasztása egy pár perc erejéig útikönyv nélkül, és csak aproveite sua vida!


Különleges kedvezmények olvasóink számára!

  • 7 000 Ft engedmény repülőjegyeinkből - Töltsd le az új alkalmazásunkat (androidos okostelefonnal és iPhone-nal egyaránt kompatibilis).. Válaszd ki a repülőjegyed az akciós repjegyek kínálatából vagy kattints át a foglalásra közvetlenül valamelyik cikkből – természetesen az alkalmazásunkon keresztül. A foglalás fizetés lépésben másold be a SPOROLJ kedvezménykódot, és 7 000 Ft-tal olcsóbban foglalhatsz!
  • Autóbusz a reptérre? Mi a Flixbus járatait ajánljuk! ingyenes Wi-Fi, légkondi, megálló közvetlenül a repülőtéri terminál mellett. Budapest – Bécs útvonalon napi hatszor közlekednek.
  • Autóbérlés a Pelikan.hu oldalon! Válaszd ki a kívánt úti célt, hasonlítsd össze az árakat, majd válassz egy kocsit. A megrendelt autót máris felveheted a reptéren. Bizony, barátok vagyunk a Rentalcars.com-mal.
4.8/5 - (6 votes)
Kattintson a megjegyzésre
To Top