Karantén és teszt nélkül utazhatnak az USA-ban a már beoltottak
Enyhített utazási ajánlásán az amerikai járványügyi központ. Karantén és teszt nélkül utazhatnak az USA-ban a már beoltottak.
A Pfizer/BioNTech és a Moderna vakcinák esetében mindkét, a Johnson and Johnson esetében pedig a szükséges egy dózistól számítva, az amerikaiak mostantól anélkül is utazhatnak az országban, hogy előtte tesztelték volna őket, vagy utána karanténba kellene vonulniuk. Ezt kihasználva csütörtöktől vasárnapig, húsvétkor több mint 5 millióan szálltak repülőgépre az Egyesült Államokban.
A Delta Air Lines a folyamatosan növekvő kereslet miatt, és mert vasárnap több mint száz járatát kellett törölnie kapacitáshiány miatt, ideiglenesen a középső székek blokkolására vonatkozó szabályt is visszavonta.
„A koronavírussal kapcsolatos ismereteink folyamatosan bővülnek. A továbbiakban is nyomon követjük a változásokat és frissítéseket adunk ki, amint többet tudunk meg” – nyilatkozta Rochelle Walensky, az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ igazgatója. A szakember hozzátette: amíg nincs elég beoltott ember, addig fontos, hogy mindenki tartsa be a megelőző intézkedéseket és a Covid-19 vírus terjedésének csökkentése érdekében megfogalmazott irányelveket.
A Fehér Ház adatai szerint az Egyesült Államokban több mint 100 millió ember, vagyis a lakosság körülbelül 30 százaléka, kapott legalább egy adag, koronavírus elleni vakcinát. Az elmúlt egyetlen nap során közel 4 millió embert oltottak be.

Az Emirates úgy számol, hogy az USA legkésőbb júniusig megszünteti a szigorú utazási korlátozásokat
Az Emirates légitársaság úgy véli, hogy a Fehér Ház júniusig megszünteti az USA és Európa közötti utazási tilalmat. Ettől a dátumtól kezdve a légitársaság a Milánó-New York útvonal újraindítása mellett, június 2-án újra kínálna közvetlen járatokat Dubajból Orlandóba, Bostonba, New Yorkba, Los Angelesbe, Chicagóba, Washingtonba, Seattle-be, Dallasba, Houstonba és San Franciscóba is.
- Ez is érdekelhet: 2in1, egzotikus pihenés a Maldív- vagy a Seychelle-szigeteken, szuper városlátogatással Dubajban
Különleges repjegyek
(Forrás: MTI, airportal.hu)
Különleges kedvezmények olvasóink számára!
- 3 000 Ft engedmény repülőjegyeinkből - Töltsd le az új alkalmazásunkat (androidos okostelefonnal és iPhone-nal egyaránt kompatibilis).. Válaszd ki a repülőjegyed az akciós repjegyek kínálatából vagy kattints át a foglalásra közvetlenül valamelyik cikkből – természetesen az alkalmazásunkon keresztül. A foglalás fizetés lépésben másold be a SPOROLJ kedvezménykódot, és 3 000 Ft-tal olcsóbban foglalhatsz!
- A bookingon foglalnál? Most akár 50%-kal kevesebbet is fizethetsz egy-egy szállásért Csak kattints és keress rá az adott célállomásra.
- Autóbusz a reptérre? Mi a Flixbus járatait ajánljuk! ingyenes Wi-Fi, légkondi, megálló közvetlenül a repülőtéri terminál mellett. Budapest – Bécs útvonalon napi hatszor közlekednek.
- Autóbérlés a Pelikan.hu oldalon! Válaszd ki a kívánt úti célt, hasonlítsd össze az árakat, majd válassz egy kocsit. A megrendelt autót máris felveheted a reptéren. Bizony, barátok vagyunk a Rentalcars.com-mal.
