Hoppá: az Emírségekben terjeszkedik a Wizz Air!
Mindannyiunk szeretett légitársasága a Wizz Air, az Abu Dhabi Developmental Holding Company PJSC-vel (röviden: ADDH) közösen Wizz Air Abu Dhabi néven légitársaságot alapított az Egyesült Arab Emírségekben. Az új légitársaság az információk szerint 2020 őszén kezdheti meg működését az ország fővárosában, az Abu-Dhabi nemzetközi repülőtéren.

Az ADDH, amely 2018-ban részvénytársaságként alakult, még decemberben közölte, hogy egy vállalat létrehozásáról írtak alá előzetes megállapodást a Wizz Air vezérigazgatójával. Ezt később a Wizz Air maga is megerősítette nyilatkozatával, amelyben elmondták: Európán kívüli leányvállalatukkal más földrészek felé is terjeszkednének.
Az immár hivatalos megállapodás fontosság mutatja, hogy az ADDH vezérigazgatója úgy nyilatkozott, a Wizz Airrel kötött együttműködés hozzájárulhat ahhoz, hogy Abu-Dhabi nemzetközi szinten is versenyképes úti céllá váljon. Az Egyesült Arab Emírségekbe tavaly rekordszámú, valamivel több mint 11 millió turista látogatott el szerte a világból.
„ A Wizz Airrel és más partnerekkel való együttműködéseink nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy az Egyesült Arab Emírségek fővárosa régiós és nemzetközi szinten is versenyképes úti céllá váljon a szabadidős és üzleti utazók számára egyaránt.” – fejtette ki véleményét Mohammad Hassan Al Suwaidi, az ADDH vezérigazgatója.

A 2003-ban alapított Wizz Air Közép- és Kelet-Európa legnagyobb diszkont légitársaságaként 121 repülőből álló flottával bír. Nemrégiben pedig a világ 10 legbiztonságosabb légitársasága közé választották. A tervek szerint az új (közös) légitársaság az év második felétől kezdi meg a repülőjegyek értékesítését és elsősorban azokra a piacokra tervez majd repülőjáratokat indítani, amelyeken maga a Wizz Air is gyorsan növekszik: Közép, Kelet- és Nyugat-Európába.
Kedvenc Wizz Air repjegyeink Budapestről!
Különleges kedvezmények olvasóink számára!
- 3 000 Ft engedmény repülőjegyeinkből - Töltsd le az új alkalmazásunkat (androidos okostelefonnal és iPhone-nal egyaránt kompatibilis).. Válaszd ki a repülőjegyed az akciós repjegyek kínálatából vagy kattints át a foglalásra közvetlenül valamelyik cikkből – természetesen az alkalmazásunkon keresztül. A foglalás fizetés lépésben másold be a SPOROLJ kedvezménykódot, és 3 000 Ft-tal olcsóbban foglalhatsz!
- A bookingon foglalnál? Most akár 50%-kal kevesebbet is fizethetsz egy-egy szállásért Csak kattints és keress rá az adott célállomásra.
- Autóbusz a reptérre? Mi a Flixbus járatait ajánljuk! ingyenes Wi-Fi, légkondi, megálló közvetlenül a repülőtéri terminál mellett. Budapest – Bécs útvonalon napi hatszor közlekednek.
- Autóbérlés a Pelikan.hu oldalon! Válaszd ki a kívánt úti célt, hasonlítsd össze az árakat, majd válassz egy kocsit. A megrendelt autót máris felveheted a reptéren. Bizony, barátok vagyunk a Rentalcars.com-mal.
