Connect with us

Hírek

Újdonság: maratoni buszjárat Indiából Anglia fővárosába

Újdonság: maratoni buszjárat Indiából Anglia fővárosába

Az Adventures Overland expedíciós társaság új, na és persze nem mindennapi ötlettel állt elő nemrégiben. Maratoni buszjáratot indít India fővárosából Delhiből Anglia kedvelt városába Londonba. A kirándulás közel 70 napot vesz igénybe.

Advertisement

Az Adventures Overland megalapítása óta három India-London expedíciót szervezett, amelyek során az utazók saját autójukkal, konvojban haladtak a cél felé. Bár a hosszúra nyúlt utazás meglehetősen jól sikerült, ezúttal szerettek volna azoknak is kedvezni, akik nem akarnak, vagy épp tudnak ekkora távot levezetni.

“Arra jutottunk, hogy összeállítunk egy buszos utazást, amelyen az emberek kényelmesen ülhetnek, és messzire eljuthatnak.” ­– nyilatkozták.

Az első Delhi-London buszos út 2021 közepén indulhat útjára, a Covid-korlátozásoktól függően. Az új vonal az első “hop-on / hop-off” buszjárat. A tervek szerint a felújított luxus autóbuszok belső terében 20 utasnak jut majd hely. A kezdeményezést részben a Hippie Trail inspirálta, amely az ötvenes és hatvanas években járta a világot.

A busz 70 nap alatt 18 országon fog átkelni, az utasok pedig megcsodálhatják a mianmari pagodákat, kirándulhatnak a Kínai nagy falon, és olyan sokak által kedvelt, történelmi városokba is ellátogathatnak, mint Moszkva vagy Prága. Mint a szervezők elmondták, minden határátlépéskor helyi idegenvezetők is csatlakoznak majd az utasokhoz, hogy segítsék az utazást.

Az utazás azonban nem olcsó dolog, körülbelül 20 000 dollárba kerül. Az utasok csak egy előre kiválasztott útszakaszon vehetnek részt, amelyet négy részre osztanak. Azt is kiválaszthatják, hogy Londonban vagy Indiában akarnak-e csatlakozni. Az ötlet bejelentése óta eddig mintegy 40 ezren regisztráltak érdeklődőként.

(Forrás: cnn.com)


Különleges kedvezmények olvasóink számára!

  • 3 000 Ft engedmény repülőjegyeinkből - Töltsd le az új alkalmazásunkat (androidos okostelefonnal és iPhone-nal egyaránt kompatibilis).. Válaszd ki a repülőjegyed az akciós repjegyek kínálatából vagy kattints át a foglalásra közvetlenül valamelyik cikkből – természetesen az alkalmazásunkon keresztül. A foglalás fizetés lépésben másold be a SPOROLJ kedvezménykódot, és 3 000 Ft-tal olcsóbban foglalhatsz!
  • Autóbusz a reptérre? Mi a Flixbus járatait ajánljuk! ingyenes Wi-Fi, légkondi, megálló közvetlenül a repülőtéri terminál mellett. Budapest – Bécs útvonalon napi hatszor közlekednek.
  • Bérelj autót a Pelikánon keresztül! Kattints, válaszd ki a kívánt úti célt, hasonlítsd össze az árakat, majd válassz egy kocsit. A megrendelt autót máris felveheted a reptéren. Bizony, barátok vagyunk a Rentalcars.com-mal.
Kattintson a megjegyzésre

Sziasztok! Bianka vagyok, a Comenius Egyetem végzős hallgatója. Életfilozófiám, hogy a kreativitás minden dolog alapja. Mindennek a jó oldalát keresem, tudatos optimistának tartom magam. Kultúra rajongó vagyok, szeretem az irodalmat és a balettet. Szeretek kirándulni, új embereket, helyeket megismerni, az olasz konyhát, szinte minden desszertet… Jógázom, és szinte mindig pötyögök valamit a klaviatúrán.

Kedvezmények

Röphírek

Utazási hírek és ajánlatok

Hawaii: alternatívák a karantén idejére https://t.co/WzgDwboRYAMennyi ideje jött ki ez a hír? 7 óra
Friss: Újabb járattörlések a Ryanairnél! https://t.co/eRySRGRrTMMennyi ideje jött ki ez a hír? 8 óra
COVID-19 ingyenes biztosítást kínál a flydubai https://t.co/ZWKt0gTbn6Mennyi ideje jött ki ez a hír? 1 nap
Abu Dhabi nyitva: a turistáknak elektronikus karkötőket kell viselniük https://t.co/2S7qRVaadUMennyi ideje jött ki ez a hír? 1 nap
NAP AJÁNLATA: Októberi 4*-os pihenés Hévízen 36 900 Ft-tól! https://t.co/tdh4hjCthmMennyi ideje jött ki ez a hír? 1 nap
A Finnair megkönnyíti az utazást: kedvezményes tesztelést kínál https://t.co/iZPOqG2VMjMennyi ideje jött ki ez a hír? 1 nap
USA álomáron: New York és Miami 65 900 Ft-tól! (március-június) https://t.co/rwXvLTW2WdMennyi ideje jött ki ez a hír? 1 nap
Jordánia nyitva: újra várják a turistákat https://t.co/8957HPjYrUMennyi ideje jött ki ez a hír? 2 nap
Tokió egy lépéssel közelebb: A teamLab Európába hozza népszerű fényinstallációit! https://t.co/spJMCNrRL0Mennyi ideje jött ki ez a hír? 2 nap
Változások: rövidül a karanténkötelezettség, októberig határellenőrzés! https://t.co/VtlGnNrYaMMennyi ideje jött ki ez a hír? 2 nap
1 2 3 5

Mai kedvencek

Ajánljuk:

Advertisement
Advertisement
To Top