Connect with us

Magazin

Legrövidebb repülés a legnagyobb repülőgéppel a világon

Bár az A380-as egyszerűen szel át több kontinensen, legújabban csak pár száz kilométeres távokat fog megtenni. Az Emirates légitársaság úgy döntött, hogy az egyik kétszintes repülője a legrövidebb távot fogja megtenni méreteihez képest. Mégpedig Dubai és Doha nagyvárosai között, az első A380-as már decemberben indul legrövidebb útjára.

A távolság Dubai és Doha között 379 km. Összehasonlítás képen olyan messze van, mintha Budapestről utaznánk Belgrádba.

doha-min

A járat kevesebb, mint egy órát vesz igénybe, érdekességnek számít, hogy az A380-as 20 retúr repülést képes megtenni tankolás nélkül. Természetesnek számít a komfort, amit megszokhattunk az Emirates repülőgépein, amelyet 2016-ban a legjobb légitársaságnak választottak.

1_wien-begruesst-den-emirates-a380

Az EK 841 járat helyi idő szerint reggel 7:45-kor indul Dubaiból és helyi idő szerint 9:05-kor érkezik célállomásába. Dohát az EK 841-es járat 9:50-kor hagyja el és Dubaiba pontosan délben érkezik meg.

panorama-doha-min

Ami a rövid távú járatokat illeti egy másik rekord is meg fog dőlni idén. Amit jelenleg a Pozsony – Bécs közötti járat tart, amely 50 km-es távolságot 10 perc alatt tesz meg. Ezt a rekordot készül megdönteni az a kereskedelmi járat, amely a svájci St. Gallenból indul a német Friedrichshafenbe, csak 8 perc szükséges a 25 km-es távolság megtételére.


Különleges kedvezmények olvasóink számára!

  • 7 000 Ft engedmény repülőjegyeinkből - Töltsd le az új alkalmazásunkat (androidos okostelefonnal és iPhone-nal egyaránt kompatibilis).. Válaszd ki a repülőjegyed az akciós repjegyek kínálatából vagy kattints át a foglalásra közvetlenül valamelyik cikkből – természetesen az alkalmazásunkon keresztül. A foglalás fizetés lépésben másold be a SPOROLJ kedvezménykódot, és 7 000 Ft-tal olcsóbban foglalhatsz!
  • Autóbusz a reptérre? Mi a Flixbus járatait ajánljuk! ingyenes Wi-Fi, légkondi, megálló közvetlenül a repülőtéri terminál mellett. Budapest – Bécs útvonalon napi hatszor közlekednek.
  • Autóbérlés a Pelikan.hu oldalon! Válaszd ki a kívánt úti célt, hasonlítsd össze az árakat, majd válassz egy kocsit. A megrendelt autót máris felveheted a reptéren. Bizony, barátok vagyunk a Rentalcars.com-mal.
Kérjük, értékelje ezt a cikket.
Kattintson a megjegyzésre

"Boldogságot pénzért venni nem lehet, de repülőjegyet igen, és az már majdnem ugyanaz." Az utazásba gyorsan beleszerettem, még talán gyerekkoromban, majd az egyetemi tanulmányaim során a Repjegykirály csapatában találtam magam. Ha időm engedi, imádok új helyeket felfedezni, de számomra Olaszország a legnagyobb szerelem, ahova mindig nagy lelkesedéssel térek vissza.

To Top