Connect with us

Magazin

Fénykép, mint napló? Avagy a nagy utazók legjobb barátja!

Egy ország annyira lenyűgözte, hogy az egész életét megváltoztatta. A szlovák fotós és kalandor Zdenko Somorovsky elárulta, hogyan jutott a fényképezéshez, miért nyűgözik le annyira a portugál gyarmatok, és azt is, hogy milyen felszerelést használ útjai során. 

Egy újabb érdekes interjút hoztunk nektek, fotókkal együtt: 

Mi volt az első úti célod és hogyan jutottál a fényképezéshez?

Az első nagy külföldi utam Isztambulba vezetett, 12 évvel ezelőtt utaztam Budapestről vonattal. Még mindig emlékszek a román és a bolgár szegénységre, amellyel szemben a Boszporuszon fekvő fényűző Isztambul állt. Isztambul szó szerint elvarázsolt. Az új kultúra, a vallás és a hagyományok teljesen magukkal ragadtak. Egy olyan bazilikát, mint a Hagia Szophia egyszer látni kell és azóta tart az utazás iránti szerelmem. A fotózás pedig jött az utazással együtt. Egyfajta napló számomra, igyekszem minél többet megtudni egy-egy országról, éményeimet nemcsak leírom, hanem meg is örökítem. Nem ismerek más eszközt, amellyel jobban meg tudnám örökíteni egy bizonyos hely hangulatát.

Hogyan választod ki úti célod? Van bakancslistád?

Hiszek abban, hogy egyes országok úgy vonzzanak minket, mint a mágnes. Elősször nem is tudjuk, hogy miért, majd azon kapjuk magunkat, hogy repjegyet vettünk és más tervezzük is az utazást. Az idegen, a távoli és az ismeretlen ismerete erősebb, majd végül nem harcolunk ellene és elindulunk. Én így jártam Brazíliával, ahol egy évet éltem. Megtanultam a portugál nyelvet és mondanom se kell, hogy a hely rabjává váltam. Azóta főként olyan helyeket választok, ahol Portugália valamilyen formában ott hagyta nyomát, legyen az építészet, kultúra vagy történelem. Az a tervem, hogy meglátogatom azokat az országokat, amelyek egykor portugál gyarmatok voltak, és ahol még mindig portugálul beszélnek. A listámon szerepel az afrikai Angola, Mozambik, Bissau Guinea, Makaó, de Kelet-Timor Indonéziában is.

Milyen helyeken jártál már?

Úgy gondolom, hogy nem az a fontos hol jártunk, hanem, az hogy mit adott egy bizonyos hely. Ez a legfontosabb dolog. Nem azzal alszok el éjjelente, hogy számolgatom a meglátogatott országok számát. Nekem az nem mondd semmit. De egyébként, az európai országok számához állok közel. Nekem ennél fontosabb az, hogy az idő múltával megértettem mit adott nekem az utazás, milyen ajtókat nyitott ki. Láttam a valódi hiányt és a szegénységet, mélyen megáldott alázatot és az empátiát az emberi kommunikációban. Elmondom másképp is. Üzbegisztánban megtapasztaltam milyen az igazi vendégszeretet, Grúziában pedig azt, milyen is a mély keresztény hit. Brazília elvarázsolt a gondtalanságával, spontaneitásával, India a hihetetlen káoszával, sokszínűségével és a hindu hit megnyilvánulásaival. Srí Lanka a helyiek jóságával, nevetésükkel és a csípős ételeikkel.

Minden tájnak megvan a bája, nekünk már csak annyi dolgunk, hogy ezt meg is lássuk. Ha azokra az országokra gondolsz, ahol egykor portugálok éltek, akkor egy párat már meglátogattam, például Portugáliát, az Atlanti-óceánon fekvő Azori-szigeteket már többször is, Vasco da Gama nyomában Indiában, Goa-ban jártam, és a Srí Lankán található Galle városa is elbűvölt. A 16. és a 17. század fordulóján a portugálok a kolonizációs hullámmal hatalmukat szerették volna megerősíteni az Indiai-óceánon. Bár nem sikerült nekik, az építészeti stílusuk érezhető.

Melyik hely volt a legnagyobb hatással rád?

Leginkább Brazília. Egy évet töltöttem ott, sokat utaztam, így volt szerencsém mélyebben is megismerni az embereket és a kultúrájukat. Csak úgy árad belőle az energia, hatalmas potenciállal és gyönyörű természettel rendelkezik. Csak nézd meg a csodálatos Foz de Iguazu-vízesést vagy az Amazonas vidéket, és azonnal beleszeretsz. Szeretem a brazilokat, a temperamentumokat és a természetüket. A nyitottság és a vidám természet közel áll hozzám. Emellett, beleszerettem a portugál nyelvbe. Gyönyörű és dallamos. És ha mindezekhez, hozzádadod a gyönyörű természetet, a tengerpartot, a kellemes éghajlatot, a történelmi gyarmati városokat, a capoeira táncosokat, szambát és gazdag konyhát, akkor már nem is kérdéses, miért szeretem annyira.

Foglalkoztat a kérdés, hogyan is utazol? Egyedül, párban vagy barátokkal?

Így is, úgy is. Sokat utazom a feleségemmel, hozzám hasonlóan az ő szenvedélye is. De sokszor utaztam egymagam. Megtanultam élvezni a csendet és saját társaságomat. Így utaztam Barzíliában, Indiában, Üzbegisztánban és más országokban. Mindkét módot kedvelem, megvannak az előnyei és hátrányai egyaránt. Szeretem megosztani a közös élményeket, ezért jobb párban, másrészt úgy érzem, hogy amikor egyedül vagyok, közelebb kerülök egy-egy országhoz. Amikor az ember egyedül utazik, automatikusan keresi mások társaságát és komunikálni akar.

Milyen az, amikor egy fotós utazik? Nem problémás a biztonsági ellenőrzés ilyen felszereléssel?

Nem fordult még elő. Kinyitom a hátizsákom és megmutatom a felszerelésemet. Egyébként nem különösebben különbözik az én utazásom másokétól. Felmérés, történelmi tények tanulmányozása, néhány alapvető szó és mondat megtanulása és igyekszek a helyiek körében mozogni, hogy minél jobb és életszerűbb képeket készíthessek. Naplementék és a fény. A napsugarak gyönyörű hangulatot keltenek a fotókon. Emellett szeretek szocializálódni, így főleg az emberek dominálnak a képeimen. Szeretem őket fotózni a természetes környezetükben. Mindig élvezem a portrékat és azt, ahogy betöltenek egy-egy utcát vagy helységet.

Létezik egy ideális ország vagy hely fotósok számára?

Nem tudom. Nem ismerek olyat. Minden országnak van valami „sajátja”. Biztos érdekes lehet Új-Zélandon fotózni, ahol maga a táj és a terep sokféle diverzitást és sokszínűséget kínál. Szeretem Bolíviát, az Andok hegység, a Salar de uyuni sós sivatag, a gyönyörű lagúnák és régi indiai etnikum miatt. Izland természete sem elhanyagolható, de ez a grúz Kaukázusra is igaz. Azt gondolom, ez inkább a prioritások kérdése.

Neked van álom úti célod?

Azt hiszem már említettem. Az álmom az, hogy meglátogatom az összes volt portugál gyarmatot. Főleg azokat az országokat, amelyek némileg kulturálisan és történelmileg kapcsolatban álltak Portugáliával. Most Mozambik, Angola vagy Bissau Guinea szerelmese vagyok. Már hat olyan országban jártam, amelyek egykor a portugál birodalom részét képezték, de még mindig hiányoznak. Úgy gondolom, egyszer sikerül. Ez nem egy olyan álom, ami egy nap alatt teljesül, de türelmes vagyok.

Mit ajánlanál olvasóinknak?

Mindenképp ajánlom Üzbegisztánt, és induljanak a híres Selyem Út nyomdokaiba. A keleti látnivalók szépek és az emberek fantasztikusak. Biztonságos, olcsó és bőven van mit felfedezni. Európán belül a Kaukázus-hegység és Portugália a befutó. Az elmúlt néhány évben rendszeresen visszatértem az Azori-szigetekre, és nekem eddig még nem okozott csalódást. Mindenkinek ajánlom, aki kedveli a természetet.

Elárulod nekünk, milyen fényképezőgépet használsz? Hátha inspirálod olvasóinkat is.

Régebben Pentax-ot, ma már a Nikon d610-es gépét használom, természetesen több lencsém van. Útjaim során a legtöbbet a sigma art 50 mm f / 1.4. és a nagylátószögű 35 mm-es objektívet használom. Mindkét lencse kiválóan alkalmas utazásra és utcai fotózásra is. Mindenkinek jó fényt és sok gyönyörű élményeket kívánok.

Zdenko Somorovský

A kaland, a természet, a történelem, az utazás, a spontaneitás, és különösen az emberek szeretője. Imád kommunikálni velük, és mégjobban szeret dolgozni velük. Életútja ezért Brazíliába vezette, ahol egy évig önkénteskedett egy ifjúsági oktatási központban. Itt kezdődött Brazília iránti szerelme, amely tovább mélyült a túrák során. Az idegen nyelvek iránti szeretet arra késztette, hogy tanítsa a portugál nyelvet, az utazás iránti szeretet pedig arra, hogy profi vezető váljon belőle. Nem csak Dél-Amerikában, hanem a portugál nyelvű országokban vagy Közép-Ázsiában is találkozhattok vele. 


Különleges kedvezmények olvasóink számára!

  • 7 000 Ft engedmény repülőjegyeinkből - Töltsd le az új alkalmazásunkat (androidos okostelefonnal és iPhone-nal egyaránt kompatibilis).. Válaszd ki a repülőjegyed az akciós repjegyek kínálatából vagy kattints át a foglalásra közvetlenül valamelyik cikkből – természetesen az alkalmazásunkon keresztül. A foglalás fizetés lépésben másold be a SPOROLJ kedvezménykódot, és 7 000 Ft-tal olcsóbban foglalhatsz!
  • Autóbusz a reptérre? Mi a Flixbus járatait ajánljuk! ingyenes Wi-Fi, légkondi, megálló közvetlenül a repülőtéri terminál mellett. Budapest – Bécs útvonalon napi hatszor közlekednek.
  • Autóbérlés a Pelikan.hu oldalon! Válaszd ki a kívánt úti célt, hasonlítsd össze az árakat, majd válassz egy kocsit. A megrendelt autót máris felveheted a reptéren. Bizony, barátok vagyunk a Rentalcars.com-mal.
Kérjük, értékelje ezt a cikket.
Kattintson a megjegyzésre

"Boldogságot pénzért venni nem lehet, de repülőjegyet igen, és az már majdnem ugyanaz." Az utazásba gyorsan beleszerettem, még talán gyerekkoromban, majd az egyetemi tanulmányaim során a Repjegykirály csapatában találtam magam. Ha időm engedi, imádok új helyeket felfedezni, de számomra Olaszország a legnagyobb szerelem, ahova mindig nagy lelkesedéssel térek vissza.

To Top