Connect with us

Hírek

Görögország megnyílik a turisták előtt, Dánia ellenben zárva tartana

Görögország megnyílik a turisták előtt, Dánia ellenben zárva tartana

Előző cikkünkben már összegyűjtöttük számotokra azokat a fontos információkat, amelyeket az egyes európai országok vezettek be a turizmus fellendítésének az érdekében. Most bővítjük a listát, és a görög idegenforgalmi helyzet mellett, Dániáról és Egyiptomról is friss hírrel szolgálunk számotokra. Görgess lejjebb, ha kíváncsi vagy!

Március 23-tól Görögországban eddig közel 45 ezer munkahely szűnt meg az idegenforgalmi szektorban a koronavírusjárvány miatt. A szállodák, vendéglők és utazási irodák egyharmada már a teljes csődtől tart. Hogy valamiképp fellendítsék az ország turizmusát a görög kormány úgy határozott, július elsején megnyitják a határokat a turisták előtt. Részletes terv híján azonban, sok a megválaszolatlan kérdés… Az előzetes tervek szerint a görög kormány csak május 15-én állhat elő a pontos tervezettel. A cél az, hogy egészségügyi szempontból is biztonságos pihenést nyújtsanak a turistáknak. Görögországban tavaly közel 34 millió látogató fordult meg, akik több mint 19 milliárd dollár bevételt hoztak az országnak.

Jelenleg továbbra is intenzív ellenőrzések zajlanak a külföldről érkezők esetében. Közel 5000 utast teszteltek eddig a reptereken, a pozitív tesztek aránya azonban kevesebb, mint 2%. A görög idegenforgalmi miniszter, Harry Theocharis úgy nyilatkozott a Reuters TV-nek: „Ez a szezon más lesz. Ennek ellenére sokat tehetünk az idegenforgalmi szféráért azzal, ha lassan újraindítjuk az ország turizmusát.”

A sokak kedvencének számító skandináv ország Dánia, ezzel szemben még csak nem is tervezi a koronavírus-járvány miatt hozott határzár feloldását. Az ország március közepén zárkózott be. A galériák, múzeumok, könyvtárak, kisebb – és nagyobb üzletek, kávézók, éttermek továbbra is zárva tartanak. A biztonság érdekében több fesztivált és koncertet is törölni kellett. Jelenleg nincs egyértelmű dátum arra vonatkozóan, mikor nyitják meg a határokat a külföldiek számára. Nick Haekkerup igazságügyminiszter szerdán a dán parlamentben egy kérdésre válaszolva azt felelte: “A jelenlegi helyzetben turistáknak nem szabad Dániába érkezniük, mert magukkal hurcolhatják a koronavírust.

A piramisok földje, Egyiptom szigorú járványügyi intézkedések mellett május 15-től megnyitja a belföldi turizmus előtt a Sharm el-Sheikh-i és a Hurghadában található szállodákat, júniustól pedig külföldi vendégeket is fogad majd az ország. A hotelek május 15. és június 1. között maximum 25%-os töltéssel üzemelhetnek, júniustól maximum 50%-ra növelhetik a kapacitás-kihasználtságát. Egyiptomban jelenleg közel egymillió fő dolgozik a turizmusban, ugyanakkor csak akkor nyitják meg teljes mértékben az idegenforgalmi ágazatot, ha a járványügyi mutatók minden szempontból jól alakulnak.

(Forrás: Turizmus.com, mti)


Különleges kedvezmények olvasóink számára!

  • 7 000 Ft engedmény repülőjegyeinkből - Töltsd le az új alkalmazásunkat (androidos okostelefonnal és iPhone-nal egyaránt kompatibilis).. Válaszd ki a repülőjegyed az akciós repjegyek kínálatából vagy kattints át a foglalásra közvetlenül valamelyik cikkből – természetesen az alkalmazásunkon keresztül. A foglalás fizetés lépésben másold be a SPOROLJ kedvezménykódot, és 7 000 Ft-tal olcsóbban foglalhatsz!
  • Autóbusz a reptérre? Mi a Flixbus járatait ajánljuk! ingyenes Wi-Fi, légkondi, megálló közvetlenül a repülőtéri terminál mellett. Budapest – Bécs útvonalon napi hatszor közlekednek.
  • Autóbérlés a Pelikan.hu oldalon! Válaszd ki a kívánt úti célt, hasonlítsd össze az árakat, majd válassz egy kocsit. A megrendelt autót máris felveheted a reptéren. Bizony, barátok vagyunk a Rentalcars.com-mal.
Kérjük, értékelje ezt a cikket.
Kattintson a megjegyzésre
To Top