Connect with us

Magazin

Izland nyugati felében található az év egyik legmenőbb szigete

Izland nyugati felében található az év egyik legmenőbb szigete

A 7 Travel nevű utazási magazin nemrégiben a médiamegjelenések és a szerkesztőség tapasztalatai alapján állította össze ötvenes listáját az év legmenőbb szigeteiről. Sokakat meglepett, hogy az abszolút győztes az Izland nyugati felében található Flatey szigete.

Flatey aprócska szigetének területe mindössze 2 négyzetkilométer, és ez az egyetlen lakott terület az izlandi Breiðafjörður-öböl tengerén. Állandó lakossága mindössze hat fő, de népessége a nyár folyamán a többszörösére nő. A hely többek között az ornitológusok kedvelt célpontja, miután körülbelül 50 madárfajnak ad otthont, köztük a ritkaságok közé sorolt északi lundét, melyet kizárólag április és szeptember között lehet megcsodálni.

Flatey szigete emelett valódi történelmi jelentőségű helynek is számít, Izland első könyvtárának ad otthont és mint valamennyi izlandi településen, itt is gyönyörködhetünk a sarki fényben – akár egy, az óceánra néző panorámával csábító helyi szállodában is. Nem árt tudni azonban, hogy a faluban kizárólag gyalog lehet közlekedni. Nincsenek autók és egyéb, máshol megszokottnak számító technikai eszközök. Valójában olyan, mintha visszautaznánk a múltba…

Flatey

Manapság számos cég ajánl hajótúrákat a környéken, nyaranta pedig egy komp is közlekedik Stykkishólmurból valamint Brjánslækurból, és bár ritkábban, de Reykholt felé is kínálnak összeköttetést.


Különleges kedvezmények olvasóink számára!

  • 7 000 Ft engedmény repülőjegyeinkből - Töltsd le az új alkalmazásunkat (androidos okostelefonnal és iPhone-nal egyaránt kompatibilis).. Válaszd ki a repülőjegyed az akciós repjegyek kínálatából vagy kattints át a foglalásra közvetlenül valamelyik cikkből – természetesen az alkalmazásunkon keresztül. A foglalás fizetés lépésben másold be a SPOROLJ kedvezménykódot, és 7 000 Ft-tal olcsóbban foglalhatsz!
  • Autóbusz a reptérre? Mi a Flixbus járatait ajánljuk! ingyenes Wi-Fi, légkondi, megálló közvetlenül a repülőtéri terminál mellett. Budapest – Bécs útvonalon napi hatszor közlekednek.
  • Autóbérlés a Pelikan.hu oldalon! Válaszd ki a kívánt úti célt, hasonlítsd össze az árakat, majd válassz egy kocsit. A megrendelt autót máris felveheted a reptéren. Bizony, barátok vagyunk a Rentalcars.com-mal.
5/5 - (1 vote)
Kattintson a megjegyzésre
To Top