Connect with us

Hírek

Magyarországot is érinti minden idők leghosszabb folyami hajóútja

Magyarországot is érinti minden idők leghosszabb folyami hajóútja

A Seven River Journey névre keresztelt folyami hajóskaland összesen tizennégy országot és hét folyót érint, és (a tervek szerint) nem kevesebb mint negyvenhat éjszakás lesz. A 2023-ban induló hajóút ezzel kiérdemli a minden idők leghosszabb folyami hajóútjának járó címet.

A Seven River Journey névre keresztelt folyami hajóút összesen hét folyót és tizennégy országot érint. A kivételes utazáson 144 vendég vehet részt. Az út érinti többek között Magyarországot, Németországot, Franciaországot, Svájcot, Belgiumot, illetve Hollandiát is, emellett az utasok az UNESCO világörökségi listáján szereplő csodás helyek közül is láthatnak párat.

Rudi Schreiner, a társaság elnöke elmondta: „Az utazási igény és a hosszabb hajóutak iránti igények növekedése miatt úgy éreztük, hogy ez a tökéletes alkalom a vadonatúj Seven River névre keresztelt kalandunk bemutatására.”

folyami hajózás

Mélyen a zsebébe kell nyúlnia azonban annak, aki szeretne rá jegyet váltani. A 46 éjszakás hajózás közel 26 000 dollárba kerül (körülbelül 7,8 millió forint), de a jegyár magában foglalja a hajó éttermében felszolgált ételeket és italokat, a parton szervezett kerékpáros és gyalogos túrákat, kirándulásokat, valamint a fedélzeti jógát. A hajó 2023. június 1-jén szedi fel a horgonyt, foglalni pedig 2021. március 15-től lehetséges.

A teljes cikk elérhető az új REPJEGYKIRALY alkalmazásban is. Az app értesítést küld a legkedvezőbb ajánlatokról, figyelemmel kíséri az utazás világának történéseit, cikkeinket internetkapcsolat nélkül is elérhetik a letöltők. Az alkalmazás kompatibilis mind az iPhone, mind az Androidos telefonokkal.

(Forrás: travelandleisure.com)


Különleges kedvezmények olvasóink számára!

  • 7 000 Ft engedmény repülőjegyeinkből - Töltsd le az új alkalmazásunkat (androidos okostelefonnal és iPhone-nal egyaránt kompatibilis).. Válaszd ki a repülőjegyed az akciós repjegyek kínálatából vagy kattints át a foglalásra közvetlenül valamelyik cikkből – természetesen az alkalmazásunkon keresztül. A foglalás fizetés lépésben másold be a SPOROLJ kedvezménykódot, és 7 000 Ft-tal olcsóbban foglalhatsz!
  • Autóbusz a reptérre? Mi a Flixbus járatait ajánljuk! ingyenes Wi-Fi, légkondi, megálló közvetlenül a repülőtéri terminál mellett. Budapest – Bécs útvonalon napi hatszor közlekednek.
  • Autóbérlés a Pelikan.hu oldalon! Válaszd ki a kívánt úti célt, hasonlítsd össze az árakat, majd válassz egy kocsit. A megrendelt autót máris felveheted a reptéren. Bizony, barátok vagyunk a Rentalcars.com-mal.
Kérjük, értékelje ezt a cikket.
Kattintson a megjegyzésre
To Top