Connect with us

Hírek

Júliusi újraindulás: visszatér Budapestre a Finnair!

Júliusi újraindulás: visszatér Budapestre a Finnair!

A Finnair tájékoztatása szerint júliustól több európai és transzkontinentális járatát is újraindítja. New York mellett a Távol-Keletre is indítanak majd járatokat, a kínálatuk azonban jóval szűkösebb keretek között mozog majd, mint a koronavírus-járvány előtt. Ha érdekel, pontosan hova repülnek majd, görgess lejjebb!

A Finnairt 2013-ban a legjobb európai légitársaságnak választották, 2013 és 2014-es években a Budapest Airport legpontosabb légitársaság díját kapta. Az emberek elsősorban az USA-ba induló nagyon olcsó járatoknak köszönhetően ismerik, illetve arról, hogy Európa és Ázsia között a legrövidebb útvonalon repülnek gépeik. A Finnair most kapacitásának 30 százalékát indítja újra júliusban, ezek között szerepel a budapesti járat is.

A járvány előtt a légitársaság egyik fő erőssége az Európa és a Távol-Kelet közötti átszálló forgalom volt, ezt próbálja most is erősíteni azzal, hogy Tokióba, Oszakába, Nagojába, Pekingbe, Sanghajba és Hongkongba is újra repülnek majd júliustól.

A Finnair a júliusi hónapban 19 európai célállomásra indít járatokat:

  • Berlin
  • Brüsszel
  • Budapest
  • Koppenhága
  • Dublin
  • Düsseldorf
  • Edinburgh
  • Frankfurt
  • Göteborg
  • Genf
  • Hamburg
  • London
  • Malaga
  • Manchester
  • Moszkva
  • München
  • Oslo
  • Párizs
  • Prága
  • Riga
  • Tallinn
  • Stockholm
  • Szentpétervár
  • Vilnius
  • Bécs
  • Zürich

Emellett augusztusban járatok indítását tervezik többet között: Barcelonába, ​​Milánóba, Madridba, Rómába, valamint Varsó felé is. A légitársaság fenntartja továbbá a lehetőségét annak is, hogy a nyári szezonban Európa déli üdülőhelyeire is repüljön.


Különleges kedvezmények olvasóink számára!

  • 7 000 Ft engedmény repülőjegyeinkből - Töltsd le az új alkalmazásunkat (androidos okostelefonnal és iPhone-nal egyaránt kompatibilis).. Válaszd ki a repülőjegyed az akciós repjegyek kínálatából vagy kattints át a foglalásra közvetlenül valamelyik cikkből – természetesen az alkalmazásunkon keresztül. A foglalás fizetés lépésben másold be a SPOROLJ kedvezménykódot, és 7 000 Ft-tal olcsóbban foglalhatsz!
  • Autóbusz a reptérre? Mi a Flixbus járatait ajánljuk! ingyenes Wi-Fi, légkondi, megálló közvetlenül a repülőtéri terminál mellett. Budapest – Bécs útvonalon napi hatszor közlekednek.
  • Autóbérlés a Pelikan.hu oldalon! Válaszd ki a kívánt úti célt, hasonlítsd össze az árakat, majd válassz egy kocsit. A megrendelt autót máris felveheted a reptéren. Bizony, barátok vagyunk a Rentalcars.com-mal.
Kérjük, értékelje ezt a cikket.
Kattintson a megjegyzésre
To Top