Connect with us

Hírek

Vakáció Kubában: változnak a beutazási feltételek

Vakáció Kubában: változnak a beutazási feltételek

Változnak a beutazási szabályok Kubában. 2021. január 1-jétől a Kubába érkezőknek rendelkezniük kell a kibocsátó ország illetékes hatósága által kiállított – és a Kubába történő érkezéskor 72 óránál nem régebbi – negatív koronavírus teszttel – olvasható a kubai nagykövetség honlapján.

Advertisement

Változnak a beutazási szabályok Kubában. 2021. január 1-jétől a Kubába érkezőknek – nemzetiségtől függetlenül – rendelkezniük kell egy 72 óránál nem régebbi negatív koronavírus teszttel. A tesztről kétnyelvű – a tesztelést végző ország nyelvén, illetve angolul kiállított igazolást kell bemutatni az érkezéskor – írja az eturbonews.

Az új rendelkezés nem hatálytalanítja a jelenleg is érvényben lévő intézkedéseket, melyek értelmében az országba érkező turistáknak kötelező kitölteniük egy egészségügyi nyilatkozatot, a repülőtéren pedig PCR-tesztet végeznek az egészségügyi szakemberek. Ennek eredményéről 24 órán belül tájékoztatják az addig a szállásán tartózkodni köteles utazót –olvasható a konzuli szolgálat honlapján. Negatív eredmény esetén a turista elhagyhatja a szállását és szabadon mozoghat.

Kubában

Kuba még július 1-jén döntött úgy, hogy kész újra megnyitni számos szigetét a turizmus előtt. Szeptemberben az első repülőgépek Kanadából érkeztek Cayo Coco-ba, ahol közel 30 all-inclusive üdülőhely található, de állandó kubai lakosság nincs. Az ország az utazók visszacsábításának az érdekében a nemzetközi látogatók számára érkezéskor ingyenes COVID-19 tesztet is kínál, de magának a kötelező biztosításnak a költsége már az utazót terheli.


Különleges kedvezmények olvasóink számára!

  • 3 000 Ft engedmény repülőjegyeinkből - Töltsd le az új alkalmazásunkat (androidos okostelefonnal és iPhone-nal egyaránt kompatibilis).. Válaszd ki a repülőjegyed az akciós repjegyek kínálatából vagy kattints át a foglalásra közvetlenül valamelyik cikkből – természetesen az alkalmazásunkon keresztül. A foglalás fizetés lépésben másold be a SPOROLJ kedvezménykódot, és 3 000 Ft-tal olcsóbban foglalhatsz!
  • Autóbusz a reptérre? Mi a Flixbus járatait ajánljuk! ingyenes Wi-Fi, légkondi, megálló közvetlenül a repülőtéri terminál mellett. Budapest – Bécs útvonalon napi hatszor közlekednek.
  • Autóbérlés a Pelikan.hu oldalon! Válaszd ki a kívánt úti célt, hasonlítsd össze az árakat, majd válassz egy kocsit. A megrendelt autót máris felveheted a reptéren. Bizony, barátok vagyunk a Rentalcars.com-mal.
5/5 - (1 vote)
Kattintson a megjegyzésre

Kedvezmények

Röphírek

Utazási hírek és ajánlatok

Santorini Budapestről a főszezonban 37 860 Ft-tól https://t.co/LVWoIZoJvuMennyi ideje jött ki ez a hír? 2 nap
Ínycsiklandozó Bologna Budapestről már 13 570 Ft-tól https://t.co/Y5WTTXaPRcMennyi ideje jött ki ez a hír? 2 nap
Dubaj kihagyhatatlan a főszezonon kívül is. Ezeket az egyedi helyszíneket muszáj meglátogatnod 2022 nyarán https://t.co/2pC3Of268SMennyi ideje jött ki ez a hír? 2 nap
NAP AJÁNLATA: Nyaralj Abu Dhabiban az 5* Radisson Blu hotelben 143 900 Ft-tól https://t.co/zbdCRmqaPuMennyi ideje jött ki ez a hír? 3 nap
Garda-tó, az olasz Balaton. 10 ok, miért szeretjük https://t.co/PTlADIGJbAMennyi ideje jött ki ez a hír? 3 nap
Repülj Bécsből közvetlenül Bangkokba az EVA Air-rel! https://t.co/F9CiI0YjfOMennyi ideje jött ki ez a hír? 3 nap
Miért kellene most meglátogatnod Ománt? https://t.co/hVQEHWzUlpMennyi ideje jött ki ez a hír? 4 nap
Abu Dhabi 14 ámulatba ejtő látnivalója (útikalauz árakkal és nyitvatartási időpontokkal) https://t.co/vZUBKXaFTWMennyi ideje jött ki ez a hír? 4 nap
Szardínia retúrjegy a főszezonban Budapestről már 10 480 Ft-tól! https://t.co/322y3wJP4wMennyi ideje jött ki ez a hír? 5 nap
Indonézia: A belépéshez már nem szükséges PCR-teszt https://t.co/MxwSKosdtxMennyi ideje jött ki ez a hír? 6 nap
1 2 3 5

Mai kedvencek

Ajánljuk:

Advertisement
Advertisement
To Top