Connect with us

Magazin

Ki mondta, hogy a repülőkön felszolgált ételeket csak a levegőben lehet élvezni?

Ki mondta, hogy a repülőkön felszolgált ételeket csak a levegőben lehet élvezni?

Az utazás alatt valahogy mindig hamarabb megéhezünk, nincs ez másként a repüléssel sem. De ki mondta, hogy a repülőkön felszolgált ételeket csak a magasban lehet élvezni?

Bár repülési időtől, légitársaságtól, na és persze utazási osztálytól függően más és más menüt szolgálnak fel a levegőben, ugyanakkor a felhők felett elfogyasztott falatok valahogy mégis különlegesebbek, vagy legalábbis érdekesebbek számunkra. Azaz csak voltak… Bangkokban ugyanis a Thai Airways egy korábban személyzeti étkezőként használatos vendéglátóhelyet nyitott meg a nagyközönség számára. Az étterem berendezése a légitársaság repülőgépeinek kabinelemeiből és alkatrészeiből készült, a vendégek pedig a legjobb fedélzeti fogásokból válogathatnak kedvükre.

A vendéglátóhely színvilágában a légitársaság fedélzetéről ismert lila, narancssárga valamint rózsaszín árnyalatokat hozza vissza. Hogy az igazi repülős élmény meglegyen, az étterem turista- és üzleti osztályú ülésekkel is rendelkezik, az asztalok pedig régi repülőgép-alkatrészekből készültek. A vendégek egy utaslépcsőn keresztül léphetnek be, ahol a Thai Airways légiutas-kísérőinek egyenruhájába bújt személyzet köszönti őket, átadva a foglalásukkal járó beszállókártyát, amelyet meg is tarthatnak.

A menü kinézetre és tartalomra ugyanolyan, mint a fedélzeti ellátás. Egy carbonara 4 USA-dollárba, egy tonhalas cézár saláta 3,15 dollárba, egy marhahúsos bolognai 6 dollárba, egy mangós sajttorta pedig 3,80 dollárba kerül.

Tudtad?

100 éve szolgáltak fel először ételt a levegőben. 1919. október 11-én a Handley-Page Londonból Párizsba tartó járatán kínáltak először ételt. 3 shillingért cserébe az utasok előre csomagolt szendvicseket és gyümölcsöt kaptak.

A repülőn felszolgált ételeket általában 10 órával az előtt készítik, hogy megennénk, de az is előfordulhat, hogy 72 órával korábban készítik el, majd lefagyasztják. A nemzetközi élelmiszer-biztonsági előírások szerint legfeljebb 5 napig fagyasztható az az élelmiszer, amelyeket repülőn szolgálnak fel. A késések miatt azonban rengeteg étel landol mindmáig a kukában. Ha egy járat 6-8 órás késéssel tud csak indulni, akkor az ételek egészen biztosan a szemetesben kötnek ki. Semmi sem képez kivételt! A légitársaságok épp ezért legalább 6 hónapra, de akár 1 teljes évre előre megtervezik a járatokon felszolgált menüt. Híres és érzékletes példa az American Airlines megtakarítása: 1987-ben 40 000 dollárt takarítottak meg csupán azon, hogy a salátákba 1 olajbogyóval kevesebbet tettek.

Az égi vendéglátás jelenleg körülbelül 13 milliárd dolláros iparágra rúg, de az előzetes becslések szerint 2021-re ez várhatóan 18 milliárd dollárra duzzad majd.

(Forrás: airportal.hu, képek forrása: Thai Airways, Qatar Airways)


Különleges kedvezmények olvasóink számára!

  • 7 000 Ft engedmény repülőjegyeinkből - Töltsd le az új alkalmazásunkat (androidos okostelefonnal és iPhone-nal egyaránt kompatibilis).. Válaszd ki a repülőjegyed az akciós repjegyek kínálatából vagy kattints át a foglalásra közvetlenül valamelyik cikkből – természetesen az alkalmazásunkon keresztül. A foglalás fizetés lépésben másold be a SPOROLJ kedvezménykódot, és 7 000 Ft-tal olcsóbban foglalhatsz!
  • Autóbusz a reptérre? Mi a Flixbus járatait ajánljuk! ingyenes Wi-Fi, légkondi, megálló közvetlenül a repülőtéri terminál mellett. Budapest – Bécs útvonalon napi hatszor közlekednek.
  • Autóbérlés a Pelikan.hu oldalon! Válaszd ki a kívánt úti célt, hasonlítsd össze az árakat, majd válassz egy kocsit. A megrendelt autót máris felveheted a reptéren. Bizony, barátok vagyunk a Rentalcars.com-mal.
5/5 - (2 votes)
Kattintson a megjegyzésre
To Top