Connect with us

Magazin

Spangli, cicik, Amszterdam. Avagy minden, amit a holland főváros éjszakai életéről tudnod kell

Spangli, cicik, Amszterdam. Avagy minden, amit a holland főváros éjszakai életéről tudnod kell

Amszterdam a legerősebben hétvégén rúg ki a hámból, annak ellenére, hogy a turisták többsége a hét többi napján is igényelne fergeteges tivornyákat. Ez persze nem jelenti azt, hogy hétfőtől csütörtökig nem találsz egyetlen helyet sem, ahol reggelig bulizhatsz (pl. a Discodolly- vagy a Belushi’s-ban), vagy hogy ha úgy döntesz, hogy az éjjelt az utcán töltöd, nem kell attól félned, hogy magányosan járod majd a várost. Azt mondod, hogy a fiatalok többsége úgyis csak füvet s̶z̶í̶v̶n̶i̶ nyírni és cicit nézni jár ide? Nos, statisztikáink nincsenek, megpróbáljuk tehát az összes hasznos infót egybegyűjteni a marihuána árain és a vörös lámpás negyed ismertetésén kívül is.

Vörös lámpák vaku nélkül

Amszterdam büszke arra, hogy szinte teljesen liberális és toleráns, lazán veszi, hogy sokan a prostitúcióban, könnyű drogokban és pornográfiában látják az élet legnagyobb élvezeteit. Mindezt teljesen emberinek tartja. Testet árulni az utcán nem engedélyezett, ezért állnak az örömlányok a kirakatok üvege mögött. Ezt tiszteletben tartva és a fényképezőgépeddel kizárólag a zsebedben vagy táskádban lépj be a vörös lámpás negyedbe. Fényképeket ugyanis szigorúan tilos készíteni, ha kísértésbe esel, a prostituáltak nagyon agresszívekké válhatnak. (Ugyanez érvényes egyébként a sztriptíz-bárokban, szex-színházakban vagy peep show-kon is.)

Éjjeli vagy legalább késő esti órákban érdemes idelátogatni, amikor a körzet életre kel. Ezenkívül, a nappali fényben jobban látszanak a hely ráncai és nem túlságosan csábító vonásai. Noha pár örömlány egész nap az „alakban áll”, nagy részük este 11 órakor kezd el dolgozni, és reggel 3-ig ki sem hűl a forró, vörös hangulat.

Ha nem érzed úgy, hogy vásárolnál 1-2 pásztorórát, még mindig nézheted, ahogy mások csinálják… Sztriptíz bárok és szex színházak állnak a rendelkezésedre, ha akarod, pingpong meccset nézhetsz, ahol az ütők helyett a lányok a kincseket rejtő izmaikat használják, klasszikus vetkőzést vagy „csak” szimpla szexet meg minden ilyesmit…

Amszterdam buli-negyedei

Amszterdam legközkedveltebb klubjai közül nagyon sok a város központjától távolabb található. Ha a centrumban szeretnél maradni, tudnod kell, hogy az éjszakai élet nagyrészt két fő területre koncentrálódik: Rembrandtplein és Leidseplein. Mindkettő kínálata színes, beleértve a diszkókat/ tánc-klubokat, bárokat vagy diákok törzshelyeit. Ha élő zenét keresel vagy beülnél egy hangulatos ír kocsmába, akkor Leidseplein felé indulj el. Amszterdam három legnagyobb koncert-helyszíne – a Ziggo Dome, a Johan Cruijff ArenA és az AFAS Live – a Zuidoostban található. LGBT klubokat és bárokat az egész Amszterdamban találhatsz, bár a legtöbb lehetőséget a Reguliersdwarsstraat és a Warmoesstraat részek kínálják.

A belépők ára

Van egy pár hely, ahová díjtalanul léphetsz be, de annyira ez nem jellemző. Számolj azzal, hogy a bejáratnál 5-20 eurós jegyet kell majd vásárolnod, bár ez a felső határ inkább a nagyon exkluzív helyekre jellemző. Amszterdamban is érvényes az, hogy néhány klub kedvezményt kínál 23:00 előtt. Ne lepődj meg, ha járulékos tagsági díjat kell fizetned, ez az ún. lidmaatschap – általában nem több, mint 4 euró. Ezt előre is megvásárolhatod online felületen, és a legtöbb esetben egy hónapig érvényes.

Az amszterdami klubok nyitvatartási ideje

A bárok, klubok, más hasonló helyek Amszterdam központjában hétköznap 01:00-ig, hétvégén pedig 03:00-ig vannak nyitva, a diszkók picit tovább – hétköznap 03:00-ig és hétvégén 04:00-ig. Külön kategóriába tartoznak az ún. nachtcafé-k, vagyis éjjeli bárok, ezek 04:00-05:00-kor zárják a kapuikat. Mindig érdemes utánanézni az interneten annak, hogy aznap, amikor virrasztani készülsz, az általad kiszemelt klub meddig és nyitva van-e egyáltalán.

Marihuána használata Amszterdamban

Sokan azzal a szándékkal indulnak el Amszterdamba, hogy egy korlátlan, fergeteges, gátlástalan partin vegyenek részt, minden szabálytól mentesen, bármilyen hihetetlenül is hangzik, a holland fővárosra is érvényesek bizonyos restrikciók. Leggyakrabban a marihuána használata okoz galibákat. Az csak tévhit, hogy Amszterdamban szabadon sétálhatsz egy kémény nagyságú spanglival az ajkaid között bármikor, amikor kedved szottyan elkábulni. Az igazság az, hogy a kannabisz használata gyakorlatilag csak az ún. coffee shopokban engedélyezett. Sőt, az amszterdamiak kimondottan szemtelenségnek tartják, ha valaki nyilvános helyen füvezik.

A fű grammja 5 euróba kerül, de árulnak 15 euróért is, és ez más kiváló minőségű anyagok kategóriájába tartozik. Sőt, van luxusfű is, melynek grammjáért a zsebed mélyéről 40 eurót kell kihúznod. Előre tekert spangliért olyan 3,5 eurót kérnek.

Mit ne csinálj egy coffee shop-ban

Szóval, ha meg akarsz látogatni egy amszterdami coffee shop-ot, ami végeredményben a legközkedveltebb és szinte kötelezőnek számító turisztikai látványosságok közé tartozik, van egy pár dolog, amit tudnod kell. Ne téveszd például össze a marihuánát „feszolgáló” coffee shop-okat a klasszikus kávézókkal vagy kávéházakkal. Utóbbiakra főleg Amerikában használják a coffee shop szókapcsolatot, Amszterdamban inkább a koffiehuis vagy a cafeelnevezés az elterjedtebb.

Ne feledkezz meg arról, hogy bár annyi ideig tartózkodhatsz egy ilyen helyen, ameddig csak akarsz, a marihuána mennyisége, amit egy nap megvásárolhatsz, 5 grammra van korlátozva. (500 gramm tartalékod lehet összesen.) De egyébként is vigyázz, hogy ne vidd túlzásba, a lehető legjobban teszed, ha fogyasztás előtt kikéred az alkalmazottak tanácsát, miből mennyit javasolnak.  


Különleges kedvezmények olvasóink számára!

  • 7 000 Ft engedmény repülőjegyeinkből - Töltsd le az új alkalmazásunkat (androidos okostelefonnal és iPhone-nal egyaránt kompatibilis).. Válaszd ki a repülőjegyed az akciós repjegyek kínálatából vagy kattints át a foglalásra közvetlenül valamelyik cikkből – természetesen az alkalmazásunkon keresztül. A foglalás fizetés lépésben másold be a SPOROLJ kedvezménykódot, és 7 000 Ft-tal olcsóbban foglalhatsz!
  • Autóbusz a reptérre? Mi a Flixbus járatait ajánljuk! ingyenes Wi-Fi, légkondi, megálló közvetlenül a repülőtéri terminál mellett. Budapest – Bécs útvonalon napi hatszor közlekednek.
  • Autóbérlés a Pelikan.hu oldalon! Válaszd ki a kívánt úti célt, hasonlítsd össze az árakat, majd válassz egy kocsit. A megrendelt autót máris felveheted a reptéren. Bizony, barátok vagyunk a Rentalcars.com-mal.
5/5 - (1 vote)
Kattintson a megjegyzésre
To Top