Connect with us

Tippek és trükkök

Kisokos: Védőoltás utazás előtt (Mikor? Hol? Mennyi?)

Kisokos: Védőoltás utazás előtt (Mikor? Hol? Mennyi?)

A magyar jogszabályok szerint egyetlen védőoltás kötelező, ez pedig a sárgaláz, de csak abban az esetben, ha az úti célban fennáll ennek a betegségnek a veszélye. Ezen kívül azonban ellenőröznöd kell az adott országra vonatkozó előírásokat – nemzetközi szinten vagy az állami rendeletek alapján, és ha ezek kötelező védőoltást határoznak meg, ez az egyik alapfeltétele a kiutazásodnak. Ne csak a kötelező védőoltásokkal, de a javasoltakkal is érdemes foglalkozni. Ez a művelet saját magad, de a veled kapcsolatban lévő emberek egészsége miatt is nagyon fontos.

Advertisement

Ha a kötelező védőoltásról megfelejtkeztél vagy tudatosan utasítottad el, az úti célod határán megállíthatnak és elutasíthatják az adott országba való belépést. Azaz a megvásárolt repülőjegy és összes más, kötelező utazási dokumentum ellenére sem engedélyezik, hogy folytasd az utad. Mivel az utazás előtti kötelező védőoltásokra vonatkozó szabályzatok viszonylag gyakran változnak, kérjük, hogy ezeket például az Országos Epidemiológiai Központ oldalán vagy a Nemzetközi Oltóközpontban kérd ki, de tanácsot ad a Külgazdasági és Külügyminisztérium és az ÁNTSZ is.

Mikor?

A védőoltást ne hagyd az utolsó pillanatra, kb. 2 hónappal az utazásod előtt kezdd el az intézését. Vannak ugyanis vakcinák, melyeket több adagban kapod majd meg, esetleg a védőhatásuk csak bizonyos idő elteltével aktivizálódik. Az első lépés, azaz az adott országra vonatkozó előírások ellenőrzése után időpontot kell kérned. Ezután készül el a rád vonatkozó oltási terv, majd kiállítják az oltási könyvedet vagy igazolásodat.

Hol?

A kötelező védőoltásokat a kormányhivatalok által működtetett oltóhelyeken, az OEK nemzetközi oltóhelyén és más, az országos tisztifőorvos általi, nemzetközi utazásokkal kapcsolatos védőoltások végzésére vonatkozó működési engedéllyel rendelkező nemzetközi oltóhelyeken végzik. Természetesen, tanácsot kérhetsz a kezelőorvosodtól is vagy a már fentebb említett szervezetektől.

Mennyi?

A védőoltások ára nem egységes, 5000 HUF körül forog. Ennél az összegnél lehet olcsóbb is, de létezik olyan is, mely meghaladja a 20000 HUF-ot.


Különleges kedvezmények olvasóink számára!

  • 3 000 Ft engedmény repülőjegyeinkből - Töltsd le az új alkalmazásunkat (androidos okostelefonnal és iPhone-nal egyaránt kompatibilis).. Válaszd ki a repülőjegyed az akciós repjegyek kínálatából vagy kattints át a foglalásra közvetlenül valamelyik cikkből – természetesen az alkalmazásunkon keresztül. A foglalás fizetés lépésben másold be a SPOROLJ kedvezménykódot, és 3 000 Ft-tal olcsóbban foglalhatsz!
  • Autóbusz a reptérre? Mi a Flixbus járatait ajánljuk! ingyenes Wi-Fi, légkondi, megálló közvetlenül a repülőtéri terminál mellett. Budapest – Bécs útvonalon napi hatszor közlekednek.
  • Bérelj autót a Pelikánon keresztül! Kattints, válaszd ki a kívánt úti célt, hasonlítsd össze az árakat, majd válassz egy kocsit. A megrendelt autót máris felveheted a reptéren. Bizony, barátok vagyunk a Rentalcars.com-mal.
Kattintson a megjegyzésre

Kedvezmények

Röphírek

Utazási hírek és ajánlatok

Az Európai Unió tovább szűkítette a listát: csak 11 országból szabad a belépés! https://t.co/6zucq483tTMennyi ideje jött ki ez a hír? 1 hét
A tavaszi és a nyári Málta mindenkit elvarázsol https://t.co/UW2A6FuOlHMennyi ideje jött ki ez a hír? 1 hét
Zakynthos – legjobb strandjai, látnivalói és akciós repjegyek https://t.co/RzWA14WrOlMennyi ideje jött ki ez a hír? 2 hét
Algarve 6 nap alatt. Útmutató egy tökéletes dél-portugáliai kiránduláshoz https://t.co/pDqzklShy3Mennyi ideje jött ki ez a hír? 2 hét
Ausztria eltörli az egyes országokba való repülés tilalmát. Augusztus 1-től nincsenek korlátozások https://t.co/AXNLEVsF0PMennyi ideje jött ki ez a hír? 2 hét
Görög repjegyek a főszezonban 11 990 Ft-tól! https://t.co/OQhutUSAk6Mennyi ideje jött ki ez a hír? 2 hét
Ősszel indul újra a TAP Portugal budapesti járata https://t.co/YoiLAfeub6Mennyi ideje jött ki ez a hír? 2 hét
Augusztus 1-től az Emirates és az Etihad COVID-19 tesztet igényel az utasoktól https://t.co/CZQVZtcWv7Mennyi ideje jött ki ez a hír? 2 hét
NAP AJÁNLATA: Róma szeptemberben 39 900 Ft-tól! https://t.co/Z4HCuKrzZgMennyi ideje jött ki ez a hír? 2 hét
Elkalauzolunk szépség és a szerelem szigetére: Ciprusra! https://t.co/SmtD6IMPzqMennyi ideje jött ki ez a hír? 2 hét

Mai kedvencek

Ajánljuk:

Advertisement
Advertisement
To Top