Connect with us

Hírek

Dánia minden koronavírus korlátozást felold

Dánia minden koronavírus korlátozást felold

Dánia egészségügyi kormányzata bejelentette, hogy a COVID-19-et nem minősítik többé társadalmilag kritikus betegségnek, mivel ellenőrzésük alatt tartják a vírust.

Dániában a járványügyi helyzet hónapok óta stabil, a vírus terjedése pedig kontroll alatt tartott, ezért az északi ország intenzíven halad előre nyitási stratégiájával. Az ország egészségügyi kormányzata közleményt is kiadott, amelyben bejelentették, hogy a COVID-19-et nem minősítik többé társadalmilag kritikus betegségnek. A döntés azt jelenti, hogy megszűnik a világjárvánnyal kapcsolatos korlátozások, szeptember 10-én minden korlátozást feloldanak.

Dánia az első nemzetek között volt, amely korlátozásokat vezetett be, amikor a dán parlament 2020 márciusában rendeletet fogadott el, amelyben a betegséget a társadalomra nézve kritikus veszélyt jelentősnek minősítette. Augusztus végére azonban az ország lakosságának több mint 70%-át már teljesen beoltották.

Jelenleg az alábbi korlátozó intézkedések mellett lehet beutazni Dániába

2021. július 1-jén Dániában is érvénybe lépett az egységes európai, védettséget igazoló digitális COVID-igazolvány alkalmazása, amely a tagállamokon belüli korlátozásmentes utazást kívánja elősegíteni. Az uniós igazolványt („European Corona Passport/EESZT applikáció”) Dánia az alábbi feltételek legalább egyikének teljesülésével fogadja el:

  1. Negatív koronavírus-teszt: immunitással nem rendelkező személyeknek egy 72 óránál nem régebbi PCR, vagy 48 óránál nem régebbi antigén tesztet kell felmutatniuk.
  2. Védőoltás: a védettséget azon személyek esetében ismerik el a dán a hatóságok, akik az Európai Gyógyszerügynökség  által elfogadott vakcina egyikéből (Pfizer, Moderna, AstraZeneca, Janssen) megkapták a szükséges számú (általában 2) oltást és azóta legalább 14 nap eltelt. 
  3. Korábbi koronavírus fertőzés: az érintett személyek immunitásukat egy az utazást megelőzően legalább két héttel korábban, de egy évnél nem régebben elvégzett pozitív PCR teszttel tudják igazolni.
Dánia

(Forrás: Konzuli Szolgálat)


Különleges kedvezmények olvasóink számára!

  • 7 000 Ft engedmény repülőjegyeinkből - Töltsd le az új alkalmazásunkat (androidos okostelefonnal és iPhone-nal egyaránt kompatibilis).. Válaszd ki a repülőjegyed az akciós repjegyek kínálatából vagy kattints át a foglalásra közvetlenül valamelyik cikkből – természetesen az alkalmazásunkon keresztül. A foglalás fizetés lépésben másold be a SPOROLJ kedvezménykódot, és 7 000 Ft-tal olcsóbban foglalhatsz!
  • Autóbusz a reptérre? Mi a Flixbus járatait ajánljuk! ingyenes Wi-Fi, légkondi, megálló közvetlenül a repülőtéri terminál mellett. Budapest – Bécs útvonalon napi hatszor közlekednek.
  • Autóbérlés a Pelikan.hu oldalon! Válaszd ki a kívánt úti célt, hasonlítsd össze az árakat, majd válassz egy kocsit. A megrendelt autót máris felveheted a reptéren. Bizony, barátok vagyunk a Rentalcars.com-mal.
5/5 - (1 vote)
Kattintson a megjegyzésre
To Top