Connect with us

Hírek

Az Emirates 24 év után először változtatta meg a gépek külsejét

Az Emirates 24 év után először változtatta meg a gépek külsejét

Az Emirates 38 éves története során nagyon kevés változtatást hajtott végre repülőgépei külsején. Most, 24 év után egy új, váratlan módosítással rukkolt elő a cég. A légitársaság közzétette az első fotókat flottája új megjelenéséről.

Nagyobb felirat, piros szárny és egy lobogó zászló

A jellegzetes arany „Emirates” felirat angolul és arabul merészebb, és a légitársaság szerint 32,5%-kal nagyobb. Az emirates.com weboldal címe is kikerült a repülőgép tervezéséből.

Az első repülőgép, amelyen a dubaji cég arculatváltást hajtott végre, a legendás emeletes Airbus A380. Szintén újdonság a szárnyak piros elemei és a hátsó rész, vagyis a vízszintes stabilizátor új zászlóelrendezést kapott. Bár ez az elem korábban is jelen volt, az új zászló a gép hátulján azt a benyomást kelti, mintha lobogna.

Az első ilyen új arculattal rendelkező repülőgép a körülbelül kilenc éves Airbus A380. Néhány napja elhagyta az Emirates gépműhelyét, a szolgálatba állítás után első járatára 2023. március 17-én került sor, és EK51 jelzéssel Münchenbe repült.

Az ój arculatot fokozatosan bevezetik az egész flottába

A repülőgép új festését fokozatosan kiterjesztik az Emirates teljes flottájára. 2023 végére várhatóan 24 repülőgép, köztük hét Airbus A380 és 17 Boeing 777 kapja meg az új arculatváltást. Az Emirates összes újonnan leszállított repülőgépe új külsőt kap – különösen a 2024 augusztusában átadott Airbus A350-esek.

1985-ös megalapítása óta ez a harmadik módosítás a vállalat repülőgépeinek külsejében.


Különleges kedvezmények olvasóink számára!

  • 3 000 Ft engedmény repülőjegyeinkből - Töltsd le az új alkalmazásunkat (androidos okostelefonnal és iPhone-nal egyaránt kompatibilis).. Válaszd ki a repülőjegyed az akciós repjegyek kínálatából vagy kattints át a foglalásra közvetlenül valamelyik cikkből – természetesen az alkalmazásunkon keresztül. A foglalás fizetés lépésben másold be a SPOROLJ kedvezménykódot, és 3 000 Ft-tal olcsóbban foglalhatsz!
  • Autóbusz a reptérre? Mi a Flixbus járatait ajánljuk! ingyenes Wi-Fi, légkondi, megálló közvetlenül a repülőtéri terminál mellett. Budapest – Bécs útvonalon napi hatszor közlekednek.
  • Autóbérlés a Pelikan.hu oldalon! Válaszd ki a kívánt úti célt, hasonlítsd össze az árakat, majd válassz egy kocsit. A megrendelt autót máris felveheted a reptéren. Bizony, barátok vagyunk a Rentalcars.com-mal.
Kérjük, értékelje ezt a cikket.

"Boldogságot pénzért venni nem lehet, de repülőjegyet igen, és az már majdnem ugyanaz." Az utazásba gyorsan beleszerettem, még talán gyerekkoromban, majd az egyetemi tanulmányaim során a Repjegykirály csapatában találtam magam. Ha időm engedi, imádok új helyeket felfedezni, de számomra Olaszország a legnagyobb szerelem, ahova mindig nagy lelkesedéssel térek vissza.

To Top