Connect with us

Magazin

10 ok, miért szeretnénk visszatérni Korizikára!

10 ok, miért szeretnénk visszatérni Korizikára!

Ha nem tudod eldönteni, hogy legszívesebben az azúrkék tenger homokos partjainál henyélnél, vagy hegyeket másznál meg, esetleg történelmi utcákon sétálgatnál – meg van a megoldás! A neve nem más, mint Korzika!  Nyers, érintetlen és imádjuk! Kiválasztani azt a 10 dolgot, amiért ez az egzotikus sziget a Földközi-tengeren annyira lenyűgöző, szinte lehetetlen volt, de megpróbáltuk.

1. A korzikaiak nem franciák

Megérteni a korzikai emberek természetét nem egyszerű.  A szigetlakók, évszázadokon át védekeztek a szaracénok, kalózok támadásaival szemben, sőt, Korzika a Genovai Köztársaság uralma alatt is állt. Lehet ezeknek az eseményeknek is köszönhető, hogy nagyon büszkék. A büszkeség az alapvető jellemzője a helyieknek és minden ebből fakad Korzikán. Bár a hivatalos nyelv a francia, az autonómia témája még mindig naprakész és forró. A belföldön, amely a leginkább sajátos, gyakran találkozhatunk átlőtt forgalmi táblákkal és a francia feliratok gyakran fekete festékkel vannak áthúzva. Ahogy az a képen is látható az alsó felirat korzikaiul van feltüntetve.

A korzikaiak híresek arról, hogy nem szeretik a turistákat. Félnek attól, hogy a hatalmas tömegek elpusztítják a békés, hagyományos életet, amire annyira büszkék. Ennek ellenére, egész nyaralásunk során csakis kedves emberekkel találkoztunk. Bár az angollal itt nem sokra mész, kézzel-lábbal megérteted magad. Pont úgy, mint Kevin Costner a Farkasokkal táncoló című filmben. ????

2. Seychelle-szigetek Korzikán?

És Lavezzi-nek hívják. A szigetcsoport, amely egy deklarált természetvédelmi terület, a legtisztább tengerrel rendelkezik. Érdekes, hogy éjszakára senki se maradhat itt. A nagy kerek kövek nagyon hasonlítanak az egzotikus Seychelle-szigetekre. Porto Vecchioból jutottunk el ide hajóval, de Bonifaciából is utazhatunk. Néhány euróért ebédeltünk a hajón, mégpedig francia halászlét a bouillabaisse-t. Az asztalnál lévő idős franciák rögtön felvilágosítottak minket, és elmagyarázták nekünk, hogy a „bouillabaisse-be” rengeteg majonézt kell önteni és hogy a „Saint Pierre” a legjobb hal. Természetesen – franciául. Egy Michelin étteremben kicsit más ízű lett volna, de a kulturális élmény remek volt. Ha Lavezzi-re indultok, vigyetek magatokkal búvárszemüveget, ételt, vizet és napernyőt is.

3. Fehér strandok, fekete strandok, rózsaszín strandok

Korzikán a legtisztább a víz a Földközi-tengeren és a gyönyörű strandjai Európa legszebbjei közé tartoznak. A leghíresebbet Porto Vecchio környékén található. A Palombaggia, a Santa Giulia és a Rondinara strandjai finom fehér homokkal és tiszta vízzel vannak megáldva. Ha kicsit más tájra vágysz, válaszd a Cala Rosa Beach-et, amelyet rózsaszín kavicsok vesznek körül. A Calvi és a L’Ile Rousse környékén is gyönyörű öblök találhatók.

Kevésbé nyüzsgő strandokat a nyugati oldalon találsz. A leghíresebbek Cupabia és Roccapina, amelyről  egy oroszlán fejre hasonlító szikla emelkedik ki. A Roccapina-öbölben állítólag még mindig fellelhetőek nagyon ritka gyémántok. Az indiai maharadzsák küldték Viktória királynőnek, a hajó viszont elsüllyedt. A kincset soha nem találták meg és a királynő szülinapi ajándék nélkül maradt. A nyugati rész déli partja szinte tele van lenyűgöző és kevésbé látogatott strandokkal, az egyetlen probléma az, hogy az odavezető utak nincsenek feltüntetve. Ezért óvatosan járj, miközben megtalálod az álomvölgyet.

A legérdekesebb talán a gyönyörű fekete strand, amely Korzika északi részén található – a Nonza, amelyben sajnos nem lehet fürödni, mivel azbesztet tartalmaz, így csak a távolból csodálhatod meg.

4. A vér bosszúja

Bár a vérbosszút gyakran Szicíliával kötik össze, az igazság az, hogy korzikai találmány. A múltban szinte minden családot érintett a szigeten, és az áldozatok száma egy kisebb polgárháborúhoz közeledik. És ugyan miért vetemednének gyilkolásra a saját szomszédjaink? Ez egyszerű – ismét, a korzikai büszkeség és a családok tisztelete. A legtöbb ellentmondás – ahogy valószínűleg feltételezed – a nőknél kezdődött. Gyakran azonban sokkal kevesebbről volt szó, viszály egy gesztenyefa miatt, felbontott eljegyzés, ellopott kecske, vagy akár egy elcsavargott szamár miatt. A vendetta a szigeten a 20. század közepén ért véget. A mai napig azonban sok üzlet polcán, gyönyörű késeket találhatunk gravírozott „vendetta” felirattal.

5. Hírességek szülőhelye

A legismertebb hazai Bonaparte Napóleon. Ajaccio-ban született, amely a mai napig hasznot húz a híres császárból. A városkában megtalálható Napóleon szobor, utca, ház, repülőtér, étterem, múzeum és rengeteg szuvenír. A helyi lakosok viszont nem nagyon vannak oda érte, szerintük Napóleon elárulta Korzikát és a franciák oldalára állt. Egy másik korzikai eredetű csillag nem mást, mint Kolumbusz Kristóf. Ha a történelmi órákról az maradt meg, hogy a híres matróz genovai eredetű volt, akkor jól emlékszel. Ebben az időben Korzika Genova uralkodása alatt állt, akik saját maguknak akarták a dicsőséget.

6. Az aktív turistáknak

Ha az ideális nyaralás számodra nem csak abból áll, hogy a parton henyélsz, akkor Korzika remek választás. A szigetet drámai hegycsúcsok és lélegzetelállító természet alkotja – fenyvesek, hegyi folyók, sűrű bozótosok és gesztenye ligetek. A sziget különlegességei parafa tölgyek. Igen – a kérgéből készül a parafa.

A hegyek valamivel magasabbak, mint a Magas-Tátrában, és még mindig elég hó van a tavasz folyamán. Korzika leghíresebb túraútvonala a GR-20, amely északról a fő gerincről délre terjed ki. Ez az utazás körülbelül 2 hétig tart, és Európában az egyik legnehezebb túrának számít. A sziget közel fele nemzeti parkokból áll, és az útvonalak jól vannak kijelölve. A szigeten lovagolhatunk, kenuzhatunk és különböző vízi sportokból válogathatunk.

Korzika nagyszerű és népszerű hely a szenvedélyes kerékpárosok számára. De a körutazás a hegyi pályákon nagyon jó kondíciót igényel, és a nagy forgalom miatt tanácsos a főszezon után jönni. A nagyon tiszta tenger miatt Korzika partjai ideálisak a búvárkodáshoz. A halak, tengeri rózsák és a tengeri gombák mellett a merész búvárok német és amerikai bombázókat is megtekinthetnek.

7. A város a sziklákon

Korzika legszebb városa Bonifacio. A meredek sziklák tetején helyezkedik el a sziget legdélebbi csúcsán, és a múltban teljesen áthatolhatatlan volt. Szűk lépcsői, közvetlenül a sziklába faragva, 60 méter magasságba emelkednek ki. Természetesen ez a város egyik legjobb látnivalója. A legenda szerint a lépcsőket egyetlen éjszaka alatt az aragónok vájták ki, amikor próbálták bevenni a várost. Az óváros szűk utcái, gyönyörű házai, éttermei és üzletei, nagyon olaszosak. Nem is csoda, hisz Szardínia mindössze 11 km-re fekszik.

Ha itt jársz, akkor mindenképpen nézd meg a tengerparti temetőt, ami úgy néz ki, mint egy kisváros. A bürokraták általában pompás mauzóleumokban pihennek. A fehér keresztek között feketék is vannak – az úgynevezett szigetlakók, akik a vérbosszú miatt haltak meg.

A Bonifacio népszerű a turisták körében, így ha csendben szeretnéd élvezni, korán reggelre tervezd a meglátogatását. Egy utolsó titok – azt mondják, hogy ennek a városnak sok lakója a kalózok leszármazottai. ????

8. Valami az ínyenceknek

A korzikaiak jellegzetes húsevők. Nagy hagyománya van a félig vadon élő sertéseknek, amelyeket gesztenyével etetnek. Különféle kolbászt vagy ízletes ragut kóstolhatsz meg. Érdemes kipróbálni az évszázadok óta előállított ízletes juhsajtot. Javasoljuk, borral kombinálni, amelyekből kiválókat kóstolhatunk meg, bár kevésbé ismertek a világon. Korzikán főleg rosé borokat készítenek, de nem döntünk rosszul, ha vörös vagy fehér bor mellett voksolunk.

Korzikán sok gesztenyét, mandarint, dinnyét és más gyümölcsöt termesztenek. A sziget még mindig nagyon tiszta, így a helyi termékek nagyon jók. Ha a nagyit szeretnéd meglepni egy tipikus helyi szuvenírrel, akkor bátran hozz haza egy pohár hagyományos gesztenye, mandarin vagy füge lekvárt.

Kép forrása: Stefano Ember / Shutterstock.com

9. Titokzatos legionáriusok

A sziget északi részén, Calvi városától rövid távolságra, a hegyekben található az idegen légió bázisa. A szakaszok gyakorlatai és rendkívüli kihívásokkal bíró képzése még mindig meglehetősen ellentmondásos és nagyon kritizált. Calvi nagyon népszerű a turisták körében, és kiemelkedő sétánya rendkívül hasonlít az Azure-parthoz. Cannes-ban azonban, a Calvi-tól eltérően, nem gyakori, hogy az ejtőernyősök tökéletesen vasalt egyenruhát, fejdíszt és durva arrogáns kifejezést viselnének az arcukon. Ha a külföldi légió lenyűgöz, a Raffali tábor központja kétszer évente nyitott napot szervez.

10. A dühös város

Corte a sziget egyik leghagyományosabb helyszíne. Nem vendégszerető, és még mindig jelen van az egyfajta harag és hazafiság. Hogy is ne lenne, hisz Pascal Paoli – a nemzeti hős forradalmi kormánya itt székelt. A romos és elszigetelt város légkörét könnyebbé teszik a diákok. Az első korzikai egyetemen a hagyományos korzikai nyelvet is tanulhatják. A legérdekesebb az ősi fellegvár, amely a város felé emelkedik. Régen egy külföldi légió bázisa is megtalálható volt a városban, mára már Korzikai Múzeum cserélte fel. Corte pontosan olyan, mint egész Korzika – kemény, enyhén kopott és gyönyörű.

Hogyan és mikor utazzunk Korzikára?

Korzika komppal vagy repülővel érhető el. A legközelebbi kikötő az olasz Livorno, és a kompok naponta szállítják ide a turistákat a nyár folyamán. De mivel Budapesttől több, mint 1200 km-re fekszik ajánlatos repülővel utazni. Érkezéskor érdemes autót vagy lakókocsit bérelni (a kemping nagyon kiterjedt és az infrastruktúra jól épült). Függetlenül attól, hogy az egyik vagy a másik lehetőséget választod, valószínűleg Bastia fővárosába érkezel. Határozottan hagyj időt a régi város és a történelmi kikötő látogatására. A Genovai Köztársaság idejéről gyönyörű kopott ​​épületek maradtak fel.

Ha Korzika mentén haladsz, készülj fel a szerpentinekre és a helyiek agresszív vezetői stílusukra. Ha nem érzed magad annyira otthon az ilyen fajta vezetésben, engedd inkább a helyieket magad elé, ezzel a saját és az ő idegeit is megspórolod. 🙂

És mikor kell Korzikára utaznom? A sziget nem tartozik a Földközi-tenger egyik leghűvösebb üdülési célpontjai közé, de az olaszok és a franciák már észrevették báját. Ha szeretnéd elkerülni a turisták hordáit, látogass ide szezonon kívül – például június vagy szeptember elején.


Különleges kedvezmények olvasóink számára!

  • 3 000 Ft engedmény repülőjegyeinkből - Töltsd le az új alkalmazásunkat (androidos okostelefonnal és iPhone-nal egyaránt kompatibilis).. Válaszd ki a repülőjegyed az akciós repjegyek kínálatából vagy kattints át a foglalásra közvetlenül valamelyik cikkből – természetesen az alkalmazásunkon keresztül. A foglalás fizetés lépésben másold be a SPOROLJ kedvezménykódot, és 3 000 Ft-tal olcsóbban foglalhatsz!
  • Autóbusz a reptérre? Mi a Flixbus járatait ajánljuk! ingyenes Wi-Fi, légkondi, megálló közvetlenül a repülőtéri terminál mellett. Budapest – Bécs útvonalon napi hatszor közlekednek.
  • Autóbérlés a Pelikan.hu oldalon! Válaszd ki a kívánt úti célt, hasonlítsd össze az árakat, majd válassz egy kocsit. A megrendelt autót máris felveheted a reptéren. Bizony, barátok vagyunk a Rentalcars.com-mal.
5/5 - (1 vote)
Kattintson a megjegyzésre

"Boldogságot pénzért venni nem lehet, de repülőjegyet igen, és az már majdnem ugyanaz." Az utazásba gyorsan beleszerettem, még talán gyerekkoromban, majd az egyetemi tanulmányaim során a Repjegykirály csapatában találtam magam. Ha időm engedi, imádok új helyeket felfedezni, de számomra Olaszország a legnagyobb szerelem, ahova mindig nagy lelkesedéssel térek vissza.

Kedvezmények

Röphírek

Utazási hírek és ajánlatok

Négy keréken a flamenco hazájában, avagy körutazás Spanyolországban https://t.co/f471Robc1KMennyi ideje jött ki ez a hír? 3 óra
NAP AJÁNLATA: Nyaralj Dubajban a Fairmont 5* luxushotelben 224 900 Ft-tól https://t.co/BFWEvpRXofMennyi ideje jött ki ez a hír? 3 óra
Trapani – A két tenger városa https://t.co/PuBiEtHoypMennyi ideje jött ki ez a hír? 6 óra
RENDKÍVÜLI AKCIÓ: Dubaj nyaralások 99 900 Ft-tól https://t.co/wZii47a0otMennyi ideje jött ki ez a hír? 2 nap
Hetedhétország… Akarjuk mondani Horvátország retúrjegyek 18 950 Ft-tól https://t.co/nHtMFUzC0BMennyi ideje jött ki ez a hír? 3 nap
Dolomitok és lakókocsi – tökéletes párosítás! Hoztunk egy 7 napos útitervet https://t.co/I3MFXg34toMennyi ideje jött ki ez a hír? 3 nap
ÚJDONSÁG: egy hetes nyaralás Montenegróban most 148 900 Ft-tól https://t.co/RhioNPpI84Mennyi ideje jött ki ez a hír? 4 nap
Etihad Airways kiárusítás 209 900 Ft-tól! Srí Lanka, Thaiföld, Seychelle-szigetek, Maldív-szigetek… https://t.co/SAyYyFIKfPMennyi ideje jött ki ez a hír? 4 nap
EZT SAS-old: USA Bécsből most 164 900 Ft-tól! Az ár tartalmazza a nagy poggyászt is https://t.co/bvlVKxaFmvMennyi ideje jött ki ez a hír? 1 hét
A Hawaii-szigetek mását Csedzsunak hívják. Repülj a koreai szigetre 179 900 Ft-tól https://t.co/AwFBpRRA42Mennyi ideje jött ki ez a hír? 1 hét
1 2 3 5

Mai kedvencek

Ajánljuk:

Advertisement
Advertisement
To Top