Connect with us

Hírek

Friss: Újraindultak a LOT Szöul-Budapest járatai!

Friss: Újraindultak a LOT Szöul-Budapest járatai!

A nyári járatdömping után, a LOT lengyel légitársaság július 20-án újraindította a járvány miatt átmenetileg leállított közvetlen Budapest-Szöul járatát. A nyár első hosszútávú járata mostantól heti rendszerességgel közlekedik Budapest és a dél-koreai főváros között. A járat-újraindító ünnepségen vízsugaras köszöntés fogadta az első utat teljesítő repülőgépet.

A lengyel nemzeti légitársaság júniusban két ütemben jelentette be régebbi járatainak újraindítását, ezek főként a mediterrán nyaraló központokat célozták meg. A cég az AIRportal.hu megkeresésére azonban közölte, hogy hamarosan messzebbre is tekintenek majd, és újra üzemeltetni fogják a dél-koreai és a magyar főváros között közlekedő járatokat. Ez július 20-án meg is történt… A járat-újraindító ceremónián vízsugaras köszöntés fogadta az első utat teljesítő repülőgépet.

A foglalási rendszerekbe feltöltött menetrend szerint a járatot varsói bázisú géppel, a korábbihoz képest fordított módon teljesíti a légitársaság, Szöul–Budapest–Szöul útvonalon repülve. Krzysztof Moczulski, a légitársaság szóvivője elmondta: remélik, hogy Budapesten, a LOT második számú bázisán idővel tovább bővíthetik a járatkínálatot.

Az újraindítás mind a Magyarország és Dél-Korea szempontjából kiemelt fontosságú. A LOT járatának köszönhetően sokan döntöttek ugyanis Dél-Korea megismerése mellett (és fordítva). A közvetlen Budapest-Szöul járat népszerűségét bizonyítja, hogy szeptember és március között 50%-kal nőtt a két főváros közötti légiforgalom.

#FlySafeFlyLOT

Számos légitársasághoz hasonlóan, a LOT is biztosítja az utasok és a személyzet egészségének védelmét. A cég az összes járatát a legmagasabb szintű előírásoknak megfelelően üzemelteti. Az általuk létrehozott #FlySafeFlyLOT rendszer olyan biztonsági szabályokat tartalmaz, amelyek egyaránt segítik az utast és a személyzetet a fedélzeten, valamint a repülőtereken. Erről részletesebben itt tájékozódhatsz!

Repülj a LOT légitársasággal!

(Forrás: Budapest Airport)


Különleges kedvezmények olvasóink számára!

  • 7 000 Ft engedmény repülőjegyeinkből - Töltsd le az új alkalmazásunkat (androidos okostelefonnal és iPhone-nal egyaránt kompatibilis).. Válaszd ki a repülőjegyed az akciós repjegyek kínálatából vagy kattints át a foglalásra közvetlenül valamelyik cikkből – természetesen az alkalmazásunkon keresztül. A foglalás fizetés lépésben másold be a SPOROLJ kedvezménykódot, és 7 000 Ft-tal olcsóbban foglalhatsz!
  • Autóbusz a reptérre? Mi a Flixbus járatait ajánljuk! ingyenes Wi-Fi, légkondi, megálló közvetlenül a repülőtéri terminál mellett. Budapest – Bécs útvonalon napi hatszor közlekednek.
  • Autóbérlés a Pelikan.hu oldalon! Válaszd ki a kívánt úti célt, hasonlítsd össze az árakat, majd válassz egy kocsit. A megrendelt autót máris felveheted a reptéren. Bizony, barátok vagyunk a Rentalcars.com-mal.
Kérjük, értékelje ezt a cikket.
Kattintson a megjegyzésre
To Top